Egyterű vagy osztott

A koronavírus okozta gazdasági válság olyannyira megtépázta az üzleti világ panteonjainak számító "irodaházak" nimbuszát - visszavágva az irodista munkahelyek iránti keresletet és előtérbe helyezve a home office intézményét - hogy a korábban megszokott alaposan túldimenzionált irodista-világ valószínűleg már soha nem fog visszatérni a válságot követően sem.

De eltűnni sem fog! Így az egyterű vagy osztott irodák körüli ergonómiai vita, amelynek alapja, hogy az egyterű irodákban munkát végzők 50%-a, míg az alacsony térelválasztó elemekkel privát területekre bontott térben munkát végzők 60%-a elégedetlen a munkakörülményeivel, sem fog megszűnni.

Magyarországon az irodai dolgozók több mint fele, az Egyesült Államokban 70%-a egyterű irodákban dolgozik.

A nyitott térben dolgozók 54%-át elsősorban a többimunkatárs csevegése, telefonjaik zörgése, irodai eszközeik hangja zavarja: a közös tereken ugyanis kevés a munkával kapcsolatos kommunikáció, annál több a pletykálkodás, így nehéz koncentrálni, amit messze nem tud kompenzálni, hogy az ilyesfajta munkavégzés egyébként jót tehet a cégen belüli kapcsolattartásnak, a belső kommunikáció hatékonyságának, a team-munkának, a csoportdinamikának.

Az egyterű irodában érezhetően és mérhetően romlik a teljesítmény: egy a BBC által megrendelt kutatás szerint - amelyet az NBBJ globális építésziroda végzett - akár 10%-kal is növelhető a munkavégzés hatékonysága, ha nem egyterű irodában zajlik a munka.

Az egyterű irodákkal a másik fő probléma, hogy valóságos melegágyai a járványoknak. Az ilyen típusú irodákban dolgozók kétszer akkora valószínűséggel betegszenek meg, mint klasszikus irodista társaik. A télen rendszeresen végig söprő tömeges megbetegedések (például az influenza) olyan sok dolgozót kényszerít ki a munkából, amely már komoly gazdasági kiesést okoz az őket foglakoztató munkáltatóknak.

Felmérések szerint az egy légtérben dolgozók 62%-kal több napig vannak betegszabadságon, aminek oka egyrészt a kórokozók szabadabb terjedése, másrészt az együttléttel együtt járó fokozottabb feszültség és stressz okozta gyenge immunrendszer.

Annak ellenére azonban, hogy a munkavállalók és munkáltatók többségének rossz tapasztalata van az "open office" irodákkal kapcsolatban - és hogy a koronavírus is egyértelműen rámutatott a magas fertőzési kockázatokra - egyáltalán nem várható, hogy ezen munkavégzési megoldás teljesen eltűnne a munkavégzési palettáról. Már csak azért sem, mert mintegy 30%-kal nagyobb irodai térre van szükség osztott helyiségek kialakításához az egyterű iroda helyigényéhez képest, ami jelentős költségnövekedést jelentene a vállalkozások számára. De nem ez az egyetlen ok az egyterű irodák további térnyerésének.

Az irodai belső terek kialakítását ma már nem egyszerűen az emberek elhelyezésének szükségszerűsége határozza meg. Az egymás közötti intenzív kommunikáció, az együttműködésen alapuló alkotómunka, az inspiratív (munka)környezet eredménye a sikeres termék vagy szolgáltatás. Ezért a munkavégzés nem bőrfoteles tárgyalókat, rideg projektszobákat, hanem a munkavállalók napi tevékenységére szabott, inspiráló, felhasználóbarát és az egészségügyi kockázatokat is minimalizálni igyekvő közösségi tereket igényel, ahol a szinergia szinte kézzel fogható, de a dolgozók egyéni teljesítménye is nő. Okos ergonómiával, odafigyelő tervezéssel mindez megoldható.

Hány lesz az óra Vekker úr?

Talán épp eme indián mondás bölcsességét felismerve - egyébként Finnország kezdeményezésére - az Európai Parlament egy 2018. éveleji állásfoglalásában az évi kétszeri óraátállítás szükségességének felülvizsgálatát kezdeményezte.  Ezt követően az Európai Bizottság 2018. júliusában arra kérte az uniós polgárokat, döntéshozókat, érintett hatóságokat, gazdasági szakembereket, hogy online kérdőív kitöltésével mondjanak véleményt, illetve fejtsék ki álláspontjukat az óraátállás közlekedésre, energiamegtakarításra, munkavégzésre, valamint emberi egészségre gyakorolt hatásairól. Az európai méretű konzultáción 4,6 millióan mondták el véleményüket és 84 %-uk az óraátállítás megszüntetése mellett foglalt állást. "Az emberek ezt akarják, mi pedig megcsináljuk" - jelentette ki az eredményeket megismerve Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság akkori elnöke és az óraátállítgatás megszüntetésének folyamata  elindult, olyannyira, hogy 2019. március 26-án az Európai Parlament a plenáris ülésén megszavazta az évi kétszeri óraátállítás több évtizedes gyakorlatának 2021-től történő megszüntetését.A strasbourgi határozat értelmében azok az uniós tagállamok, amelyek a nyári időszámítás megtartása mellett döntenek, 2021 márciusában állítanak majd órát utoljára, a téli időszámítást választók pedig 2021 októberében. Magyarország esetén most még nincs határozott elképzelés arról, hogy országunk melyiket preferálja majd, a földrajzi fekvésünknek megfelelő télit, vagy az eredetileg energiatakarékossági okokból foganatosított nyárit. De bárhogy is lesz, már nem sokáig kell ide-oda tekergetnünk az időt, mert ahogy Golda Meir, volt izraeli miniszterelnök, is mondotta volt:

"Muszáj, hogy én irányítsam az órát, és ne az óra engem!"

