Pénzért dolgozni és/vagy a pénzt dolgoztatni

Clarké a tervezési meló!

Így kiállhatott fel Széchenyi, amikor az Andrássy Gyulával együtt megtett, 1832-es angliai hídépítő-keresgélő útjukon találkoztak William Tierney Clark mérnökkel, aki más neves mérnökökkel ellentétben – akik nem igazán lelkesedtek a Buda és Pest között létesítendő híd iránt, lévén a homokos mederalj, a vízjárás heves ingadozása, az erőteljes jégzajlás miatt műszakilag kivitelezhetetlennek tartották azt – határozottan kijelentette, hogy ő képes, és hajlandó is hidatverni a Dunára, és pár hét múlva már rajzokkal is alátámasztotta mindezt. 

És bár Széchenyi az útjukról szóló Budapesti Hid-egyesülethez irányzott jelentése, midőn külföldrül visszatérének című Hídjelentésében nem fogalmazta meg konkrétan, de már ekkor tudta, hogy a tervező-toborzás sikeresnek bizonyult és a tervezési melóra kiválasztásra került William Tierney Clark!

Aztán a Hídjelentés megjelenése után 6 évvel, a névrokon Adam Clark kivitelezésében elkezdődött az építkezés, és 16 évvel később készen állt a világ akkori legnagyobb, legmodernebb függőhidja.

Állam(biztonság)i elismerés

Van-e igazi HR-menedzsment Magyarországon?

"A dolgozó nők munkájának könnyítése"

Munkás próbakisasszonyok és dolgos manekenek

Az 1950-es években a Ruhaipari Tervező Vállalat, a Munkaruházati Vállalat, a Május 1 Ruhagyár vagy a Habselyem Kötöttárugyár gyenge minőségű, sokszor rosszul is szabott, konzervatív, puritán és uniformizált konfekciókollekcióit (amelyekben azonban egyértelműen kifejezésre jutott a proletárdiktatúrának a korábbi polgári világ szemfényvesztő luxusával történő szakítása) gyárakban nagyüzemekben, üzemiétkezdékben mutatták be, a vezetőség, a szakszervezetek és a párttagok előtt, de hivatásos manekenek helyett – a Magyar Divattervező Művészek Szakszervezetének saját szavaival élve – „nem a külön e célra kitenyésztett és lefogyasztott, múmiává aszalt próbakisasszonyok viselték a ruhákat, hanem egészséges termetű fiatal lányok, asszonyok, dolgozó nők”.

Az erőtől duzzadó, jól felépített, telt munkásnők, fiatalasszonyok, SZIT-es (Szakszervezeti Ifjúmunkás- és Tanoncmozgalmi) lányok sikerét látva azonban az 1960-as években tudatosan kezdték vasalónőként, varrónőként, később adminisztrátorként vagy szervezőként szerződtetni az alkalmi próbakisasszonyokat, hiszen így a „manekeni” tevékenységük belefért a szocialista normarendszernek megfelelő, tisztes és hasznos foglalkozásba, a divatbemutatók helyszínei pedig – többek között Rotschild Klára fáradhatatlanságának köszönhetően – a gyárakból átkerültek az elegánsabb szállodákba (pl.: Gellért), éttermekbe (pl.: Gundel), szalonokba, 1974-ben pedig megjelent az első manökenképzés, amellyel eme munkakör elindult privilegizált, csillogó karrierútján idehaza is.

dr. Túlélőmentő

dr. Lengyel Árpád 1911-ben egy újságban találkozott a brit Cunard Line neves hajózási társaság álláshirdetésével, ’melyben magyar származású, angolul jól beszélő orvost kerestek, 

méghozzá azért, mert akkoriban óriási méreteket öltött az Amerikai Egyesült Államokat megcélzó kivándorlási „kedv” (1880 és 1914 között több mint másfél millió magyar állampolgár migrált át az óceánon jobb munka és szebb élet reményében), így a kivándorlóhajókon sok volt a csak az anyanyelvén megszólalni képes magyar utas.

amely állást a 26 éves, fül-orr-gégész szakdiplomás, de kevéske mentőorvosi, illetve -ápolói gyakorlattal is rendelkező orvos 1912. márciusában meg is kapott.

Az ifjú orvost az új munkáltatója a Carpathia nevű, brit illetőségű, de a Magyar Királyi Belügyminisztérium kifejezetten magyar kivándorlók szállítására bérbe vett, kivándorló-hajóra osztotta be, az első útja Fiume–New York–Fiume volt. Az odautat sikeresen, különösebb említésre méltó esemény nélkül meg is tették, már visszafelé úszott a hajó, amikor 1912. április 15-én éjjel fél egy előtt öt perccel a Carpathia egy a közelben bajba jutott luxusóceánjáró vészjelzéseit fogadta. Ez volt a Titanic…

A Titanicról a fedélközbe érkező megmentettek állapotáról először Lengyel Árpád adott gyors és pontos diagnózist, illetve ő döntött arról is, kinek milyen orvosi segítségre van szüksége. A Carpathia végül reggel 8 óra 50 perckor 705 túlélővel indult vissza New York felé, a doktor ekkor már a lelke mélyén érezhette, hogy életének ez volt az első és egyben utolsó hajóorvosi melója...

