Az egészségügyi és az egészségügyben dolgozók májuseggye

KATAFLAM Medical Music:

ÉNEK: Kata - Aki jól fest, odaadó ápoló 
DOB: Dr. Dobos - könyöklő dobos-bőrgyógyász, dermatológus, aranytestű félisten
BASS: Dr. Papp - pszihoterapeutam a lélek mérnöke,
GITÁR: Prof. Szt. Miklós - aki nagyon szereti a gyermekeket

Ha újra itt a nyár és meleg az idő...

...akkor sem várhat magára a meló!

Hőségriadó vagy nagyfokú hőterhelésnek kitett munkavégzés esetén - amikor tartósan 24 Celsius-fok feletti átlag-hőmérsékletet mér a hőmérő - ráadásul a szabadban, esetleg tűző napon kell dolgozni (például építési-kivitelezési munkák, útépítés-útburkolás, mezőgazdasági tevékenység során) a munkáltatóknak kiemelt kötelessége a szabadban dolgozók védelméről fokozottan gondoskodni: óránként 5-10 perces pihenőidőt, árnyékolt pihenő-területet, a folyadékveszteség pótlására pedig védőitalt, valamint az UV- és napsugárzás ellen megfelelően laza, világos védőruházatot, fényvédő krémet és fejvédőt kell biztosítani.

De ha mindezt a munkáltató nem, vagy nem megfelelően teszi meg - nagyon is elítélendő módon! - az adott dolgozó akkor se legyen saját maga ellensége, vegye fel a kesztyűt és a saját érdekében gondoskodjon önnönmagáról: 

A vezéremberről

"Négyféle vezetőember lehet az ország (szervezet) élén: Prokrusztész, Napóleon, Samu bácsi és Szolón.

Prokrusztész egy elgondolás híve, melybe nemzetét belekényszeríteni akarja, ha törik, ha szakad.

Napóleon szenvedélyes játékos és akár nyer, akár veszít, mindenképpen tékozol.

Samu bácsi úgy ül az uralkodói teremben, mint egy fűszeresboltban, dekákkal és garasokkal ravaszkodik.

Szolón az isteni ihletre figyel, minden tette az örök mértékből ered és országa virul."

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

Ahol apa vigyáz a gyerekre

Ausztriában, a 2019 őszétől érvénybe lépett szabályozás értelmében, az újdonsült apukák – ha a gyermekük születését megelőzően legalább három hónappal jelezték a várható gyermekáldást a munkáltatójuknak – egy hónap apaszabiban, úgynevezett Papamonat-ban (papahónapban) részesülhetnek, míg nálunk, Magyarországon, egy gyermek születése esetén „mindössze” öt (ikergyermekek születése esetén hét) munkanap pótszabadság illeti meg az apát, melynek idejére az apának távolléti díj jár.

Finnországban a jelenlegi szabályozás szerint 4 hónap fizetett szabadság jár az anyáknak a szülés után, az apáknak pedig körülbelül két hónap. 2021 őszétől, azonban már mindkét szülő 7-7 hónap, rugalmasan felhasználható szülési szabadságra lesz jogosult. Spanyolországban 2021. január 1-től, 16 hét fizetett szabadság jár az apukáknak, - pont annyi, mint az anyukáknak! - gyermekük születése után. Ezzel a spanyol apanap az egyik legbőkezűbb juttatás Európában (hozzátéve, hogy amúgy a spanyolországi szülési szabadság az egyik legrövidebb...) A Morgan Stanley budapesti irodája a Magyarországon előírt 5 nap helyett 16 hét fizetett extra szabadságot biztosít az apukáknak. Ez nyolcszorosa az Európai Unió által javasolt 10 napnak!

De még mielőtt elkezdnénk a sógorokra mutatgatni, hogy lám, ők, ott a hófödte Alpokban, már megint mennyivel előrébb/magasabban/jobban járnak, mint mi, itt a Kárpátok ölelte teknőben, érdemes azt is meghallani, hogy a „papamonat” idejére az osztrák apukák fizetés helyett napi 22,6 euró, vagyis összesen mintegy 700 euró támogatásban részesülnek (a havi bruttó átlagbér egyébként 3650 euró felett van odaát!), vagyis ez a lehetőség sokkal inkább a magyar – igaz, csak az anyukáknak járó – csecsemőgondozási díjra (CSED-re) hasonlít, mintsem fizetett távollétre.

A csecsemőgondozási díj (CSED) a gyermek születéséhez kapcsolódó, a kieső jövedelem pótlását szolgáló, egészségbiztosítási jogviszonyhoz kötött, pénzbeli juttatás, amely a születést követő 168. napig jár, és mértéke a napi jövedelem 70%-a.

Eme friss, trendi, és mindenképpen előre mutató osztrák rendelkezés, ha tömegesen nem is, de várhatóan azért megnövelheti (de önmagában nem garantálja!) az apukák kedvét, hogy a baba születése utáni nagyon fontos – és az egész család számára elég „húzós” – időszakban otthon legyenek, segítve, támogatva az anyukát, no meg az új jövevényt, hogy bele tudjanak rázódni a családalapítás vagy családbővülés teremtette merőben új helyzetbe

Japánban például, ahol legalább hat hónapnyi fizetett szabadságot kínálnak a gyermek születése után az apáknak, 2017-ben - amikoris mindössze húszból egy apa élt ezzel a lehetőséggel - a valaha mért legalacsonyabbra esett vissza a születések száma. Magyarországon pedig a harmadik legnagyobb eltérés a gyerekes férfiak és nők foglalkoztatottsági rátája között az egész Európai Unióban. 

Persze mindez azt is jelenti, hogy amíg sógorkoma – a sógorasszonnyal együtt – otthon babázik, a kieső munkavégzését a munkahelyén valakinek pótolni kell. És bár csak egy hónapról van szó, vélhetően ez a pótlás – ha nem tudják belső munkaszervezéssel, esetleg időszakos munkaerő-kölcsönzéssel megoldani – vélhetőleg keletről, nem kis részben Magyarországról fog történni, tovább súlyosbítva a hazai munkaerő-piaci helyzetet. Másrészről viszont kiválóan illeszkedik a fejlett ipari országokban egyre inkább jellemzővé váló munkaidőcsökkentési törekvésekbe. 