A koronavírus miatt felszabadult munkaerő nem oldja meg a munkaerőnélküliséget

A Country Land and Business Association (CLA) becslései szerint mintegy 80 ezer mezőgazdasági idénymunkás hiányozik az angol mezőgazdaságból. Még úgy is, hogy sok más országhoz hasonlóan Nagy-Britannia is az agrárszektor felé irányította a COVID-járvány miatt átmenetileg vagy véglegesen munkájukat vesztett (főként vendéglátóipari) dolgozókat és diákmunkásokat. Emellett gőzerővel folynak a szigeteken a toborzások is: az 1980-as évek óta most először vannak az ágazatban túlsúlyban a brit idénymunkások a külföldről érkezőkkel szemben.

De koronavírus ide, brexit oda Nagy-Britannia egyik legnagyobb zöldségtermesztője 40 ezer fontot fizetett azért, hogy charterjáratokkal további tapasztalt (a szigorú élelmiszer-biztonsági és higiéniai előírásokkal is tisztában lévő) román idénymunkást reptethessen Nagy-Britanniába, mert – közlésük szerint – nem tudják csak átirányított vagy frissen toborzott brit újoncokkal elvégezni a betakarításI munkálatokat. Kellenek a gyakorlott munkavállalók is, akik történetesen EU-s állampolgárok, ugyan, de kelet-európaiak…

A Brit Baromfitanács szerint sürgősen meg kell szüntetni a koronavírus-járvány miatt életbe léptetett nagy-britanniai karanténkötelezettséget a közép- és kelet-európai EU-országokból érkező idénymunkások esetén. Felhívásukban azt javasolják, hogy a 2020-as karácsonyi szezonra legalább ezer magyar, lengyel, román, bolgár, szlovák, cseh és szlovén idénymunkást mentesítsenek a külföldről beutazók számára két hétig kötelező elkülönítés alól, mert nélkülük veszélybe kerülhet a britek hagyományos karácsonyi pulykaebédje.

Angliában tehát áll a bál, de Magyarországon sincs ez másképp az idénymunka házatáján! Ahogy már tavaly is komoly gondokat okozott a mezőgazdaságban (is) a munkaerőhiány, ez az idén sem lesz másként, mert sem a brexit nyomán várt munkaerő visszaáramlás, sem a koronavírus okán felszabadult munkaerő ezt nem fogja megoldani (bár a vonatkozó kormányrendelet értelmében idén már nem csak a szomszédos, de távolabbi országokból érkező idénymunkásoknak is lehetőségük lesz, hogy részt vegyenek a mezőgazdasági betakarítási munkákban). Az a foglakoztató, aki erre a „külső varázslatra” játszik - és nem új megoldásokat keres a munkaerő-hiány kezelésére - csalódni fog! A demográfiai helyzet tudniillik nem változik (továbbra is fogy a magyar munkáskéz!), ráadásul a koronavírus sokk hatására az a termelési és ellátási láncok központosítása és visszatelepítése még fokozhatja is a munkaerő-igényt.

A robotizáció többet hoz, mint amennyit visz, de...

Mindent, ami algoritmizálható (azaz egymásba fűzhető elemi lépések sorozataként leírható), el tudnak végezni gépek. Jó hír azonban azok számára, akik féltik az állásukat a robotizációtól vagy a mesterséges intelligenciától, hogy a történelmi tapasztalatok szerint jó eséllyel nem kevesebb munkát (állást), hanem épphogy többet hoz a robotizáció - ahogy ez annak idején, az ipari forradalom során is történt.A Világgazdasági Fórum 2018-as jelentése szerint a robotizáció/automatizáció 75 millió munkahelyet szüntethet meg világszerte, cserébe viszont 133 millió új (állás)lehetőség nyílik meg. A World Economic Forum 2020-es előrejelzése 97 millió új (és ugyanannyi megszűnő) álláshellyel számol, miközben - a kalkulációik szerint - 2025-re az összes létező munkakör felét gépek fogják elvégezni. A rossz hír viszont az, hogy egészen más tudással, szemlélettel, kompetenciákkal, tanulási hozzáállással kell rendelkeznünk ezen munkakörök betöltéséhez, mint azt megszoktuk.

A termelékenység és a foglalkoztatás alakulása sokáig teljesen együtt mozogtak, azonban egy ideje már teljesen elváltak egymástól: a hatékonyság ugyanis jelentős mértékben növekedett, míg a foglalkoztatás gyakorlatilag „csak” a 3%-os munkanélküli ráta szintjéig tud(ott) ezzel lépést tartani és munkaerőnélküliség alakul(t) ki. Magyarán ugyanannyi vagy kevesebb foglalkoztatott ugyanannyi idő alatt nagyobb értéket kénytelen - és mint kiderül - képes előállítani. Ez a folyamat persze strukturális munkanélküliséghez vezet: azok, akik elveszítik az állásukat (pl.: a sofőrök az önvezető autók/buszok/kamionok; a színészek a digitális sztárok; a jogászok az on-line jogi tanácsadás; az újságírók/hírszerkesztők, a pincérek/felszolgálók/szakácsok vagy akár a könyvelők/bérszámfejtők az algoritmizálható folyamataik, sőt mi több a HR-esek a toborzó droidok miatt), nem tudnak azonnal mással, például adatelemzéssel, szoftverfejlesztéssel, vagy épp robotok gyártásával, programozásával vagy CGI technológiával hivatásszerűen foglalkozni. Így egyszerre vannak és lesznek jelen állástalan munkavállalók és be nem töltött, üres pozíciók - csak más-más területeken, amelyek az oktatás és képzés, illetve az emberek ezekhez történő hozzáállásának radikális átalakítása nélkül, nem talál(hat)nak egymásra. Vagyis azzal kell, sajna, szembesülnünk, hogy az automatizáció, a robotizáció, a mesterséges intelligencia, illetve ezek fejlődése nem a gépekről, nem a szoftverekről és nem is az algoritmusokról, hanem alapvetően rólunk, emberekről, a human evolúcióról szól.De ahhoz, hogy az ember kerekedjék felül a robotokkal vívott vetélkedésében újból elő kell vennie, vagy ha úgy tetszik vissza kell helyeznie az erősségei közé azokat az alap és fejleszthető (sőt, fejlesztendő) kompetenciáit, amelyek az ember sajátjának tekinthetőek: a komplex problémamegoldó képességet, a kognitív rugalmasságot, az együttműködési készséget, a kreativitást az innovativitást, vagy épp az érzelmi intelligenciát.