Hazaérkezését követően aztán, Lengyel Árpád ott is hagyta a Cunard Line társaságot, és a tengert, munkahelyi „élményeiről” még családi, baráti körben sem igen beszélt. Az Országos Munkásbeteg-segélyző és Balesetbiztosítónál rendelőintézeti orvos lett; az első világháborúban egy mentővonat katona főorvosként szolgált. A háború után egy évig az OTI-rendelőintézetben dolgozott fül-orr-gégészként, majd üzemorvosként a Budapesti Egyesített Városi Vasutaknál, majd a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaságnál (a BKV elődje). De volt iskolaorvos, egészségtant is tanított, és praktizált magánorvosként is.

Az egyik leghíresebb magyar orvos munkáját hivatalos magyar állami elismeréssel nem díjazták soha, itthon egyedül a mentőktől kapta meg a szakma legnagyobb elismerésének számító vasérdemérmet.

"Etetni kell a juhot, ha nyírni és fejni akarjuk!"

A legendárium szerint már Mária Terézia is felismerte annak idején (az ezerhétszázas évek második felében), hogy

etetni kell a juhot, ha nyírni és fejni akarjuk"és a hazai textilipar huszadik századi (90-es évekbeli) leépülése óta nem is igen volt példa arra, hogy bérek, illetve bérköltségek magas volta miatt zárjanak be gyárakat Magyarországon – legalábbis a G7 online üzleti magazin szerint. Az pedig már inkább tény, hogy a magyar gazdaság jelenlegi állapotában (fejlettségi szintjén) már „kiütköznek” azon gyártási tevékenységek (nem automatizálható vagy még nem automatizált, nagy élőmunka igényű, jórészt fizikai betanított munkára épülő, nem túl nagy hozzáadott értékű tevékenységek), amelyeket a mostani bérszinten már nem éri meg Magyarországon tartani:

• 2017-ben – 20 év termelés után – bezárta móri üzemét, majd 2019-ban a gyöngyösi, 2023-ban pedig - a túl magas munkaerő-költséggel járó alacsony hozzáadott értéktartalmú kábelkorbácsgyártó - gödöllői gyáregységét is az amerikai Lear Corporation;
• befejezte három dunántúli üzemében a működését a nagykanizsai, autóbelsőket és üléshuzatokat gyártó Prevent Premium és Interior is;
• 2019-ben az Elektrolux is lakatott tett a jászberényi fagyasztóláda és porszívógép gyártóegységeire; 
• 2021-ben pedig hasonlóan cselekedett a gumigyártó Continentál Makón;
• 2022-ben kétezer ember veszítette el munkáját Ózdon a Johnson Electric autóipari alkatrészgyárának bezárása miatt;
• gyakorlatilag minden dolgozójától megvált a 2018-ban a GE-től kivásárolt, önállóvá vált, és akkor még az öt magyarországi gyárában összesen 4000 munkavállalót foglalkoztató Tungsram;
• az Európában piacvezető magyar jakuzzigyártó Wellis Magyarország 300 dolgozót bocsátott el 2022-ben;
• a 2022-ben 12,2 milliárdos forgalom mellett 606 millió forintos adózás előtti eredményt elérő IBM Data Storage Systems (DSS) 2023-ban jogutód nélkül szűnt meg, és zárta be váci, háttértárolókat gyártó üzemét, a gyártást – a termelés hatékonyságának növelésének célzatával – Mexikóba helyezve át. A közel 500 munkavállaló egy részét más IBM-egységekhez irányították át, de a többiek azonban az iparági szabványoknak és a jogszabályi előírásoknak megfelelő végkielégítési csomaggal az utcára kerültek;
  
• az Elektrolux 2024-től bezárja a nyíregyházi hűtőgépgyártó üzemét (is), és bocsátja el 650 ottani dolgozóját (Jászberényben egyelőre folyik tovább a hűtőgép-gyártás, valamint az Electrolux Group, bővíti üzemberuházásait Kínában...)

