ÉRDEKVÉDELMI KAPCSOLATOK
Szakszervezet, üzemi tanács, munkavédelmi képviselet. Talán ez az a három érdekvédelmi kulcsterület, amely közül jó eséllyel legalább egy - de lehet hogy mind a három  - megkerülhetetlen tényező a foglalkoztatás során.

A TANÁCSADÁSI TEVÉKENYSÉGÜNK FÓKUSZÁBAN

a szakszervezeti együttműködés

Szakszervezet életre hívásához legalább 10 munkaszervezeten belüli alapító tag szükséges. A munkáltatónak kötelessége garantálni a munkaszervezeten belül létrejött szakszervezet működésének feltételeit, valamint munkaidő-kedvezményt adni a szakszervezet tisztségviselői számára, továbbá biztosítani, hogy a szakszervezet információkat, felhívásokat és a tevékenységével kapcsolatos adatokat tegyen közzé a munkavállalók tájékoztatása céljából

az üzemi             tanács

Ha munkavállalók létszáma a 15 főt meghaladja, üzemi megbízottat, ha az ötven főt meghaladja, üzemi tanácsot választhatnak. Az üzemi tanács létrehozása nem a munkáltató feladata, sőt az üzemi tanáccsal szemben semleges magatartásra köteles, annak működését nem befolyásolhatja. Arra viszont köteles, hogy ha a munkavállalók a választás megtartását indítványozzák, ezt ne akadályozza, illetve az üzemi tanács választásával, működésével kapcsolatos költségeket biztosítsa.

a munkavédelmi képviselet

Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés érdekében munkavédelmi képviselő választást kell tartani minden munkáltatónál, ahol a munkavállalók létszáma legalább 20 fő (de nem választható munkavédelmi képviselővé az, aki a munkáltatónál munkaviszony keretében főtevékenységként  munkavédelmi feladatokat lát el!). A választás lebonyolítása és a működési feltételek biztosítása a munkáltató kötelezettsége;

KAPCSOLATTARTÁS az érdekvédelmi szervezetekkel (szakszervezet, üzemi tanács, munkavédelmi képviselet)

ÉRDEKVÉDELMI TISZTSÉGVISELŐ, KÉPVISELŐ VÁLASZTÁS munkáltató oldali koordinálása.

EGYEZTETÉSEK, TÁRGYALÁSOK MENEDZSELÉSE, az Mt. szerinti tájékoztatások, véleményeztetések szakmai előkészítése és megszervezése.

A KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS (KSZ),  illetve annak elkészítésének, aktualizálásának szakmai felügyelete, az ezzel kapcsolatos tárgyalások irányítása.

ÉRDEKVÉDELMI KONTROLLING - létszámok, tisztségviselők létszáma, költségkeretek és költségfelhasználás, a munkaidő kedvezmény felhasználása, stb. tervezése, nyomon követése, riportálása.

Ha úgy érzi, hogy az érdekvédelmi kapcsolattartáshoz sem kedve, sem ideje, sőt púp a hátán, akkor keressen bennünket bátran az alábbi elérhetőségek bármelyikén. Kezeljük őket..

kapcsolat@peopleandfocus.hu

+ 36 30 620 65 35

www.peopleandfocus.hu