Mindazt, ami az embert emberré teszi – algoritmizálhatatlanul (ITT százalékos becslést kaphatsz arról, hogy a munkakörödet mennyire fenyegeti a robotok inváziója)!

A legfiatalabb munkaszüneti ünnepnapunk

A harminc éven át kimondani is félt, átértelmezni, illetve eltusolni próbált október 23-ai dátum, 1991 óta munkaszüneti nap. És nem mellesleg persze, az 1956. évi forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a Magyar Köztársaság 1989. évi kikiáltásának ünnepnapja.

1956. októberének második felében az országszerte meginduló – akkor még döntően "csak" szociális elégedetlenségből fakadó és az akkori lengyelországi eseményekkel szolidaritást kifejezni kívánó – egyetemi diákmegmozdulások pár nap alatt általános reformokat követelő mozgalommá váltak, amelyek aztán a budapesti Bem-szobornál tartott szimpátiatüntetésben, illetve rendszerellenes tömegdemonstrációban csúcsosodtak ki október 23-án. Az aznap kora délután a Bem szobornál összegyűlt tömeg kora estére a Parlament elé vonult, ahol a közel kétszázezer főre gyarapodott tiltakozók meghallgatták Nagy Imre reformokat ígérő beszédét, közben a tüntetők egy másik csoportja ledöntötte a Dózsa György úti Sztálin-szobrot. Késő estére pedig a Magyar Rádió épületénél valódi ostromállapot alakult ki: a fegyverhez jutott – és a követeléseiket a rádión keresztül terjeszteni kívánó – tüntetők és az épületet védő ÁVH-sok közötti tűzharccal gyakorlatilag megkezdődött a magyar nép a proletárdiktatúra elleni forradalma és a szovjet megszállás elleni fegyveres felkelése, amely aztán a fegyveres felkelők ellenállásának szovjet csapatok általi vérbefojtásával és teljes felmorzsolásával feje­ződött be november 11-én.

A forradalom leverését követően tilos volt október 23-át nemhogy megünnepelni, de még forradalomként említeni is. A hivatalos álláspont szerint „ellenforradalom” zajlott, melyet „reakciós” és „köztörvényes elemek” szerveztek. Az 1980-as évek végének közeledtével kezdett aztán ’56 valódi története széles nyilvánosságot kapni. 1988-ra már Nagy Imre és az ötvenhatosok rehabilitációjának követlése is "mindennapossá" vált, rá egy évre, pedig, több százezres tömeg előtt temetik újra a kivégzett miniszterelnököt és mártírtársait.

Mindezeken túl Október 23-a történelmi jelentőségét az is jól példázza, hogy 1989-ben az akkori megbízott államfő, Szűrös Mátyás, a Parlamentnél összegyűlt százezres tömeg előtt ezen a napon kiáltja ki a III. magyar demokratikus köztársaságot, az új, demokratikusan választott országgyűlés pedig 1991-ben hivatalos nemzeti ünneppé nyilvánítja október 23.-át, amely így válik az 1956. évi forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a Magyar Köztársaság 1989. évi kikiáltásának ünnepnapjává.

És munkaszüneti nappá.

Szentgyörgyi után szabadon

„Felvetni egy problémát, kérdezni egy jó kérdést - már a munka felét jelenti.”

Férfi bér:140 - Női bér:100

100 dollár női fizetéssel szemben 140 dollár férfibér áll. A fejlett országokban 2080-ra, a fejlődőkben pedig 2168-ra egyenlítődhetnek ki ezek a nemek közötti fizetésbeli egyenlőtlenségek - közölte az Accenture a mintegy 28 ezer fős felmérésének eredményeit publikáló közleményében még 2017-ben. Az Európai Szakszervezeti Szövetség 2020-as elemzése szerint Európában a nemek fizetése közötti különbség nyolcévenként csökken egy százalékkal, vagyis a nők átlagosan 84 év múlva, 2104-re (Magyarországon, 2031-re) érhetik el a férfibéreket, ha a mostani tendencia folytatódik.

Az Eurostat statisztikája szerint egyébként, 2012-ben volt a legmagasabb ez a különbség, akkor 20,1%-kal kerestek kevesebbet a nők a férfiaknál. A Központi Statisztikai Hivatal 2019-es első féléves munkaerőpiaci adatai szerint a magyar férfiak átlagkeresete bruttó 393 700 forint, a nőké pedig 326 700 forint volt

A férfibér és a nőibér eltérésének vizsgálatakor, illetve a különbség csökkentésének érdekében minimum két síkon érdemes gondolkodni:

1. A férfiak és nők általános és átlagos bérkülönbségének számottevőbb oka: strukturális (azaz a két nem képviselői eltérő értékű munkakörökben vannak foglalkoztatva). Az Accenture kutatás szerint például, a vizsgálat résztvevői közül a nőknek csak 27%-a választott olyan tanulmányokat, amelyek nagyobb fizetésű állásokkal kecsegtetnek, míg a férfiaknál ez 40% volt. A hölgyek mindössze 45%-nak volt mentora, míg a másik nem 58%-a támaszkodhatott nála tapasztaltabbakra a karrierje során. Felsővezetői pozíciókra pedig csak a nők 41%-a tört, 51%-os férfitöbbség mellett. Az Accenture felmérésből az is kimutatható, azonban, hogy a nők kisebb valószínűséggel fogadják el a mai világra oly jellemző, gyorsan változó, új technológiákat (45% vs. 63%), és vesznek fel programozói vagy informatikai tárgyakat (68% vs 83%), valamint használják a digitális technológiát és a közösségi médiát a karrierstratégia, a személyes márka építésére, a digitális képességek tudatos fejlesztésére, kapcsolatépítésre, tanulásra vagy épp munkára (cuki cica-fotók, végeláthatatlan gyereknevelési eszmecserék, vagy romantikus vacsoraképek posztolgatása helyett).