A rendszerváltást követően elsősorban a piac- és termelésoptimalizálás (a globalizáció), valamint a radikális modernizálás és hatékonyságjavítás okán, majd a 2008-2010-es válság lecsengését követően inkább az alacsony volumen miatt gazdaságtalan vagy az elhelyezkedésük miatt nem bővíthető termelőegységekre került lakat (ez történt például a Michelin budapesti gumiabroncsgyárával, a Danone tejipari üzemével, a Soproni/Heineken martfűi egységével, valamint a Mondelez édességgyártó győri üzemével, a Teva gödöllői gyógyszergyárával és az Evonik Agrofermis kabai aminosav gyártásával is). Az utóbbi évek gyárbezárásainak és a termelés alacsonyabb bérszínvonalú térségekbe (Ukrajnába, Romániába, a Balkánra vagy a Távol-Keletre) történő telepítésének hátterében viszont – ahogy az érintett cégek kommunikációjából is kitűnik – a bérek növekedéséből adódó gazdaságtalanná váló működés áll(t). A juhokat, persze, etetni kell, ha nyírni és fejni akarjuk azokat, de valószínűsíthető, hogy a 2017-2020-as időszak minimálbér- és a garantált bérminimum-emelési, valamint az azok által generált további, a bértorlódás hatását csökkenteni próbáló alapbér-fejlesztések (a minimálbér-emelései ellenére a teljes munkaidőben adható legkisebb bér aránya - amely 42-43 % körül mozog - nem változott érdemben a nemzetgazdasági bruttó átlagkeresethez képest) tették be a kaput az említett termelő vállalatoknak. 

Ráadásul a pandémia és az orosz-ukrán konfliktus okozta gazdasági sokk miatt tovább főhet, sőt lassan fel is forrhat a cégvezetők feje. Igaz, hogy a hazai munkaerő-elvándorlást és az állandósuló igen magas fluktuációt nagymértékű bérfejlesztés nélkül mérsékelni nemigen lehet, de az emelések paradox módon, rövid és középtávon odavezetnek, hogy a bérköltségek növekedése miatt egyszerűen megszűnnek azok a hazai munkahelyek, amelyek a magas fluktuációjukat és a munkaerő-hiányukat béremeléssel próbálják csak mérsékelni. És bár a gyárbezárások miatt elbocsátott munkavállalókat jelenleg még seperc alatt felszippantja a munkaerő-piac, de ha az alapbér-fejlesztés mellett nincs az érintett vállalatoknál

• jövedelemszerkezet-átalakítás (a teljesítmény-alapú bér arányának növelése az adott kompenzációs kosárban, valamint a – sorvadásra ítélt cafeteria-típusú – juttatási rendszerek újragondolása);
• vállalati hatékonyság-javítás, termelési produktivitás-növelés, a teljes tényező-termelékenység javítása (a munkatermelékenység növekedése mindössze 2-3 % körül mozog. 2010-es bázison nézve a 102,7 %-os bruttó minimálbér-emelkedés mindössze 7,3 %-os kumulált termelékenység növekedésével áll szemben);
• tudatos szervezetfejlesztés és a munkavállalók kompetencia-fejlesztése (reskilling & upskilling);

nemzetgazdasági szinten pedig nem kíséri

• érezhető mértékű és következetesen végig vitt járulékcsökkentés;
• a magasabb hozzáadott értéket kívánó tevékenységek támogatása felé történő elmozdulás és ezzel párhuzamosan a képzés-oktatás ezt biztosítani képes fejlesztése,
• az inaktív munkavállalói tömegek (beleértve a diákokat, a korai iskolaelhagyókat, a lézengő kallódókat, a köz- és feketemunkásokat, valamint a dolgozni akaró nyugdíjasokat is) be-, illetve visszaterelése az elsődleges munkaerő-piacra;
• a külföldi munkavállalók munkavállalási lehetőségeinek bővítése és a külföldön dolgozó honfitársaink hazacsábítása;
• a hazai, belső mobilitás, sőt az atipikus foglalkoztatási formák (például a gig economy) elterjedésének támogatása;
• a forint erősítése és az infláció kordában tartása

A juhokat etetni ugyanis nem elég, oda is kell figyelni rájuk! Béremelés tehát kell, de önmagában ez messze nem tud megoldás lenni, sem makro, sem mikro szinten. Azaz a vállalatok, gyárak, üzemek, szervezetek, intézmények nem ülhetnek ölbe tett kézzel, és azon kívül, hogy végrehajtják a minimálbér és a garantált bérminimum emeléseket (és várakozva vágyakoznak a kormányzat a munkaerő-piaci nehézségeket megoldó további intézkedéseire), bizony a lokális sajátosságaikat figyelembe véve lépniük is kell a saját szervezetük fejlesztésének irányába! Vagy szembe kell néznünk mindannyiunknak azzal, hogy további, újabb és újabb gyárbezárásokra (és termelési kapacitás-áttelepítésekre) vagy még rosszabb esetben végérvényes cégmegszűntetésekre és munkahelyek elvesztésére kerül sor a közeljövőben.