És bár lehet, hogy az anyagi javak növekedése determinálta életszínvonal nem emelkedik (netalántán még csökken is valamicskét), de egyúttal egy teljesebb, kiegyensúlyozottabb, boldogabb életvitelre (és munkavégzésre) adatik meg a lehetőség. Erre pedig tényleg lehet némi „irigységgel” gondolni…

A fogyasztási és növekedési kényszer(ítés) ördögi szolgálatában

20/20 Benefit Program

A birodalmi rohamosztagosok új juttatási programjának (20/20 Benefit Program) hatására, 'mely a látásélesség megőrzését, illetve javítását célozták, rohamosan, szemmel is láthatóan javult az érintettek teljesítménye. 

Az egészségprogramokba történő munkáltatói befektetés egyáltalán nem kidobott pénz. A munkavállalók mentális és fizikai egészségébe ölt költségek nem csak közvetett módon a kiesett betegnapok számának vagy a fizetett táppénz csökkenésében, hanem közvetlenül a nyújtott teljesítmény növelésében megnyilvánulva is megtérül:

Elégedetlen, de marad a magyar

Nincs hazai málna, de nincs is aki leszedje

A nyári szezonális munkák beköszöntével a munkaerő-piac, illetve ezen belül leginkább a legkevésbé értékes munkaköröket betöltő munkavállalókat (betanított munkásokat, közmunkásokat, szövetkezeti dolgozókat, és persze a „feketén” foglalkoztatottakat) alkalmazó munkáltatók egy újabb – bár évről évre periodikusan ismétlődő és így többé-kevésbé tervezhető – kihívással néznek szembe: a betakarítási és gyümölcsszedési munkák „normál” (nem alkalmi) munkakörökből történő, igaz időleges, de annál komolyabb humán erőforrást megmozgató (elszívó) hatásával.

A mezőgazdasági foglalkoztatás egésze és azon belül is a nyári idénymunka - más alkalmi nyári szezonális munkákhoz (például a balatoni vendéglátáshoz…) hasonlóan - komoly munkaerő-hiánnyal küzd, de az agrárszektor talán legnagyobb hazai vesztese a málna(szedés). Nagyon úgy tűnik, hogy 

• a „megspórolt” technológiai korszerűsítés, a nagyüzemi termesztés leépülése és az elmaradt gépesítés;
• az alulszervezetté vált értékesítés, az átvevőponti háló(zat) megszűnése, a hűtő-fagyasztó kapacitás csökkenése; az elmaradt fajtaváltás, illetve terménystruktúra átalakítás (folyton termő málnafajtákat kellene, kellett volna telepíteni, de az utóbbi években gyakorlatilag nem történt új málnaültetvény-telepítés az országban, a régiek pedig már 15-20 évesek és elöregedtek);
• a melegedő klíma (a málna termőterülete egyre északabbra tolódik (Lengyelországban lassan jobbak a málna számára a klimatikus viszonyok, mint Magyarországon); 
• és nem utolsó sorban a munkaerőhiány betett a magyar málnának: idehaza egyszerűen nincs senki, aki leszedje, azt a keveset se, ami még megterem. Hiába, hogy az idei termőterület már 100 hektárnál is kisebb, a termés pedig 1000 tonnánál is kevesebb (a kilencvenes években még 27 000 tonna termett, mintegy 700-900 hektárnyi területen), a kétkezi szezonális munkaerő olyannyira megdrágult, hogy a kilónkénti 200 forintért már egyszerűen nem találni alkalmi besegítőt sem a földekre. Így annyi a magyar málna, amennyit az elenyésző mennyiségű nagyobbacska (5-8 hektáros) ültetvény, valamint a számos, de mindössze 0,5-1 hektáron gazdálkodó kistermelő, „hobbi-málnás” családi vállalkozás meg tud művelni, illetve le tud szedni.

Ha magyar munkaerő, illetve magyar málna nincs is, azért másmilyen málna van és lesz is. Északról érkezik a hazai piacra a lengyel málna (Lengyelország ma az Európai Unió legnagyobb málnatermelője, ahol a többek között a gépesített betakarításnak köszönhetően a termés 100 ezer tonna nagyságrendű) és délről, Szerbiából is jön a lémálna, valamint a fagyasztott változat, amely a szerbek egyik legnyereségesebb exportcikkévé vált az utóbbi időben. 

A málna köztudottan az egyik legnehezebben szedhető gyümölcs, hiszen a növények kiszámíthatatlan magasságban és méretben hozzák meg rendkívül sérülékeny termésüket, épp ezért megoldhatatlan feladatnak látszik technológia alkalmazása a málnaszünetnél. Az Angliában kifejlesztett málnaszedő robotnak például 1 percébe került egyetlen szem málna leszedése. Igaz mostanra már egy óra alatt akár egy kiló málnát is képes leszedni, de a cél az, hogy a robotok 25 ezer darab málnát szüretelnének naponta, egy ember ugyanis egy nyolcórás műszak alatt maximum 15 ezret tud leszedni a tapasztalok szerint.

Klímaváltozás, tehát, ide vagy oda - és a többi, az ágazatot sújtó problémák ellenére - máshol, északra és délre is, megterem az a fránya málna, sőt van, akinek megérni foglalkozni is vele. Ez, persze azt jelenti, hogy nálunk sok fogyasztó számára, a magas betakarítási és szállítási költségek miatt, gyakorlatilag elérhetetlenné válik, akárcsak más mezőgazdasági termények:

Pünkösdi királyság!

Pünksöd hétfő 1993 óta munkaszüneti nap idehaza: KIRÁLYSÁG!