2. A nemek közötti kevésbé jelentős, de annál "fájdalmasabb" eltérés, amely azonos munkakörben foglakoztatott férfiak és nők között mutatható ki: kulturális. Ennek a paradigmatikus gondolkodásnak a leküzdése már jóval kényesebb feladat, de messze nem lehetetlen. Az integrált munkaköri rendszerek és az azokhoz kapcsolódó bértarifastruktúrák és/vagy bérsávok objektív megoldást kínálnak a különbségek csökkentésére vagy adott esetben eltüntetésére. Azt a lehetőséget is fenntartva, hogy adott esetben a munkaáltató és a munkavállaló - legyen az férfi vagy nő - közötti megállapodás esetén az "alacsonyabb" bér tükrözhet egyéb kondíciókban való megállapodást (pl.: otthoni munkavégzést és/vagy az óvodai/iskolai időbeosztásokhoz igazodó munkarendet, atipikus (egyéni) törzsidőt és keretidőt).

Intellektuális hedonizmusok

Vajon mi kivetni valót (és miért pont most?!) talált a YouTube mesterségesen intelligens algoritmusa az alábbi videóban, amely nem mellesleg majd két évvel ezen ellenőrzés eredményének visszajelzése előtt lett posztolva, és mindössze 33 "views"-t ért el?Talán Leonardo meztelen Vitruviusa verte ki a biztosítékot? Vagy a hedonizmus szó élvhajhász használata alkalmatlan arra, hogy "bárki megtekintse"?

Ha nem tetszik az út, amin jársz...

Ha  nem tetszik az út, amin jársz, kövess - vagy adott esetben taposs ki - egy másikat.

"If you don't like the road you're walking, start paving another one." (Dolly Parton)

KEYNES, GRAEBER és PARKINSON - munkaidőrövidülés a gyakorlatban

John Maynard Keynes, a modern közgazdaságtan egyik megteremtője, úgy kalkulált még 1930-ban, hogy az automatizáció miatt a 20. század végére már csupán napi háromórás lesz az átlagos munkaidő. Mindannyian tapasztaljuk, hogy bár a munkaidő rövidülés évszázados trendje valóban tetten érhető, és aprócska lépésekkel ugyan, de araszolgatunk vissza a kőkorszaki munkarendek felé (ráadásul a COVID-19 okozta gazdasági válság fel is erősítette a heti 40 óránál rövidebb munkaidő általános bevezetésének kívánalmát), azért még messze nem általános, hogy 3 óra lenne az átlagos napi munkaidőkeret…

Paradox módon azonban Keynes-nek mégis igaza lett, vagy legalábbis megintcsak fején találta – ebben az esetben – a foglalkoztatási szöget:

• A Harvard Business Review egy 2013-as kutatása szerint, ugyanis, a munkavállalók fele úgy ítéli meg, hogy teljesen felesleges (hozzáadott étéket egyáltalán nem teremtő) a munkája.
• Egy másik brit felmérésben a dolgozók 37%-a gyakorlatilag bevallotta, hogy a saját munkakörének egyenesen nem is kellene léteznie.
• David Graeber pedig - az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb hatású antropológusa, a London School of Economics professzora - 40% körülire saccolta a kapitalista világ tökéletesen hasztalan munkaköreinek (bullshit jobs) arányát.

Na már most, ha el tudjuk fogadni – szembe merünk vele nézni! –, hogy Keynes prognózisa nem is annyira légből kapott és a munkában töltött idő majd’ duplája a munkával töltött időnek, vagyis a munkaidő nem csekély része semmittevéssel (kávézgatással, ebédelgetéssel, cigizgetéssel, késésekkel, irodák/telephelyek közötti ingázásokkal, sajtószemle-böngészgetésekkel, stb.), felesleges munkával („cc” e-mailek olvasgatásával, meetingezgetéssel, haszontalan fejtágításokon való ücsörgéssel) vagy épp pszeudó munkavégzéssel telik

Ez utóbbi jelenséget elméleti síkon már a Parkinson törvény is leírja, amely szerint, a globális munkaóra alapú foglalkoztatási rendszerben minden munka annyi idő alatt végződik el, amennyi idő az elvégzésére rendelkezésre áll. És a mostani járványhelyzet generálta távmunkás időszak a gyakorlatban is munkavállalók milliót döbbentette rá, hogy a napi munkájukat lényegesen kevesebb idő alatt végzik el home office-ben, mint a munkahelyükön.

akkor könnyedén belátható, hogy az általános munkaidőrövidülésnek nemcsak a humán szempontú, hanem a gazdasági – ráadásul munkaidőcsökkentés arányú bércsökkentés nélküli – indokoltsága nemcsak megalapozott, hanem szükségszerű is. 

19 évig átlag 1000 munkás dolgozott rajta

Október 8-án van az Országház születésnapja, jóllehet a “születési dátum” nem egyértelműen esik erre a napra... 1896. június 8-án ugyanis - a milleniumi ünnepségsorozat részeként - a még javában készülő épületben az Országgyűlés már megtartotta első ülését, de az alsó- és a felsőház véglegesen csak 1902. október 8-án foglalhatta el az épületet, bár maga a ház még ekkor sem volt teljesen készen – a munkálatok még további két évig folytatódtak.