Kilencvenötezer egy bányásznadrágért

95 ezer dollárért (2022-es évvégi árfolyamon mintegy 37,5 millió forintért) kelt el a Levi Strauss & Company által (vagy annak megbízásából) készített, ötgombos sliccel varrt, bányász farmernadrág, amely 1857 szeptemberében a karolinai partoknál a hírhedt aranyhajóval, az SS Central Americával együtt merült hullámsírba. 

Ezt megelőzően a legrégebbi Levi’s, egy elhagyatott bányában talált, az 1880-as években készült farmer volt, ami 87 400 dollárért cserélt gazdát. Kapósak a bányászgatyák! - Nem csak bányásznapkor...

A Sonic branding és a MÁV

Az utastájékoztatás figyelemfelkeltési hatékonyságának növelése érdekében a MÁV 1972-ben jeligés pályázatot írt ki egy 

• se túl rövid, se túl hosszú,
• se nem andalító, se nem sokkoló (sőt inkább kellemes és fülbemászó),
• hangsúlyosan induló és le nem záruló,
• könnyen megvalósítható hangkészlettel, és a hangosító eszközök átvitt beszédsávjába eső frekvenciakészlettel rendelkező (a mély hangok átvitelére az akkori hangszórók nem voltak alkalmasak, a magas zenei hangok pedig kellemetlen érzetet okozhattak a hallgatóban)

dallamra.

A győztes pályamunkát, illetve a 30 dallam közül nyertes hangsort (D-A-H-A-Fisz-G-Fisz), amelyet a MÁV Távközlési és Biztosítóberendezési Központi Főnökség Rádió- és Készülékfejlesztési Csoportvezetője Székely Tamás komponált (aki egyéként a szignál lejátszására alkalmas dallamgenerátort is megalkotta) 3000 forinttal ismerték el, és 5000 forint jogdíjat is fizettek a későbbi, jövőbeli használatért. 

A városi legendák szerint a pályadíj az óbudai Kéhli Vendéglőben landolt, ahol – állítólag – a győztes komponista Székely (aki persze más zeneművet, gyengeáramú villamosmérnök lévén, nem alkotott – elmulatta azt a kollégáival.

Az új utastájékoztatási először 1973 októberében játszották le a Keleti pályaudvaron, 1974-re pedig már a kisebb állomásokon is bevezették, mára pedig feltehetően a legtöbbet játszott és legismertebb dallammá, igazi (ál)hungarikummá vált Magyarországon, noha már nem hallható minden hazai állomáson.

elmenymunkahely.hu

1000 sorkatona munkájára is szükség volt

A bányamunka nem múlik el nyomtalanul

"…ha a tóparti vulkánvidék világrészünk bármely más pontján állana, akkor régóta mint a táji szépség csodája élne az emberek tudatában. Mi azonban csákánnyal és dinamittal esünk neki. (…) Országutat kavicsolunk szépségének törmelékeivel (…). A dúlást a Badacsonyi Bazaltbánya Részvénytársaság intézi a modem technika minden fölkészültségével.” (Budapesti Hírlap, 1929.)

Az 1903-ban alapított Bazaltbánya Részvénytársaság kezdte el a badacsonyi bazalt (helyesebben bazanit) nagyüzemi kitermelését, amit drótkötélpályán hordták le a hegyről a badacsonytomaji és a badacsonytördemici zúzóüzemekbe. A bánya fénykorában több mint 1600 ember dolgozott itt (a rabokról, és kényszermunkatáborosokról most nem is beszélve). A munka, két műszakban, reggel négy órától este tízig tartott, minden nap 14 órakor volt a robbantás. Az évtizedek alatt mintegy 12 millió tonna követ bányásztak ki itt, amelyből aztán az ország macskaköveinek jelentős része készült.

Az 1965-ös bányabezárásokat követően, rekultivációs munkák kezdődtek. Feketefenyőkkel ültették be a bányaudvarokat, és a badacsonytomaji bányaközpont épületeinek kőanyagai is újrahasznosításra kerültek: a hajdani felső kolónia egykori bányászlakásainak lebontott kövéből húztak fel, példának okáért, a Szent István kápolnát 2014-ben.

30 munkás 3 műszakban kezdte gyártani a túrórudat

Formálódó hómofisz

A koronavírus okozta globális gazdasági krízishelyzet egyértelműen rámutatott arra, hogy ha másért nem is, hát a foglakoztatási diverzitás nyújtotta munkáltatói és munkavállalói biztonság biztosítása érdekében a home office intézménye elengedhetetlenül szükséges foglalkoztatási forma egy adott vállalat, cég, intézmény munkáltatási palettáján. A COVID-19, tudniillik, Nagy Sándorként vágta át a távmunka körül kialakult gordiuszi csomót és a home office egycsapásra, szó szerint az egyik napról a másikra, általánosan elfogadott és működtetett gyakorlattá vált. Ez viszont kikényszerítette azt is, hogy a még a XIX. századi alapokon nyugvó – a „gyári munkás” foglalkoztatását mintaként alapul vevő – foglalkoztatási szabályrendszer (Mt.) kilépjen a saját avítt korlátai közül és a változási szükségszerűségekkel, illetve a mai kor foglalkoztatási elvárásaival lépést tartani képes szabályozási rendszerré váljon.