A Pünkösd eredendően a zsidó nép ünnepe volt, egyfajta aratási előtti hálaadás, majd a mózesi törvényhozás emléknapja lett, de a keresztény egyház annak emlékére tartja, hogy Jézus mennybemenetele után (a Húsvétot követő ötvenedik nap) a Szentlélek hatalmas zúgás és heves széllvész kiséretében, lángnyelvek alakjában leszállt az aznap összegyűlő apostolokra, betöltötve őket megvilágosító, lelkesítő, szeretetet sugárzó kegyelmével. Ezt követően alakultak meg az első keresztény gyülekezetek, így tehát Pünkösd a keresztény egyház szülinapja, a Húsvét és a Karácsony után a kereszténység harmadik legnagyobb ünnepe. 

Mindezeken felül azonban a magyar kultúrában számos, kevésbé szakrális szokás is kötődik a Pünkösdhöz, amelynek több eleme a kereszténység előtti időkbe nyúlik vissza. Az egyik legismertebb, de a gyakorlatból egyre inkább kikopó hagyomány a pünkösdi-király választás. Az egykori szokás szerint, ügyességi versenyeken (lóvaglás bikahajsza, bothúzás, rönkhúzás, kakaslövés, kaszálás) választották ki a pünkösdi királyt (a legügyesebb, legrátermettebb legényt), aki aztán minden lakodalomba, mulatságra, ünnepségre hivatalos volt, a kocsmákban ingyen ihatott, a fogyasztását pedig a közösség fizette. Ez a "munkakör" határozott ideig, egy hétig, de akár egy évig is tarthatott, mindenesetre rövidnek tűnt (legalábbis a pünkösdi király számára), tartja is még magát a mondás, hogy ”rövid, mint a pünkösdi királyság”. 

De sok egyéb hiedelem is kötődik a Pünkösdhöz:

• míg a májusi eső aranyat ér, addig a pünkösdi eső ritkán hoz jót;
• aki Pünkösd hajnalban születik, szerencsés lesz;
• a hajnalban merített kútvízben való mosdás egész évre elűzi a betegséget;
• a teheneket nyírfaággal kell veregetni, hogy jól tejeljenek;
• van ahol kenyérhéjat égetnek ilyenkor, hamuját pedig a gabonaföldre szórják, hogy jó termés, gazdag aratás legyen;
• ha szép az idő, akkor jó lesz a bortermés.

A lényeg azonban leginkább mégiscsak az, hogy Pünkösdre befejezi a tél utáni ébredezését és tavaszi nyújtózkodását a világ, már teljesen feléled a természet, zsong az élet. Tudták a régiek, hogy ilyenkor – a nagy nyári munkák előtt – érdemes megállni egy pillanatra, élvezni a természet varázsát, ünnepelni és köszönteni kell az új életet (no meg imádkozni a bő termésért, gyermekáldásért). Erre szolgál a Pünkösd. És bár a Pünkösdhöz fűződő népszokásokat már egyre kevésbé tartjuk, de a pünkösdi munkaszüneti nappal nekünk is megvan a lehetőségünk arra, hogy még ha csak egy hosszú hétvége erejéig is, de megálljunk, egy röpke időre félretéve a munkát pihenjünk, kimenjünk a szabadba, élvezzük a jó időt, és csodáljuk a természet nagyságát.

A világ legnagyobb szervezete(i)

A Föld – jelenlegi ismereteink szerint – valaha élt legnagyobb méretű élő organizmusa az Ausztrália nyugati partjainál, a Shark-öbölben terjengő, nagyjából 4500 éves Posidonia australis (szálas gömbfű vagy tengeri szalagfű). A kutatók szerint, a kétszáz négyzetkilométernyi (20 ezer hektár!) tengerfenéken elterülő szalagfűmező egyetlen csemetéből, gyöktörzsei segítségével fejlődött ki, hasonlóan ahhoz, ahogy a szép zöld gyep is terjed a talajon. A hatalmas növény most is nő/terül tovább, élőhelyet nyújtva teknősöknek, delfineknek, dugongoknak, rákoknak, halaknak. Fennmaradását és burjánzását a tudósok azzal magyarázzák, hogy a növény mindkét felmenőjének összes kromoszómáját megőrizte, ami “vele született” genetikai változatosságot biztosít a számára

A második helyzett a kelet-oregoni Malheur Nemzeti Park erdős részén, nagyjából egy méter mélyen a talajba süppedve éldegélő – így szabad szemmel nem is látható – farontó gomba, az Armillaria solidipes (mézgomba). A jóformán az egész erdőt behálózó (és számos fa pusztulásáért felelős) mézgomba egyetlen mikroszkopikus méretű spórából, nagyjából 24.000 év alatt nőtt akkorára, hogy gombafonalai (gyökerei) csaknem 9 négyzetkilométeren át, 5,6 kilométer szélesgében hálózzák be az egész erdőt, azaz teljes alapterülete majdnem akkora, mint 2000 futballpálya. Jelenlétének a felszínen szinte semmi látható nyoma nincsen (kivéve a minden látható ok nélkül pusztuló fákat), csak az őszi esőzések idején tűnnek föl a talajszinten aranyszínű kalapos gombácskái, amelyek mind-mind eme óriás mézgomba kicsinyke ivadékai.

A szervezeti nagyságért folyó riválizálásban egyébként még szóba jöhetne az Utah állambeli Fishlake Nemzeti Parkban található Pando is, amely látszólag különálló fákból álló erdő, de valójában egy nyolcvanezer éve fejlődő homogén biomassza, ahol minden fa ugyanannak a központi organizmusnak a része. A Pando bár igen látványos természeti csoda, de a legnagyobb szervezetek – a tegeri fűvek és mézgombák uralta – ligájában labdába se rúghat, mivel az alapterülete „csak” 43 hektár, azaz alig fél négyzetkilométer.