Mindenesetre az 1885-ös első kapavágástól kezdve az átadásig, tehát 19 éven keresztül, átlagban 1000 munkás (egy mai magyar nagyvállalatnyi szorgos kéz) dolgozott az építkezésen, amely során 176 ezer köbméternyi földet mozgattak meg, 40 millió téglát építettek be, legalább félmillió díszkövet faragtak meg és 40 kg aranyat használtak fel, míg a Steidl Imre tervezte, a historizáló eklektika jegyében fogant, barokk alaprajzú és tömeghatású, de részleteiben alapvetően neogótikus stílusú épület, a világ harmadik legnagyobb parlamentje, elkészült.

Steindl Imre, akinek szinte minden idejét lekötötte az építkezés felügyelete és a részletek pontos kidolgozása, fő műve befejezését már nem érhette meg, 1902 augusztus 31-én, öt héttel az avatás előtt elhunyt. De a kis híján két évtizedig készülő alkotása Budapest, Magyarország és a dualista, majd a magyar parlamentalizmus egyik legismertebb jelképévé vált. 

Nem csapat, több annál, (munka)közösség

"Mekkora erő úgy élni és eredményt elérni, mint egy hegymászó csapatnak. A (munka)közösséget láthatatlanul egymáshoz rögzítő kötél biztonságában, együtt érezni boldogságot, bánatot, együtt izgulni, reménykedni, dolgozni, és segíteni annak, aki éppen bajban van, aki rászorul.”

Siesta Borealis - ne pazarold másra az időt, amit alvással tölthetnél

Az az egyszerű tény, hogy a ma dolgozójának a hétvégére vagy a munkaszüneti napokra vonatkozó egyik legfontosabb programpontja a „sokáig alvás” kívánalma, arra utal, hogy több időt kellene az alvásra szánnunk a munkás hétköznapokban is: hamarabb kellene nyugovóra trénünk, többet kellene aludnunk, mert minden hétköznap reggel könyörtelenül és rugalmatlanul indul a mókuskerék.

Az Oracle és a Workplace Intelligence, 2020-as, 11 ország, több mint 12 000 munkavállalót érintő kutatási eredményeiből az derült ki, hogy a munkahelyen tapasztalt mentális egészséget befolyásoló tényezők (stressz, szorongás, depresszió, kiégés, stb.) leggyakoribb negatív következménye az alvási nehézség.

Ehelyett azonban korán kelünk (mert kelnünk kell..), tovább és többet dolgozunk mint korábban bármikor, estéinket pedig képernyők: televíziók, laptopok és mobiltelefonok, no meg a közösségi hálón való aktív vagy passzív jelenlét bűvöletében töltjük el (már ha nem rúgunk ki épp a hámból, tovább rontva ezáltal is a kialvatlanságunkat…). Azonban egyre sokasodó jelek utalnak arra, hogy ez a fajta életvitelünk nagyon messzire szakadt a biológiai működésünket meghatározó természetes periodicitástól, egyszerűen kiestünk a ritmusból, és ez az eltérés sok ember számára komoly mentális feszültséget, végső soron megbetegedéseket okoz. Vagyis vissza kellene helyeznünk az alvást, mint tevékenységet és alapvető szükségletet, a 24 órás napi ciklusunk középpontjába! Becsüljük tehát nagyra, sőt leljük kedvünket az alvásban, valahogy úgy, ahogy azt Frank Knight közgazdász is javasolja:

„ne pazarold másra az időt, amit alvással tölthetnél!”

Mert ez nem elvesztegetett idő! Sőt, a legjobb dolog, amelyet az ember saját magáért és az egészségéért tehet. Az alvás, a pihenés, a regenerálódás megbecsülésének az egyik módja pedig (ha már az éjszakai alvási szokásainkat nem tudjuk (vagy akarjuk) megváltoztatni és - ráadásul! - a munka-magánélet közötti határ végérvényesen elmosódott), a szieszta intézményének újragondolása vagy épp bevezetése, ahogy ez utóbbit a fagyos Finnországban is teszik.

A yle.fi finn portál szerint egyes finn cégeknél délutáni alvásprogramot vezettek be, mert a vállalatvezetők – a szakszervezetekkel karöltve – arra a megállapításra jutottak, hogy az alkalmazottaik egy 30-60 perces délutáni sziesztát (pihenést/alvást) követően, a munkanap hátramaradó részében hatékonyabban dolgoznak, illetve jobban teljesítenek. 

Az ebéd utáni szieszta szükségessége, illegtve hatékonyságjavító hatása egyáltalán nem légből kapott hülyeség, vagy a HR elkötelezettségjavító humbugja:  

• az emlősállatok nagy része (egyes felmérések szerint az emlős fajok 85 %-a!) naponta nem egyszer, hanem többször is alszik;
• Thomas Edison állítólag mindössze négy órát aludt éjszakánként, de napközben rövid, 20 perces erőgyűjtő alvásokat tartott, amely hite - és gyakorlati tapasztalata - szerint növelte a figyelmét, a koncentrálóképességét, valamint javította a memóriáját és a tanulási készségét;
  
• a NASA 1995-ben 747 pilótán végzett kutatása azt bizonyította, hogy azok a pilóták, akik 40 percet pihenhettek napközben (és átlagosan 25,8 percet aludtak), 16–34 %-kal jobb reakcióidőt mutattak pihentelen társaiknál.
• egy másik vizsgálat pedig azt mutatta ki, hogy azok a férfiak, akik legalább heti három alkalommal aludtak napközben, 37 %-kal kevésbé voltak hajlamosak a szívproblémákra, mint azok, akik soha nem sziesztáztak.
• egy 2008-ban készült vizsgálat azt találta, hogy az alvás – beleértve a napközbeni „szunyókálást is”! – jobban serkenti a verbális memória működését és a tanulást, mint a koffein!
• de a keringésünknek is jót tesz, ha délután alszunk. Görög kutatók, 212 emberrel végzett kutatási eredményei szerint ugyanis, a napi rendszerességgel végzett szieszta, illetve 60 percnyi napközbeni szunyókálás hasonló mértékben (3-5 higany-milliméterrel) csökkenti a vérnyomást, mint más életmód-változtatások, például a só- és az alkoholfogyasztás csökkentése, ami azért fontos, mert 2 higany-milliméteres vérnyomás-csökkenés 10 %-kal mérsékelheti a szív- és érrendszeri negatív események - mint például a szívroham - kockázatát.