A spanyol kormány már 2020. szeptemberében elfogadta a munkáltatói és a dolgozói érdekképviseletek által előzetesen jóváhagyott törvényerejű rendeletet a távmunka szabályozására vonatkozóan, amely értelmében 1) a munkavállalónak és a munkáltatónak önkéntes alapon, írásban kell megállapodnia a távmunkáról, amennyiben az három hónapon át meghaladja a heti munkaidő 30%-át, és a heti két munkanapot; 2) a távmunka nem jelenthet hátrányt a munkavállaló számára sem a fizetésében, sem a pozíciója megtartásában, sem a munkaidejében, sem a képzésében, sem a szakmai előmenetelében; 3) a távmunka feltételeinek biztosítása és a felmerülő költségek megfizetése a munkáltatót terhelik, amelyekről a feleknek kollektív tárgyalások során kell megállapodniuk és ezeket kollektív szerződésben lefektetniük.

Ennek első lépése pediglen a Munka Törvénykönyvének tervezett módosítása, amely gyakorlatilag a home office atipikusból tipikussá válásának feltételeit teremtené meg, vagyis igyekszik megadni a lehetőségét, hogy az otthoni munkavégzés, a veszélyhelyzet megszűnését követően is, elfogadott és alkalmazható munkavégzési forma maradhasson, az alábbiak szerint:

• MEGEGYEZÉSEN ALAPULÓ - a munkaadó és a munkavállaló megállapodása határozza meg, hogy milyen feltételek, valamint kötelezettségek mentén lehetne otthonról végezni a munkát, vagyis a munkaadó nem kötelezheti otthoni munkavégzésre a munkavállalót, a munkavállaló viszont kérheti a home office alkalmazását, amiben aztán (például a munkaidő kezdetében, végében, törzsidőben, keretidőben stb.)  a munkáltatónak és a munkavállalónak meg kell állapodniuk.

• KÖLTSÉGTÁMOGATOTT – a munkáltató adómentes rezsiátalányt adhat az otthoni munkavállaláshoz. Ennek mértéke - a tervek szerint - a mindenkori havi minimálbér 10%-a. A térítés összegéből a munkavállaló a gáz, a villany, a víz és az internetszolgáltatás költségeit finanszírozhatja.

• ESZKÖZELLÁTOTT – a munkáltatónak kell a munkavállaló rendelkezésére bocsátania azokat az eszközöket is (telefon, laptop, stb.), amelyek a feladatok ellátásához elengedhetetlenül szükségesek. Az eszközök használatáról és a biztonságos munkavégzés otthoni körülményeiről szintén a munkáltatónak kell gondoskodna. Ennek fejében viszont a munkaadó ellenőrizheti is a munkavégzést – távmunkáról lévén szó – leginkább a digitális elérhetőségeken keresztül.

A 2020. november 12-től hatályos 487/2020 (XI. 11.) számú kormányrendelet már idehaza is biztosítja a munkáltatók és a munkavállalók számára a távmunkavégzés lehetőségét olyan feltételek figyelembevételével, amelyet a felek kölcsönösen kialkudnak és amelyben megállapodnak. A távmunkavégzési megállapodás legfőbb elemei 1) a távmunkavégzés keretében történő foglalkoztatás tényének rögzítése mellett (a távmunka fogalmának jóval szélesebb értelmezésére adva lehetőséget, mint ahogy az az MT-ben rögzítve vagyon); 2) a felek által biztosított munkaeszközök köre; 3) az adómentes költségtérítés mértéke (tételes költségelszámolás keretében, vagy igazolás nélkül a minimálbér 10%-ig a távmunkavégzés igazolt napjaira); valamint 4) a munkarend meghatározása. A vonatkozó kormányrenddelet értelmében a fenti megállapodásokat egyelőre csak a veszélyhelyzet idejére, tehát 2021. február 8-ig terjedő tartamra lehet megkötni.

Törvényi szabályozás ide, kissé lassúcska jogszabályalkotás oda, igazából az élet (pontosabban a COVID-19) kényszerítette ki ezt a foglalkoztatási változást. A KSH adatai szerint ugyanis 2020-ban az elmúlt tíz év 2,9 %-os átlagának háromszorosára, 8,6 %-ra nőtt a távmunkában vagy home office keretében dolgozók aránya Magyarországon. A csúcsot 2020 májusa jelentette, amikor közel 760 ezer embert, a foglalkoztatottak 17 %-át érintette ez a fajta munkavégzési forma. 2021 februárjában, a második hullám idején, de már a harmadik hullám fenyegetettségében 482 ezer munkavállaló, a foglalkoztatottak 11 %-a volt érintettje a hómofisznak.