A világ legnagyobb szervezeti organizmusa, illetve foglalkoztatója – az olyan militáns (és állami....) szervezeteket, mint a kínai hadsereg vagy a Pentagon (amelyek az alkalmazottak számát tekintve ténylegesen a világ legnagyobb, nem-piaci foglalkoztatói) nem számítva – a 2,1 millió munkavállalóval rendelkező amerikai Walmart kiskereskedelmi céghálózat. A Walmart piaci értéke 200 milliárd dollár felett van, amellyel a világ húsz legnagyobb vállalata közé tartozik. Ha a Walmart ország lenne, akkor a GDP-je alapján a világ 30 legnagyobb gazdasága lenne, nagyjából akkorka, mint Ukrajna vagy Kolumbia. És bár a Walmart Magyarországon nem igazán ismert (gazdasági tevékenységet itt nem végez), de az őt követő legnagyobb szervezet idehaza is megkerülhetetlen tényező: és ez nem más, mint a világszerte 1,9 millió alkalmazottat (amelyből, igaz, 400 ezer munkavállaló "csak" franchise formájában kapcsolódnak az anyacéghez) foglalkoztató McDonald’s gyorsétterem-lánc.

Idehaza - a G7 2020. második negyedéves információi szerint - az állam után Mészáros Lőrincé lehet a legnagyobb hazai szervezet. A Mészáros-csoport teljes szervezeti hálójában mintegy 25 ezer munkavállalót foglalkoztat (többet, mint ahányan a hazai Tesco-nál és Audinál összesen dolgoznak). Ennél többnek, 30 ezer főnek, csak az állami tulajdonú Magyar Posta, de harmadik és negyedik helyezett, szintén állami, Volánbusz és MÁV már „csak” valamivel több mint 18-18 ezer embernek ad munkát. A legtöbb munkavállalót alkalmazó piaci cég egyébként a Spar Magyarország 14 ezer munkatárssal, úgy hogy az országban egyébként összesen nincs tíz vállalat, amely 10 ezer embernél több munkavállalót foglalkoztatna idehaza (az egyéb jogviszonyos – kölcsönzéses, megbízási szerződéses, szövetkezeti – foglakoztatási megoldásokat most nem számolva).

A tudás almájának csutkáját rágicsáljuk csak tovább

A GKI Gazdaságkutató Zrt. háromévente felméri a vállalatok várakozásait, hogy milyennek látják a munkavégzés jellege szerinti várható szükségleteiket. A 2013-ban, illetve 2016-ban végzett felmérésének eredményeihez viszonyítva a 2019-es kutatás azt mutatja, hogy a magyarországi vállalatok nem növelték érdemben a nem-rutin (elsősorban szellemi, kooperatív, kreatív, innovatív, kognitív kompetenciákat igénylő) munkák iránti igényüket, legalábbis nem jobban, mint ahogyan a rutin (algoritmizálható/automatizálható/robotizálható) munkák iránti keresletük növekedett. Ez a megállapítás egyébként, összhangban van az üzleti szféra évek óta tapasztalható alacsony beruházási aktivitásával, amelyet már jóideje egy-két nagyberuházás – kifejezetten "összeszerelő" típusú, alacsony hozzáadott értékű, gyártási tevékenység – tart életben. Így mindez azt is jelenti, hogy

az oktatási/képzési/szakképzési rendszer a jelenlegi, a nem-túl-kvalifikált munkaerőt célzó vállalati igényeket igyekszik – jól-rosszul – kielégíteni és gyakorlatilag nyoma sincs a nem-rutin munkák elvégzésére, a jövő munkaköri elvárásaira való felkészítésre történő fókuszáthelyezésnek (paradigmaváltásnak)

Az Európai Bizottság 2022. májusában megjelent jelentése szerint Magyarországon a felnőttkori tanulásban részt vevők aránya éppen csak meghaladja az uniós átlag felét. A digitális készségek is hiányosak, a magasan képzett munkavállalók iránti növekvő kereslet kielégítéséhez pedig nincs elegendő diplomás. A felsőoktatásba jelentkezők száma 2011 és 2021 között évi 102 ezerről 69 ezerre, a felvettek száma pedig 67 ezerről 51 ezerre csökkent.

Ráadásul - függetlenül az oktatás tartalmától - kifejezetten elégedetlenek vagyunk magának az oktatási rendszernek a színvonalával, illetve a működésével, működtetésével is. Sőt az elégedettségünk nőttön nő! Míg 2007-ben az OECD átlagtól "csupán" 8 %-kal voltunk lemaradva, addig 2018-ra a különbség már 18 %-ra nőtt. 

Érdemes átgondolni, hogy Finnország a világ legfejlettebb államai közé emelkedett a XX. század során, míg az eredetileg szintén félperifériás és Finnországnál 1913-ban még fejlettebb Magyarország nem tudott kikerülni ebből a pozícióból. A finn fejlődés „titkát” sokan többek között egy 1921-es törvénynek tulajdonítják, amely a közoktatásban való részvétel kötelezővé tételével és a népfőiskolák elterjesztésével például a mezőgazdasági termelékenység példátlan (50-60%-os) emelkedését eredményezte a két háború közt, pusztán az által, hogy a széleskörben kiterjedt, kiváló népoktatás következtében a finn gazdák nagy szaktudás birtokába jutottak.

Oktatás címén, tehát, egy már csutkáig lerágcsált tudásalmát majszolgatunk csak tovább. Így persze az oktatási rendszer nem is fog tudni a közeljövőben olyan potenciális munkaerőt a piacra kinevelni, amilyenre egy valóban versenyképes vállalatnak, sőt gazdaságnak már most szüksége van, de a jövőben egyre inkább szüksége lesz. Viszont a bérek (bérköltségek) növekedését, amelyet elsősorban maga a megfelelő munkaerő hiánya generál, nem lehet megállítani, de a tudásszint, a képzettség, a szükséges kompetencia-szintek növekedése nélkül a produktivitás sem tud növekedni, amelynek meg ki kellene tudni termelnie a magasabb bérek fedezetét. 

Megfelelő oktatás nélkül, nincs megfelelő munkaerő; megfelelő munkaerő nélkül nincs magas produktivitás; magas produktivitás nélkül nincs versenyképes bér; versenyképes bér nélkül nincs - és nem is lesz - megfelelő munkaerő (itthon…). Zárul a csapda!