Egy mély paradigma tartós megváltozása csak egy temetés után válhat valóra

"Az ÚJ nem a kételkedő ellenállók meggyőzésével és a világosság megláttatásával győzedelmeskedik, hanem egyszerűen azzal, hogy a változás ellenzőinek generációja idővel kihal (befolyásuk szó szerint elenyészik) és a RÉGI így adja át helyét akarva-akaratlanul is az ÚJnak."

picit másképp fogalmazva:

ha másképp nem megy, ki kell tartani, hogy a szokvány idomuljon az újhoz és ne az új a szokványhoz.

A Nobel-díjas német fizikus, Max Planck kissé morbid megnyilvánulása tulajdonképpen a kognitív disszonancia radikális megfogalmazása, amely szerint mindannyian arra törekszünk, hogy paradigmáinkban, véleményünkben, vélekedéseinkben, viselkedésünkben, döntéseinkben - sőt paradox módon főleg tévedéseinkben -, illetve azok következményeinek vállalásában következetesek legyünk, vagyis a "nem volt hiábavaló áldozat" sokszor hamis elv igazolásaként ragaszkodunk tévedhetetlenségünkhöz, gátolva ezzel a sokszor szükségszerű, sőt elkerülhetetlen változás térnyerését.

EFFICIENT vagy nem EFFICIENT a magyar?

Nádasdy Ádám "Milyen nyelv a magyar?" című könyvében felidézett anekdotája szerint "Magyarországra költözött angol kollégám állapította meg: nem véletlen, hogy a magyarban nincs szó arra, ami angolul EFFICIENT.  De van, mondtam, és sorolni kezdtem: hatékony, eredményes, hathatós, serény, aktív, agilis... No jó, mondta, ez mind szép, de az EFFICIENT fogalmának ezek csak egy-egy szeletét ragadják meg. Ha azt akarom mondani, hogy Kinga is an EFFICIENT secretary, ezt ilyen tömören, ilyen EFFICIENTLY magyarul nem lehet megfogalmazni, és ez - mondta némi gúnnyal - nem véletlen. Ti, magyarok, ezt a fogalmat nem ismeritek."

Hm, ha a magyar gazdaság versenyképességi, hatékonysági, produktivitási, vagy hozzáadott érték benchmark adatait vesszük górcső alá, akkor bizony tényleg nem lehet véletlen, hogy ilyen "INEFFICIENT" kép alakult ki rólunk egy külső szemlélő szemében...

Negatív ösztönzés hiányában elszabadul(t) a pokol?

Az amerikai Kongresszus 1850. szeptember 28-án fogadta el, az évszázados hagyományokkal rendelkező korbácsolás eltörléséről szóló törvényt, és új fegyelmezési rendszert vezettek be, melynek értelmében a nyers testi büntetés alkalmazása tiltottá vált. A szabályszegőket innentől kezdve elzárással, az élelmiszer fejadag csökkentésével, vagy éppen a fizetés megvonásával büntethették „csak”, melynek hírére az amerikai haditengerészetnél szolgáló tisztek egy jelentős hányada úgy vélte, hogy a „kilencfarkú macska” nélkül a hadihajók fedélzetén gyorsan elszabadul majd a pokol.

A „kilencfarkú macskaként” emlegetett korbács elnevezése abból adódott, hogy a korbács nyeléhez kilenc, viaszbevonatú szíjat erősítettek, amelyek végére csomókat, rosszabb esetben ólomdarabokat kötöttek, hogy azok feltépve a bőrt és az alatta lévő húst, minél fájdalmasabb sérüléseket okozzanak.

A haditengerészet ugyanis, komoly munkaerő-piaci hátrányban volt a kereskedelmi flottákhoz képest. A civil hajókon a tengerészek magasabb bérért és kevésbé szigorú fegyelemi elvárások mentén dolgoztak, így a „jobb” (munkaerő-piaci értelemben értékesebb, versenyképesebb) matrózoknak eszük ágában sem volt a haditengerészet hajóin szolgálni. Ennek eredményeképp a hadihajókon inkább a társadalom alsóbb rétegeiből származó, kevesebb tapasztalattal bíró, alul motivált, és jóval fegyelmezetlenebb, illetve fegyelmezhetetlenebb tengerész teljesített szolgálatot, akik - negatív - motiválásához a „macska” használata alapvető, elengedhetetlen eszköznek tűnt. A Kongresszus határozata után azonban, a haditengerészet sem tehetett mást, átlépve a saját paradigmáit és felzárkózva a munkaerő-piac diktálta változásokhoz, új - például a civilektől ellesett - motivációs eszközök használatára kényszerült...