A Kiwi.com 2023-as reprezentatív kutatása szerint a magyarok mintegy 8%-a dolgozik távmunkában, tízből hárman (30%) pedig hibrid rendszerben, részben otthonról. De hogy a homofisz térnyerése egyáltalán nem sima ügy, úgy jó mutatja, hogy az Amazon vezérigazgatója 2023 februárjában bejelentette, hogy az alkalmazottaiknak május 1-től legalább hetente három napot az irodájukban kell dolgozniuk a home office helyett. Erre a tech-cégnél dolgozók belső petíciót fogalmaztak meg, amelyben visszautasítják az intézkedést, a távmunka előnyeit hangsúlyozó számos adatot, tanulmányt, kimutatást is mellékelve. A beadványt már az első napon 5 ezren írták alá...

Magyarországon tehát, igaz igen alacsony bázisról indulva, de valósággal kilőttek a legalább néha vagy gyakorta otthonról dolgozók számadatai. Igen ám, de ez a viszonylag látványos emelkedés is csak arra elég, hogy hazánk, a maga 4,6 %-os hómofiszban foglalkoztatott munkavállalói arányával, Európa sereghajtói közé tartozzon, az EU legfejletlenebb foglalkoztatáskultúrájú országaival, Bulgáriával (2,8%) és Romániával (2,4%) azonos ligában. Vagyis hangzatos szólamok ide vagy oda, nem tudunk (vagy akarunk?) kiemelkedni a paradigmáink determinálta foglalkoztatási gödörből... 

A Profession.hu 2023-as reprezentatív felméréséből is az derül ki, hogy tízből hat (főként, természetesen, fizikai) hazai munkavállalónak egyáltalán nincs semmilyen lehetősége otthoni munkavégzésre, és viszonylag ritka (4 %), hogy teljes egészében otthonról látható el az adott munkakör. A távmunkavégzést valamilyen formában biztosító munkahelyeken dolgozóknak mindössze 9 százaléka dönthet szabadon, hogy él-e a lehetőséggel és ugyanekkora azoknak az aránya is, akik választhatják ugyen ezt a formát, de valamilyen belső szabályozás korlátainak betartása mellett.

A Profession.hu 2023-as reprezentatív felméréséből is az derül ki, hogy tízből hat hazai (főként, természetesen, fizikai) munkavállalónak egyáltalán nincs semmilyen lehetősége otthoni munkavégzésre, és viszonylag ritka (4 %), hogy teljes egészében otthonról látható el az adott munkakör. A távmunkavégzést valamilyen formában biztosító munkahelyeken dolgozóknak mindössze 9 %-a dönthet szabadon, hogy él-e a lehetőséggel és ugyanekkora azoknak az aránya is, akik választhatják ugyan ezt a munkavégzési formát, de valamilyen belső szabályozás korlátjainak betartása mellett csak.

Csillebérc: bár azt gondoljuk, de se bánya, se csille nem volt ott

Gripen

Többen jönnek, de többen is mennek

Hiába jönnek külföldről egyre többen Magyarországra dolgozni, a hazai munkaerő-biztosítási gondokat nem fog sikerülni megoldani, ha a honi munkaerőt nem tudjuk itthon tartani.

A Hauptverband elnevezésű osztrák társadalombiztosítási szervezet adatai szerint, 2019 januárjában egészen pontosan 96 635 magyar állampolgárt foglalkoztattak Ausztriában. Ez 2177 fővel több magyar dolgozót jelent 2018 decemberéhez, és 5641 fővel többet a 2017-es év hasonló időszakához képest. Az Österreichische Sozialversicherung nevű szervezet adatai szerint 106 554-re nőtt az Ausztriában dolgozó magyar állampolgárok száma 2021 júliusában. Ez újabb történelmi rekord.  Az osztrák társadalombiztosító adatai szerint 2023. júniusban már közel 125 ezer magyar dolgozott Ausztriában, így Magyarország adja a legtöbb külföldi munkavállalót (13%) az osztrákoknak (németek mintegy 123 ezren, a harmadik helyen álló románok pedig közel 85 ezren keresik kenyerüket Ausztriában

Ráadásul azon hazai foglalkoztatók számára, akik a szomszédos, elsősorban keleti országok, magyarul beszélő munkavállalóinak magyarországi foglalkoztatásba-vonásában bíznak, van még egy rossz hír: az Ausztriában állást vállaló román és szerb (ukránokról, szlovákokról nincs ilyen jellegű friss adat) állampolgárok számának növekedési üteme hasonló a magyarokéhoz. És bár abszolút értékben (főben) még nem érik el a magyar dolgozók számát, de például a román munkavállalók már behozták a törököket, így a németek, és a magyarok után ők a harmadik legnépesebb vendégmunkás-nációt alkotják. Vagyis a keletről érkezők miért maradnának Magyarországon dolgozni (még átmenetileg is), ha egyből mehetnek Ausztriába is…

Az osztrák Der Standard 2019-ben nemrégiben 600 ezerre becsülte a külföldön dolgozó magyar állampolgárok számát (határ közeli osztrák településeken a kereskedelemben, a vendéglátásban jóformán csak magyar munkaerőt találni), azzal a kiegészítéssel, hogy sokakról, például az ingázókról, a hatóságok nem is értesülnek, mivel nem jelentik azt be.