Hozzáadatlan érték

Az a bizonyos hozzáadott érték – nagyon leegyszerűsítve – a munkahelyeken dolgozó munkavállalók által megtermelt javak után keletkező pluszbevételt jelenti. Másképp fogalmazva: ha vesszük a kész termék/szolgáltatás végső eladási árát és ebből kivonjuk a szükséges nyersanyagok, alkatrészek, szolgáltatások beszerzési értékét – tehát az összesített vételi árat –, akkor ami marad, az a hozzáadott érték. Önmagában a hozzáadott értékből, persze, nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni - például egy ország gazdaságáról vagy egy  vállalat teljesítményéről -, de az mindenképpen megfontolandó, hogy

• az Európai Bizottság 2022 májusában megjelent gazdasdági jelentése szerint, a Magyarországra jellemző alacsonyabb árszint és hosszabb munkaidő hatásainak kiszűrése után, egy hazai dolgozó átlag 32 százalékkal kevesebb hozzáadott értéket teremt egy átlagos uniós munkavállalónál.
  
• az OECD 2016-os adatai szerint a magyar export hozzáadott értéke 56% körüli, amely uniós szinten a negyedik legalacsonyabb érték. Ráadásul majdnem kétharmada a feldolgozóiparban keletkezik, míg a jellemzően magas hozzáadott értékű szolgáltató szektor részesedése mindössze egyharmados idehaza.
• sőt mi több (illetve kevesebb), az egyre erősödő járműipari szektorban - amely Magyarországon, 2017-ben, csaknem a magyar feldolgozóipar harmadát tette ki, és a teljes magyar export ötödét adta, csaknem 176 ezer embert, a teljes hazai munkaerő négy százalékát, foglalkoztatva - is le vagyunk maradva a régióban: a járműexport tekintetében 10 százalékponttal kisebb a magyar hozzáadott érték, mint a szlovák; de a gumi- és műanyagtermékekben is a magyar a legalacsonyabb régiós érték; sőt még a viszonylag magas hozzáadott értékű IT-szektorban is a román hozzáadott érték magasabb a miénknél.

Az adatokból és elemzésekből egyértelműen kirajzolódik, hogy a relatíve és az abszolút értékben is alacsony hazai hozzáadott érték nagyrészt annak tudható be, hogy bár a feldolgozóiparunkban a végtermék gyakran prémium kategóriásnak számít (lásd a kecskeméti Mercedest), de az előállítás során nagyrészt máshol kifejlesztett (és ott magas K+F hozzáadott értéket teremtő) importált termékeket rakosgatnak itt össze, és aztán ezek a kész vagy félkész termékek kerülnek tovább-exportálásra. Azaz kishazánk egyelőre még csak egy alacsony hozzáadott értékkel bíró – ráadásul igen költségérzékeny – hatalmas alkatrészraktár és a tömeggyártásra ráállt összeszerelő üzem, amelynek felzárkózását  nemcsak Európa élvonalához, de már a többi közép-európai országhoz is, egyre inkább hátráltatja a magas – alapvetően német – autóipari kitettségen kívül, az automatizációra való alacsony affinitás és a foglalkoztatási költségek erőteljes – sok hazai vállalkozás által egyszerűen kigazdálkodhatatlan – növekedése.

Pál, KATA, Péter, jó reggelt!

Vannak, akik legális adóelkerülésnek tartják, de foglalkoztatási oldalról tekintve, akár egy merészen atipikus munkavégzési formának is felfogható a katázás.

A Eurosat 2018-as adatai alapján az Európai Unió munkavállalóinak mintegy 14%-a önmaga foglalkoztatója. Magyarországon az egyéni vállalkozók aránya az európai átlag alatt van a maga 10%-val.A KSH mintegy félmillió magyar egyéni vállalkozót tart nyilván - egyelőre még, hiszen a tendencia egyértelműen növekvő: 2019-ben még csak 531 ezren voltak, 2020-ra viszont már 559-re nőtt a számuk, ami azt jelenti - az Opten céginformációs adatbázis szerint - hogy 2020-ban, 15 év után újra (!), több az egyéni vállalkozó Magyarországon, mint a társas vállalkozás. Amit alátámaszt az Amway Globális Vállalkozói Jelentés 2020 (AGER) jelentés, amely szerint a magyarok fele (49%) szívesen indítana vállalkozást, és ugyanennyien (51%) gondolják úgy, hogy képesek is lennének rá. Az önálló vállalkozás indításának legfontosabb motivációja a hazai adatok szerint pedig az, hogy saját magunk főnökei lehetünk (75%), valamint hogy azzal foglalkozhatunk, ami leginkább a szenvedélyünk (69%).

Ami nem is csoda, mert – bár még messze nem érjük el az önfoglalkoztatásban élen járó, egyébként „nem túl stabil” gazdaságú országokat, mint Görögország (30%), Olaszország (22%) vagy Lengyelország (18%) – Magyarországon különösen „megéri” önfoglalkoztatónak lenni, pláne, ha az adott egyéni vállalkozó a KisAdózó vállalkozások Tételes Adóját fizeti, azaz katázik. A mikrovállalkozások között messze a KATA a legnépszerűbb adózási forma, 2019 januárjában 311 ezer, 2022 első félévére pedig már 450 ezer hazai vállalkozás választotta ezt, egyrészt az "alacsonysága", másrészt az "egyszerűsége", harmadrészt a "kiszámíthatósága" miatt.

A KATA „mindössze” havi 50 ezer forint (évi 600 ezer forint), egyösszegű adóterhet jelent, amely évi 12 millió forintos bevételt mentesít további, az államnak folyósítandó, kötelező, vissza nem térülő, ellenszolgáltatási nélküli, pénzbeli transzferek - vagyis egyéb adók - alól.