A legrugalmasabb organizmus

A Semmelweis Egyetem és a Nemzeti Biztonsági Laboratórium munkatársai aktív, fertőzőképes – tehát nem inaktivált, kémiailag kezelt vagy fagyasztott - koronavírust vizsgálva arra a megállapításra jutottak, hogy a 2019-es koronavírus-betegség (COVID–19) korokozója a SARS-CoV-2 az egyik legrugalmasabb, az őt ért környezeti hatásokra leghatékonyabban reagálni, azokhoz alkalmazkodni képes, és talán épp ezért az egyik legellenállóbb ember által ismert biológiai organizmus. Amellett, hogy az új típusú korona-vírus öngyógyító, gumilabda-szerűen összenyomható és fizikai behatás a struktúrájában nem tesz kárt, gyakorlatilag hőálló, a gazdaszervezetét elhagyva hosszú idő multán is ellenálló marad (ellentétben más vírusokkal, amelyek a gazdaszervezetet elhagyva sebezhetővé válnak), amely képességében a tüskék számának változatossága is segítheti a kórokozót. Korábbi vizsgálatok eredményei eltértek abban, ugyanis, hogy hány ilyen koronaszerű tüske borítja a vírus felszínét: a Cambridge-i Egyetem tanulmánya alapján kb. 24, míg a Max Planck Intézet becslése szerint 40. A magyar kutatók által vizsgált aktív, fertőzőképes organizmus viszont 61 tüskével rendelkezett, amelyek ráadásul rendkívül gyors, másodpercenként 300 rezgést is meghaladó, magas frekvenciájú mozgás végzésére képesek.

Ez azt is bizonyít(hat)ja, hogy egy szervezet ilyenforma rugalmassága, változékonysága, alkalmazkodóképessége, illetve a támadásokkal, fenyegetésekkel szembeni ellenállóképessége, valamint az aktivitásának (a SARS-Cov-2 esetében a fertőzőképességének) fenntartása, a korábban véltnél jóval nagyobb lehet, alaposan felvértezve ezzel is önmagát az evolúciós túlélésében.

A szénkorszak vége munkaköröket igen, állásokat nem veszélyeztet

Az Európai Bizottság iránymutatása szerint a szén-dioxid-kibocsátás és a légszennyezés csökkentésének (pontosabban az üvegházgáz-kibocsátás, 1990-hez képest történő 40 %-kal való mérséklésének) erősödő szándéka, valamint az energiatermelő erőművek elöregedése miatt, az unióban jelenleg működő szén-, illetve lignittüzelésű egységek kétharmadát le kell majd állítani – valamint 32 %-os megújulóenergia-részarányt kell elérni – 2030-ig. 

Németország a közelmúltban be is jelentette, hogy 2038-ig teljesen kivezetik a szenet a német energiamixből, a 84 német szénerőmű bezárásának kedvezőtlen gazdasági és társadalmi hatásainak kezelésére pedig legkevesebb 40 milliárd eurót szánnak. Ebben az összegben a megszűnő munkahelyek helyett új munkahelyek létrehozása, és az erőművek üzemeltetőinek kompenzálása is benne foglaltatik. Tavaly idehaza is felröppent a sajtóban, hogy Magyarország vonatkozásában a szén kivezetésének nem hivatalos és meg nem erősített céldátuma 2030. De a kérdésről hivatalos kommunikáció, illetve megbízható konkrétum nincs, így tehát az sem világos, hogy Magyarország milyen szerepet szán a szénnek a hazai energiamixben, illetve hogy várható-e a németországihoz hasonló magyar bejelentés. 

Belgium villamosenergia-termelése már 2016 óta teljesen szénmentes, sőt a belgák odáig elmentek, hogy Flandriában meghirdették a Vastag Pulóver Napját, amelynek keretében az iskolákban visszafogják a fűtést, hogy ezzel is javítsák a levegő minőségét; Ausztria legkésőbb 2025-ig, de lehet, hogy már 2020-ban megszabadul a széntől; de Szlovákia is szeretné 2023-ig kivezetni a szenet az energiamixéből; ezzel szemben Kína - a világ legnagyobb szén-dioxid kibocsátója, 2030-ra tervezi karbonkibocsátási csúcsát és "csak" 2060-ra ígéri a karbonsemlegességét.

Bár a hazai szénstratégiával kapcsolatban nagy a hall(o)gatás, mégis léteznek bizonyos kalkulációk a Magyarországon érintett és várhatóan megszűnő szenes-állások számának vonatkozásában. Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja (JRC) által 2018 augusztusában nyilvánosságra hozott jelentés szerint a szénbányák és erőművek bezárása 2030-ig összességében mintegy 160 ezer munkahely megszűnését eredményezheti az EU-ban, amelyben Észak-Magyarországon durván háromezer, a Közép-Dunántúlon pedig mintegy ezer állás lehet érintett (Magyarországon három szén-, illetve lignit tüzelésű erőmű működik, a Mátrai, az Oroszlányi, valamint a Tatabányai Hőerőmű, továbbá egy-egy lignitbánya a Mátra-alján és a Bükkalján). A szénkorszak végével tehát 3-4 ezer hazai munkahely, illetve a szénbányászathoz és szénalapú energiatermeléshez kapcsolódó munkakör kerül tervezhetően megszűnésre. De mivel az energiaéhség hazánkban sem csökken, sőt nő, ezért a hazai termelési energiamixből kieső mintegy 20 százaléknyi termelést valahonnan pótolni kell: atomból, kőolajból, földgázból vagy megújuló (alternatív) energiaforrásokból: biomasszából, víz-, nap-, vagy geotermikus energiából, esetleg biogázból. De semmilyen energia nem lesz csak úgy magától, így ezen energiaforrások részarányának növeléséhez, illetve kiaknázásához, tárolásához, szállításához, a szükséges infrastruktúra felépítéséhez, üzemeltetéséhez bizony képzett és/vagy tapasztalt munkaerőre lesz szükség, akik leghatékonyabban - egy kis átképzés, illetve felkészítés után - épp a széniparból jöhetnének…

Mert munka(kör) nem vész el csak átalakul. És most még időben is vagyunk!