A magyar kivándorlók, illetve vendégmunkások többsége (75%-a) Ausztria mellett, főként Németországba és Nagy-Britanniába tart egyébként (de igen népszerű célpont még Svédország, nagyjából 30 ezer; Hollandia, mintegy 23 ezer;  és Dánia, kb. 5-6 ezer honfitársunkkal). 2006 és 2018 között évente átlagosan 60 ezer, összesen közel 800 ezer honfitársunk távozott külföldre (persze egy részük haza is jött). A hivatalos Eurosat adatok szerint, a fent említett három országban - a körülbelül félmilliós jelenleg is külföldön tartozkodó hazánkfiából - több mint 380 000 magyar él és/vagy dolgozik. Ausztriában és Németországban nő a magyarok száma, Nagy-Britanniában, bizonyára a brexitnek is köszönhetően, jelentősen, több mint 20 ezerrel fővel viszont csökkent.

Magyarországon a 15-64 évesek elvándorlási aránya 2010-ben 1,3% volt. A 2010-es évtized elején gyorsult fel az eláramlás, néhány év alatt 2 százalékponttal emelkedett. Az évtized második felére viszont lassult a növekedés üteme, 2015 és 2019 között „csak” 1,2 százalékpontnyit emelkedett. A magyarországi elvándorlást 65%-ban a magasabb jövedelem reménye motiválja, 40%-ban viszont az elkeseredettség (a hazai munkalehetőségek hiánya, illetve kilátástalansága) és 37%-ban pedig a hazai politikai hangulat (az egyetemi diplomások több mint 50 %-nál!) van az elmenetel hátterében.

A szemünk előtt zajló evolúció

Akár a globális felmelegedésre is lehet fogni, de gólyáink egyre korábban térnek vissza a tél szálláshelyeikről a költőhelyeikre. A Suri névre keresztelt fehér gólya (általában az első hazatérőnk), 2018-ban és 2019-ben február 13-án, 2020-ban február 12-én, 2021-ben pedig már február 11-én elfoglalta vassurányi fészkét.

Nagy (szak)sajtónyilvánosságot kapott, hogy 2022-ben – Surit messze megelőzve – már január 24-én megtért az első gólyánk a Somogy megyei Vörsre. A hír azonban kacsának bizonyult, legalábbis annyiban, hogy a Kele néven emlegetett madár valójában nem teleléséből tért vissza, hanem valahol a környéken tölthette a hűvösebb hónapokat, azaz előző augusztusban el sem indult a vándorútjára. Ornitológusok általános véleménye szerint azonban az a vándormadár, amely itt(hon) telel, az nem feltétlenül tudatos stratégia vagy darwini evolucionista, hanem csak ’hibás’. Nem nemakar, hanem nem tud vonulni. Ilyen a globális felmelegedés előtti időkben is előfordult, de akkoriban, amikor novemberben már hó volt tartósan, akár -10, -20 fok is lehetett hetekig, a Duna is félig vagy egészen befagyott, esélyük sem volt életben maradni, vagyis a melegedő környezet egyszerűen csak szerencsés változás a számukra. 

A legrégebben, 2007-től, Magyarországon áttelelő gólyánk, Kikelet, például áramütés következtében szerzett sérülései miatt nem kellhetett útra. Az első telet a Hortobágyi Nemzeti Park területén töltötte, ahol repatriálták, majd szabadon engedték. Kikelet azóta több helyen megfordult a Hortobágy és a Hajdúság környékén, de Afrikába soha nem kelt útra, áttelelő lett belőle... A Január nevű fehér gólya – nem tudni, hogy születési rendellenesség vagy sérülés vagy egyéb más ok miatt – rendszeresen töltötte a téli hónapokat az Ipoly-völgyben. Felbukkanását először 2014-ban jelezték, de sem akkor, sem később nem vonult el Magyarországról. 2017-ben pusztult el.
Szakemberek megfigyelése szerint az elmúlt tíz évben az áttelelő fehér gólyák száma gyarapodott, az eddigi rekord 28 példány volt, 2013-2014 telén. Ezek, kettő kivételével, fiatal madarak voltak.