Jellemzően szolgáltató típusú vállalkozók, taxisok, fodrászok, könyvelők, ügyvédek, szerelők, karbantartók, biztosítási ügynökök, művészek, újságírók, óraadó tanárok, futárok, sofőrök, gondnokok, pályázatírók, tanácsadók, coachok, informatikusok, műszerészek katáznak, de a sor hosszan folytatható! Mivel a katázás mind a foglalkoztatók, mind a munkavállalók számára rövid távon jobban megéri, mint a normál, bejelentett munkaviszony, így egyértelműen ebbe az irányba mozdult el a munkaerő-piac, illetve a foglalkoztatás. A katáztató foglalkoztató, alacsonyabb költségszinten tudja tartani a működését, a katázó munkavállaló pedig magasabb nettó havi bevételre/jövedelemre tehet szert. A hosszabb távú, negatív hatásoktól, mint például az alacsony nyugdíj-megtakarítási szinttől pedig sok katás, kissé felelőtlenül, de eltekint...

Csak összehasonlításképp: 40 teljes évnyi szolgálati idő után egy minimálbéres (a 80%-os nyugdíjszorzó alkalmazásával) 85 600 Ft nyugdíjat kapna. Ehhez képest egy 40 évig katázó egyéni vállalkozó (havi 50 000 Ft befizetése esetén) mindössze 42 700 forint körüli nyugdíjra lenne jogosult. 

Ezek után, persze, nem meglepő, hogy szélesedik azon tevékenységek listája, amelyeket korábban munkakörként, normál foglalkoztatás keretében tipikus (bejelentett) munkavállalók láttak el, de újabban vállalkozók (katás önfoglalkoztatók) szolgáltatásként vagy megbízásként végeznek el, azaz a katázás, a munkaviszony - pontosabban a munkaviszonnyal járó magasabb járulékteher - kiváltásának egyik eszközévé vált: 

• a Pénzügyminisztérium el is kezdte piszkálgatni a katásokat 2020 elején, mert azt észlelték, hogy az elmúlt másfél évben regisztrált katások több mint 40 %-a, - egyes szektorokban akár több mint fele - munkavállaló volt a katás foglalkoztatásukat megelőzően
• De beszédes, hogy a néhány cégnek számlázó katások száma az elmúlt időszakban másfélszer gyorsabban növekedett, mint a közvetlen lakosságnak értékesítő katás szolgáltatóké)
• 2022. májusában a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke 20-30%-ra becsülte a katás adózású foglalkoztatással visszaélő vállalkozók arányát.

2021 január 1-től  az ugyanazon megbízótól származó, 3 millió forintot meghaladó összeget (a jelenlegi évi 12 millió forint összeghatárt radikálisan csökkentve) 40 %-os különadóval sújtanák a fix összegű adóterhen felül, amelyet a kifizetőnek kell megfizetnie (amit azonban várhatóan a kifizető érvényesíteni fog a szerződött összegben). Továbbá ha a katás vállalkozás olyan partnernek számláz, akivel kapcsolt viszonyban áll - például testvér vagy szülő cége - már az első forinttól 40 százalékos különadó terheli a kifizetőt. És megszűnt a többszörös katázás lehetősége is: mindenki csak egy vállalkozásban lehet katás.

Így az önkényesen, az előírt, illetve szükséges feltételeknek nem megfelelően katásított munkakörök, tevékenységek, szolgáltatások egy adóellenőrzés és/vagy munkaügyi felülvizsgálat során könnyen vissza- vagy átminősítésre kerülhetnek és a be nem fizetett adók, járulékok, illetékek, valamint nem kevés pénzbeli büntetés megfizetésére kényszerülhet, sőt adott esetben még komolyabb jogkövetkezményre is számíthat mind a katáztató munkáltató, mind a katázó munkavállaló.

KATA, tehát, rendkívül vonzó üzlet-társ, de kockázatos és kissé csalfa biznisz-partner is egyben, amely sajna nem olyan szép, mint amilyennek első blikkre tűnik!

gyerek-bányász-nap

Az alábbiakat vetette papírra, a keleti-blokk proletárjai számára nem túl jó "emlékű" Engels, A munkásosztály helyzete Angliában című művében, még anno 1845-ben:

"A szén- és a vasbányákban, amelyeket körülbelül azonos módon aknáznak ki, négy-, öt-, hétéves gyermekek is dolgoznak, bár a legtöbben nyolcévesnél már idősebbek. Ezeket a gyermekeket arra használják fel, hogy a lefejtett anyagot a fejtés helyéről a lóvasúthoz vagy a főaknához szállítsák, és hogy a bánya különböző részeit elválasztó ventilációs ajtókat a munkások és a rakományok átbocsátásánál kinyissák és becsukják. Ezekre az ajtókra többnyire a legkisebb gyermekek vigyáznak, akiknek ily módon napi tizenkét órán át sötétben, egyedül, szűk, többnyire nedves folyosón kell ülniök, és még csak annyi munkájuk sincs, hogy megóvná őket a semmittevés butító, elállatiasító unalmától.  A szén és a vasérc szállítása igen kemény munka, mert az anyagot meglehetősen nagy, kerék nélküli teknőkben, a tárnák göröngyös talaján csúsztatva kell elhordani, hol nedves agyagon vagy vízen keresztül, hol meredek lejtőkön és járatokon, amelyek olykor annyira szűkek, hogy a munkásoknak négykézláb kell mászniok. Ezért erre a megerőltető munkára nagyobb gyermekeket és serdülő lányokat alkalmaznak. A körülményekhez képest egy teknőhöz egy munkás vagy két fiatalabb van beosztva, akiknek egyike tolja, másika húzza a teknőt. A fejtés, amelyet felnőtt férfiak vagy 16 évesnél idősebb, erős fiúk végeznek, szintén igen fárasztó munka.A szokásos nap munkaidő 11-12 óra, gyakran még ennél is több, Skóciában 14 óráig is terjed, és igen gyakran két műszakot végeznek egyfolytában, úgyhogy az összes munkások 24 órán, sőt nem ritkán 36 órán át szakadatlanul a föld alatt vannak és dolgoznak."