Formálódó hómofisz

A koronavírus okozta globális gazdasági krízishelyzet egyértelműen rámutatott arra, hogy ha másért nem is, hát a foglakoztatási diverzitás nyújtotta munkáltatói és munkavállalói biztonság biztosítása érdekében a home office intézménye elengedhetetlenül szükséges foglalkoztatási forma egy adott vállalat, cég, intézmény munkáltatási palettáján. A COVID-19, tudniillik, Nagy Sándorként vágta át a home office körül kialakult gordiuszi csomót és a home office egycsapásra, szó szerint az egyik napról a másikra, általánosan elfogadott és működtetett gyakorlattá vált. Ez viszont kikényszerítette azt is, hogy a még a XIX. századi alapokon nyugvó – a „gyári munkás” foglalkoztatását mintául alapul vevő – foglalkoztatási szabályrendszer (Mt.) kilépjen a saját avítt korlátai közül és a változási szükségszerűségekkel, illetve a mai kor foglalkoztatási elvárásaival lépést tartani képes szabályozási rendszerré váljon.

Ennek első lépése pediglen a Munka Törvénykönyvének tervezett módosítása (már az Országgyűlés előtt van!), amely gyakorlatilag a home office atipikusból tipikussá válásának feltételeit teremtené meg, vagyis igyekszik megadni a lehetőségét, hogy az otthoni munkavégzés, a veszélyhelyzet megszűnését követően is, elfogadott és alkalmazható munkavégzési forma maradhasson, az alábbiak szerint:

• MEGEGYEZÉSEN ALAPULÓ - a munkaadó és a munkavállaló megállapodása határozza meg, hogy milyen feltételek, valamint kötelezettségek mentén lehetne otthonról végezni a munkát, vagyis a munkaadó nem kötelezheti otthoni munkavégzésre a munkavállalót, a munkavállaló viszont kérheti a home office alkalmazását, amiben aztán (például a munkaidő kezdetében, végében, törzsidőben, keretidőben stb.)  a munkáltatónak és a munkavállalónak meg kell állapodniuk.

• KÖLTSÉGTÁMOGATOTT – a munkáltató adómentes rezsiátalányt adhat az otthoni munkavállaláshoz. Ennek mértéke - a tervek szerint - a mindenkori havi minimálbér 10%-a. A térítés összegéből a munkavállaló a gáz, a villany, a víz és az internetszolgáltatás költségeit finanszírozhatja.

• ESZKÖZELLÁTOTT – a munkáltatónak kell a munkavállaló rendelkezésére bocsátania azokat az eszközöket is (telefon, laptop, stb.), amelyek a feladatok ellátásához elengedhetetlenül szükségesek. Az eszközök használatáról és a biztonságos munkavégzés otthoni körülményeiről szintén a munkáltatónak kell gondoskodna. Ennek fejében viszont a munkaadó ellenőrizheti is a munkavégzést – távmunkáról lévén szó – leginkább a digitális elérhetőségeken keresztül.

2020. szeptemberében a spanyol kormány a munkáltatói és a dolgozói érdekképviseletek által előzetesen jóváhagyott törvényerejű rendeletet fogadott el a távmunka szabályozására vonatkozóan, amely értelmében 1) a munkavállalónak és a munkáltatónak önkéntes alapon, írásban kell megállapodnia a távmunkáról, amennyiben az három hónapon át meghaladja a heti munkaidő 30%-át, és a heti két munkanapot; 2) a távmunka nem jelenthet hátrányt a munkavállaló számára sem a fizetésében, sem a pozíciója megtartásában, sem a munkaidejében, sem a képzésében, sem a szakmai előmenetelében; 3) a távmunka feltételeinek biztosítása és a felmerülő költségek megfizetése a munkáltatót terhelik, amelyekről a feleknek kollektív tárgyalások során kell megállapodniuk és ezeket kollektív szerződésben lefektetniük.

Fiúk helyett lányok, lányok helyett algoritmusok

A telefonálás robbanásszerű elterjedéséhez a magyar származású Puskás Tivadar elgondolásai nyomán kifejlesztett kézikapcsolású telefonközpont vezetett el. Puskás Tivadar Amerikában fogalmazta meg a telefonvonalak összeköttetését biztosító központ gondolatát (bár magát a technológiát - a közhiedelemmel ellentétben - nem ő találta fel): ötlete 1878-ban New Haven-ben valósult meg, amelyet  aztán számos európai város (Budapest 1881-ben, Puskás Tivadar fivére, Puskás Ferenc vállalkozásában) követett.

Amikor azonban világszerte áttértek az automata telefon-központokra, amely feleslegessé tette az addigi kézi kapcsolásos összeköttetést (Magyarországon 1928-ban) az addig a telefonközpontokban dolgozó nők ezreinek munkája vált egyszerre feleslegessé. De ezt megelőzően a telefonközpontokban dolgozó férfiak vesztették el az állásaikat a "kompetenciáikban megfelelőbb" lányok miatt, amikor is a türelmetlen és udvariatlan fiúk helyett lányokat kezdtek alkalmazni ugyanazokban a munkakörökben.

Az algoritmusok térhódítása tehát nem mai jelenség. A munkaerő-piaci elsőségért folyó evolúciós harc már jóideje tart az emberek és a robotok között, de ahogy annak idején Puskás Tivadar korában, most sem kell az automatizáció munkakör-megszüntető hatásaitól rettegni, hanem fel kell venni a kesztyűt (a robotizáció többet hoz, mint visz):

1. de nem egyszerűen új állásokat kell létrehozni, hanem olyan munkaköröket kell teremteni, amelyekben az emberek jobbak, mint a robotok.
2. az emberi "jobbság" pedig olyan kompetenciákban érhető tetten, illetve azok folyamatos fejlesztésével biztosítható, mint a komplex problémamegoldó képesség, a kognitív rugalmasság, illetve együttműködési készség, a kreativitás, az innovativitás, vagy épp az érzelmi intelligencia.