Itt akár pontot is tehetnénk a dolog végére, ha nem lennének mégis egyre gyakoribbak az áttelelési próbálkozások, és az utóbbi években nem tűnne fel egyre több egyébként vonuló madár faj 

• bátor?
• úttörő?
• vakmerő?
• innovatív?
• önfejű?
• lusta? 

vagy egyszerűen csak gyakrabban megsérülő, megbetegedő egyede a téli tájban, amely feszegetve az ősi viselkedési normák határait, a fáradságos és veszélyes vándorút helyett a hideg és kockázatos helybenmaradást választja, ezt a viselkedési mintát (vagy ha úgy tetszik túlélési stratégiát) adva tovább a fiókáinak is, mint például a házi rozsdafarkú, a cigánycsuk, a barátposzáta, vagy a darvak, a szürkegémek, a nagy kócsagok, a fehér gólyák egy-egy, de növekvő számú, önfeláldozó, kockázatvállaló egyede.

A Kárpát-medencében csupán téli vendég gatyás ölyvek (Buteo lagopus) egyike, tavaly egyszerűen nem ment vissza eredeti északi élő- és költőhelyére a tundra/erdőstundrára, hanem Nagyhegyes és Nádudvar pusztáin maradt. A Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi őrei folyamatosan figyelték a különös viselkedésű madarat, amelyet az idén sajnos baleset is ért: elütötték és eltört a szárnya, de nem ez volt az oka a maradásának, hanem valami más…

Tízezer évvel ezelőtt, amikor tulajdonképpen indult a mostani globális felmelegedés természetesnek mondható folyamata, a jégkorszaki jég visszahúzódásával új lehetőségek nyíltak meg az afrikai és közel-keleti madárfajok számára, és egyes fajok akkortól kezdve kezdtek el alkalmazkodni az itteni telekhez. Más fajok alkalmazkodása – a téli, de melegedő viszonyokhoz – pedig a szemünk előtt, a jelen pillanatban is zajlik, amelyhez akár az ember okozta mesterséges változások számukra kedvező hatásait is kihasználják, ahogy tette azt a búbos pacsirta, a balkáni gerle, a széncinege vagy épp a fekete rigó.

Egy néhány évvel ezelőtti, nemzetközi kutatásból az derült ki, hogy bizonyos gólyák változtattak eddigi szokásaikon, és előszeretettel maradnak például "helyi" szemétlerakónál, ahol a konyhai hulladékból szemezgetnek, annak ellenére is, hogy bár az emberi pazarlásnak köszönhetően élelemből itt nincs hiány, a gólyák számára a nem biztos hogy legmegfelelőbb táplálék akár az életükbe is kerülhet.

Azonban a madarak viselkedésének változása még véletlenül sem véletlen, de nem is a globális felmelegedés vagy az ember jótékonykodása miatt történik! A környezet egyetlen organizmus számára sem – beleértve a gazdasági-társdalami élet szervezeteit is – statikus, mikro vagy makro szinten, rövid vagy hosszú távon, de változik, és ahogy Chatrles Darwin megmondta volt: „nem a legerősebb szervezet lesz a túlélő, nem is a legintelligensebb, hanem az, amelyik a leginkább fogékony a változásra". 

Ez az orrunk előtt zajló evolúció, a rugalmas hozzáállás, az alkalmazkodási képesség alkalmazása az, amit például a gólyáinktól is megtanulhatnánk. De nem tesszük. A vállalataink, intézményeink, munkaközösségeink döntő többsége egy adott szituáció diktálta helyzetre építi fel statikus struktúráját (folyamatait, rendszereit, munkaköreit, koordinációs mechanizmusait) és foglalkoztatja abban, szintén igen kötött keretek között, munkavállalóit - gyakorlatilag teljesen kizárva az operatív működéséből és a munkáltatásból a szervezeti flexibilitást, az alkalmazkodást, az evolúciót. Válsághelyzetben aztán (amikor a statikusnak vélt környezet követhetetlen gyorsasággal változik meg) jön a működési zavar. Így volt ez a 2007-2010-es gazdasági válság idején (alig több mint egy évtizede volt!) és így van ez most, a koronavírus tarolásakor is. De a gazdasági élet, a munkaerő-piac szereplői és érintettjei, nem tanulnak többmilliárd évnyi felhalmozott evolúciós tudásból, sem a madaraink szemmel láthatóan változó viselkedéséből, de még csak a saját kríziseikből sem, csak gratulálnak egymásnak az adott válság eredményes leküzdéséhez, a korábbi statikus (és sikeresnek vélt) állapotba való szerencsés visszatéréshez, aztán egymás vállát veregetve, megnyugodva, elégedetten menetelnek tovább egy újabb krízis felé, anélkül, hogy az evolúciós „télhez” legalább megpróbálnának egy hajszálnyit is alkalmazkodni.

Félúton a mérnök és a karbantartó között