1950 óta szeptember első vasárnapja a „hivatalos” bányásznap Magyarországon. Az akkori kormányzat ezzel a nappal az 1919. szeptember 6-án eldördült tatabányai csendőrsortűz szénbányász halálos áldozatainak és sebesültjeinek állított emléket. Ugyanakkor a bányászok a rendszerváltás után „kaptak” (vagy inkább visszakaptak) egy másik ünnepnapot is, december 4-ét, amely Szent Borbálának, a bányászok - és még számos „tüzes” szakma: kohászok, tüzérek, tűzszerészek, ágyú- és harangöntők - védőszentjének a napja kb. a 7. századtól.

Menekülés Godot elől - written by Semi-Automatic Memory Unit

Nem Samuel Beckett, hanem mesterséges inteligencia, bizonyos Semi-Automatic Memory Unit végezte el a melót, és írta meg a hallhatatlan Godot-ra várva folytatását. SAMU teljesítménye színpadi műként bárki számára (TÉR)értékelhető a Budapesti Anarchista Színház előadásának megtekintését követően.

Mindent elsöprő recruitment digitalizáció! Vagy mégsem?

Otthonka – a láthatatlan munka látható munkaruhája

A láthatatlan munkát – vagy helyesebb inkább anyagilag el nem ismert házimunkát – végzőknek minden korszakban megvoltak a maga tipikus munkaruhái, amelyet azért viseltek, hogy mosás, főzés, takarítás, pelenkázás vagy gyereknevelés, betegápolás, kertészkedés közben a házimunkátvégzők megvédjék eme védőruha alatt viselt, eredendő öltözéküket. A 14. században tehát az otthoni munkavégzés védőöltözeteként jött létre, a férfiak és nők által is előszeretettel hordott kötény, amely aztán a XIX.-XX. században a praktikusság, a takarékosság, illetve az otthoni báj jegyében, de akkor már csak a dolgos-szorgos háziasszonyi erények legfőbb jelképeként, átszivárgott a polgári osztályok viseletébe. Egy 1860-as évekbeli ajánlgatás szerint:

Ezen otthonka mindenféle kelméből készülhet, és nagyon ízletes háziöltöny. Szerintünk a bársony legalkalmatosabb és egyszersmind legszebb is. A szín itt nagyon keveset határoz és azért kizárólagosan az ízléstől függ. Ezen otthonka díszítménye sujtásból áll és pedig gazdagon alkalmazva.” 

Az idehaza oly jól ismert védő-öltöztető funkciójú otthonka kialakulásához és elterjedéséhez azonban a proletárdiktatúra szellemisége mellett (amikor is kevés hely jutott a divatnak, és mindenki viseletét meghatározta az uniformizáció: a gyerekek iskolaköpenybe bújtak, a szülők pedig a munkahelyükön kék melósruhában, fehér orvosi, barnás-szürke eladói, fekete bírói köpenyben szorgoskodtak), a szocialista gazdaságpolitikai is kellett. A második világháború utáni mindenfajta erőforrás hiányából ruhafronton a könnyen, gyorsan és olcsón gyártható, mindenki számára elérhető műszálas tömegtermékek jelentették a megoldást. Ennek az egyik „legtökéletesebb” eredménye a szocreál melósruhákról és védőköpenyekről mintázott nylon házi munkaruha, az otthonka, amely a KGST országaiban hasonló formában jelenik meg a 60-as, 70-es években, nagy zsebekkel, elöl és hátul gombolós, sőt miniverzióban is.

1968-ban a Budapesti Őszi Vásár könnyűipari pavilonjában a KÖBTEX (Kőbányai Textilművek) mutatta be azt az otthonkát, amit a mai napig ismerünk és viselünk (manapság már inkább csak 70 év felett…).Az otthonkát aztán hordták városban és falun, vásárolták boltban és varrták saját kézzel, sőt a korabeli mintaháziasszonynak nemcsak egy ilyen szettje volt, hanem külön otthonkát használt a kertbe, a főzéshez, a takarításhoz, vagy a közértben, piacon, boltban történő bevásárláshoz.

Legyen-e nyilvános a fizetés?

A munkahelyi kiégés doki által kiírható mentális betegséggé vált

Még 2017-ben egy michigani webfejlesztő arról posztolgatott a Twitteren, hogy a mentális egészsége érdekében két szabadnapot vett ki, és hogy mennyire hálás a főnökének, aki volt szíves emlékeztetni arra, hogy a regenerálódás nemcsak a fizikai, de a mentális egészség érdekében is rendkívül fontos, sőt arra is felhívta a figyelmét, hogy a lelkünk vagy épp a szellemünk épp' oly’ érzékeny, mint a testünk – főleg ha  munkahelyi nehézségeken megy keresztül, vagy problémákkal küzd. A tweet aztán az egész világot bejárta, és komoly vita indult arról, hogy csak fizikai, vagy netán mentális egyensúlyunk érdekében is érdemes-e félretenni a munkát és adott esetben betegszabadságra menni. 

A 2020-as egészségügy világjárvány és gazdasági krízis (COVID-19) egyértelműen rámutatott arra, hogy egy járvány (COVID-19, SARS, H1N1, MERS, Ebola), vagy annak következményei (karantén, home office, munkacsökkenés, állásvesztés, stb.,), illetve az ezektől való félelem munkahelyi mentálhigiénés következményeit cseppet sem szabad félvállról kezelni.

• A Gallup 2021-es globális felmérése szerint a munkavállalók 44%-a nagy mértékű stresszt és szorongást él meg. Az aggodalom, a szomorúság és a harag a COVID-járvány előtti szinteket is meghaladja, a stressz mértéke pedig egyenes új csúcsokat döntöget, amely  munkáltató jól-lét programok hiányában, dolgozói kiégéshez, valamint magas felmondási arányokhoz vezethet.
  
• a PwC kétezer főt alapul vevő kutatása azt mutatta ki, hogy az Egyesült Királyságban az alkalmazottak mintegy 34%-a olyan egészségügyi problémákkal küszködik, amelyek mentális okokra vezethetők vissza. A britek többsége számára azonban – Magyarországon meg pláne – a mentális betegszabi még mindig tabunak számít, sőt a gyengeség, adott esetben a feladatvégzésre alkalmatlanság jele.
• a Gallup 7500 embert bevonó 2018-as felmérése szerint a munkavállalók 23%-a rendszeresen, további 44%-a pedig alkalmanként tapasztal munkahelyi mentális problémákara (kiégésre) utaló jeleket . Vagyis a dolgozók kétharmadát érinti többé-kevésbé munkahelyi mentálsi zavar.
  
• a Deloitte által végzett, 1000 egyesült államokbeli munkavállaló válaszain alapuló felmérés szerint pedig a megkérdezettek 77%-a vette már észre magán a kiégés tüneteit, úgy, hogy 91%-uk, saját bevallása szerint, akkora stressznek van kitéve, hogy az már a munkáját, a magánéletét és az egészségét is kedvezőtlenül befolyásolja.
  
• a londoni King's College kutatása szerint fertőzés miatt karanténba kényszerült munkavállalók érzelmi zavarokat, depressziót, ingerlékenységet, alvászavarokat, poszttraumás stresszt addikciót, szenvednek el, de azoknál, is akik közeli családtagjuk fertőzése miatt kerültek karanténba, félelem, idegesség, szomorúság, bűntudat jelentkezett, elsősorban a szociális és fizikai távolságtartás miatt (a társas izoláció nem egyenlő a magánnyal!). Ráadásul az egyének szintjén megjelent az élet értelmetlenné válása, a gyász, a veszteség élménye, amit a munkanélküliség (és a hajléktalanná válás) még fel is erősített. 
  

A fentiek miatt tehát nem csoda, hogy

• munkahelyi energiahiány vagy kimerültség érzése;
• a munkától való megnövekedett mentális távolságtartás;
• a munkával, a munkavégzéssel kapcsolatban megnyilvánuló negatív és/vagy cinikus megnyilvánulások;
• a munkavégzés nagyfokú hatékonyságának romlása

esetén, 2022-től a doki kiégés-szindrómát is diagnosztizálhat az őt felkereső munkavállalóknál, ugyanis a munkahelyi kiégés (burnout) bekerült az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO - World Health Organization) hivatalos diagnosztikai kézikönyvbe. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a HR-esek által már jó ideje ismert és elkerülni igyekezett munkavállalói mentális teljesítményromlás, a munkahelyi hangulatingadozás/depresszió, állandósuló szorongás, figyelemzavar tünetegyüttese hivatalosan is orvos által kiírható betegséggé vált. Viszont nem jelenti azt, hogy - az orvosi segítség biztos tudatában - meg kellene várnunk azt az állapotot, amíg a munkahelyi kiégettség, a depresszió elhatalmasodik rajtunk, vagy maga alá temet, a fáradtság, a kimerültség, a nem megfelelően kezelt konfliktusos helyzetek sokasága, az eredménytelenség vagy az önmagunkhoz, illetve a munkaköri elvárásokhoz képesti alulteljesítés.

Figyeljünk, tehát, oda a fizikai mellett a szellemi leterheltség negatív következményeire, mert „megéri” időben pihenőt kérni, szükség esetén orvoshoz vagy más szakemberhez, példásul coachoz fordulni! A munkájában kiégett vagy egyéb mentálhigiéniai problémával küzdő dolgozót, ugyanis, nem fogja a hétvégi pihenés vagy egy a doktor által felírt szabadság, esetleg pirula meggyógyítani. Ennél azért több kell: a helyzet kialakulásában a saját felelősség felismerése, a "tanulságok" őszinte és belátó levonása, és csak az azt követő ingerszegény környezetbe való visszavonulás, esetleg egy teljesen más aktivizáció megteremtése az, amely segíthet.

Éljen májusegy!

Idehaza az idősebb generációk számára Május 1. még mindig a munka ünnepét, a vörös zászlós felvonulások és szakszervezeti sör-virsli brigádmajálisok napját jelenti. A fiatalabb dolgozók azonban májusegyre sokkal inkább potyaszabadnapként, a késő tavasz, kora nyár első igazi szabadtéri piknik-programjaként gondolnak.

Az Európai Unió országai közül négyben nem is tekintik a munka ünnepének május elsejét. Dániában és Hollandiában például nincs is munkaszüneti nap ilyenkor, Nagy-Britanniában és Írországban, pedig a „májusünnepen”, nem a munkát, hanem a tavaszt éltetik. De az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában sem ilyenkor, hanem szeptember első hétfőjén ünneplik a munkát.

Talán azért, mert május elsején (illetve elején) az ember ősidők óta a természet megújulását ünnepelte, és ezekből az ősi rítusokból alakultak ki később egyes kereszténység előtti pogány termékenységi ünnepek vagy akár a májusfa állításának szokása is. De a katolikus hagyományok között is kitüntetett szerep jut május 1-nek. Az idők szavának engedve, XII. Piusz pápa 1955-ben május elsejét „József, a munkás” ünneppé emelte Szent Józsefnek (Jézus nevelőnapjának) a munkások (ácsok, asztalosok, erdészek, famunkások, favágók, bognárok, koporsókészítők, kádárok, tímárok) védőszentjének tiszteletére.

A hazai köztudat azonban május elseje megünneplését, majd munkaszüneti nappá nyilvánítását, a szervezett munkásmozgalom vívmányának tartja, noha gyökerei sokkal korábbra, a brit ipari forradalomig nyúlnak vissza, bár Május elseje igazi munkás szimbólummá csak 1891-ben vált, amikor is a II. Internacionálé második, brüsszeli kongresszusán, a „Haymarket-i incidensre” emlékezvén, május elsejét valamennyi ország munkásainak közös ünnepévé nyilvánította. A XX. században aztán a munkások ünnepéből nemzeti, sőt nemzetközi munkaszünetté (Magyarországon pedig 1945-től munkaszüneti nappá) avanzsált.

De ahogy a történelem kereke megállíthatatlanul forog, az elmúlás elérte a harcos májusi munkaünnepet is, és bár a munkaszünet - és a sör-virsli - maradt, májusegy idehaza is egyre inkább visszatér az ősi tradíciókhoz és természet-közeli tavaszünneppé, „pogány” családi majálissá szelídül.