Kisherceg menedzsment

Az 1943 április 6-án "született" Kisherceget mindenki ismeri. Olvasták a könyvet, látták a filmet, játszottak a történet alapján készült társasjátékkal vagy csak egyszerűen találkoztak valahogy, valahol, valamikor, valamelyik rajzával, idézetével, gondolatával. És bár A kis herceg univerzális és egyetemes mű, mégsem szokás menedzsment tankönyvként vagy vezetés-szervezési iránymutatóként aposztrofálni. Pedig ilyen szemüvegen keresztül olvasva is nagyon ott van ám a szeren:

„Ha egy beosztott munkatárs azt a feladatot kapja a vezetőjétől, hogy szálljon virágról virágra, mint egy lepke, vagy írjon egy tragédiát, vagy változzék tengeri madárrá, és a munkatárs nem hajtaná végre a feladatot, ki lenne a hibás emiatt: a vezető vagy a beosztott? - A vezető, jelentette ki a kis herceg nagy határozottsággal. - Látod. Mindenkitől azt kell követelni, amit az illető megtehet. A tekintély legelső alapja az értelem - mondta a király - Ha kollegáidnak azt parancsolod, vessék magukat a tengerbe: nem engedelmeskednek, sőt sztrájkba lépnek, felmondanak, esetleg beteget jelentenek. Csak akkor van joga egy vezetőnek engedelmességet követelni, ha ésszerűek a parancsai.” 

Távmunka (táv)irat

Az atipikus foglalkoztatási formák, illetve munkavégzési lehetőségek előtérbe kerülésével egyre inkább fókuszba, és viták kereszttüzébe került a távmunka intézménye is. A koronavírus okozta globális gazdasdági krízishelyzet pedig arra mutatott rá, hogy ha másért nem is, akkor a foglakoztatási diverzitás nyújtta biztonsága miatt a távmunka elengedhetetlenül szükséges foglalkoztatási megoldás egy adott vállalat, cég, intézmény munkáltatási palettáján.

A Munka Törvénykönyve szerint „a távmunkavégzés a munkáltató telephelyétől elkülönült helyen (otthonról, kávézóból, közösségi irodából (co-office), távoli telephelyről, stb.) végzett olyan tevékenység, amelyet számítástechnikai eszközzel végeznek és eredményét elektronikusan továbbítják”. De távmunka  nem csak (sőt!) munkaszerződés - ahogy azt az Mt. sugallja -, hanem megbízási vagy vállalkozási megállapodások keretein belül is végezhető.

A válságot megelőzően HR konferenciák, kerekasztal beszélgetések, szakcikkek és blogok, no meg heves szakviták állandó, vissza-visszatérő sztárszereplője volt a távmunka (divatosabb, bár kissé slendriánabb kifejezéssel élve a home office), illetve annak előnyei és hátrányai. Csak általában épp a leginkább érintettek, a távmunkát engedélyező/elrendelő munkáltatók (operatív vezetők) és a távmunkát igénylő/elszenvedő munkavállalók (beosztottak) nem voltak érdemben bevonva ezekbe a eszmecserékbe. Épp ezért a távmunkáról szóló HR-es diskurzusok, eszmefuttatások, kissé "akadémikusak", vagy ha úgy tetszik, csak viták voltak a biliben, amelyeket ráadásul - halmozott képzavarral élve - különböző malmokban őrölve folytattak le. A távmunka, ugyanis

1. lokális, belső szervezeti ügy. Nem lehet külső kibicként erre vonatkozóan sem emberek/munkavállalók csoportjára, sem iparágakra, sem generációs jellemezőkre, még csak költségmegtakarítási vagy ösztönzési hatások tekintetében sem általánosítani. Csak és kizárólag adott szervezet, adott munkaköreire, adott körülmények között lehet megállapítani, hogy egyáltalán alkalmazható-e vagy sem, és ha igen, milyen keretek köztt, feltételek mentén.
2. nem képzelhető el belső (munkáltató és munkavállaló közötti) konszenzus nélkül. Hiába vannak például költségcsökkentési elvárások (vagy a mostani koronvírus-válság esetén, munkavédelmi, egészség-biztonsági, járványkezelési megfontolások) a munkáltatói oldalról, ha az adott munkavállaló nem akar, vagy nem tud távmunkában dolgozni. De ez vica versa is érvényes, teljesen feleslegesen erőlteti a HR, például ösztönzés-motivációs, vagy teljesítménynövelési szempontokra hivatkozva a távmunkát, ha az adott operatív vezető egyszerűen nem akarja (vagy képes) kiengedni a kezéből a munkavállalói feletti közvetlen, személyes és napiszintű kontrollt.

A távmunka tehát nem egy divatos sikerrecept, vagy hálás konferencia-téma, hanem "csupán" egy atipikus munkavégzési lehetőség, amely a technológiai fejlődés eredményeként (hordozható számítógépek, okos telefonok, vezeték nélküli adatátvitel, felhő adattárolás és -kezelés, virtuális tér, coworking irodák, automatizáció, 3D-s nyomtatás, skype konferencia-bezsélgetések, stb.) megállíthatatlanul terjed, olyannyira, hogy adott körülmények között, munkavállalói-munkáltatói konszenzusosn alapulva akár (a) válasz is lehet a jelen munkaerő-piac egyes, komoly gondokat okozó, kérdéseire. Egyes előrejelzések szerint, tíz éven belül minden harmadik fehérgalléros munkavállaló a munkahelyétől távol fog dolgozni (és ezt a folyamatot a mostani egészségügyi válsághelyett bizonyára alaposan fel is gyorsítja)De nem arra kell keresni a választ, hogy a home office jó-e vagy rossz, kell-e vagy sem. Hanem arra, hogy lehet-e alkalmazni egy adott munkakörben, egy adott munkavállaló esetén, és ha ott és akkor igen, hogy 's miként.

A távmunka ugyanis az egyik atipikus biztosítéka (például a gig economy, a munkáció, vagy az önfoglalkoztatás mellett) a foglalkoztatási diverzitás és a rugalmas szervezeti működés nyújtotta foglalkoztatási biztonságnak, mert nem a megszokotthoz való ragaszkodás (konzervativizmus) nyújtotta álbiztonságérzet, hanem a divezritás kínálta számos potenciális kiút lehetősége a biztosítéka a munkavállalók és munkáltatók valódi egzisztenciális biztonságának.

Hány lesz az óra Vekker úr?

"Csak a fehér ember hiszi azt, ha a takarója egyik végét levágja és hozzávarrja a másik végéhez, akkor az hosszabb lesz." 

Talán épp eme indián mondás bölcsességét felismerve - egyébként Finnország kezdeményezésére - az Európai Parlament egy 2018. éveleji állásfoglalásában az évi kétszeri óraátállítás szükségességének felülvizsgálatát kezdeményezte.  Ezt követően az Európai Bizottság 2018. júliusában arra kérte az uniós polgárokat, döntéshozókat, érintett hatóságokat, gazdasági szakembereket, hogy online kérdőív kitöltésével mondjanak véleményt, illetve fejtsék ki álláspontjukat az óraátállás közlekedésre, energiamegtakarításra, munkavégzésre, valamint emberi egészségre gyakorolt hatásairól. Az európai méretű konzultáción 4,6 millióan mondták el véleményüket és 84 %-uk az óraátállítás megszüntetése mellett foglalt állást. "Az emberek ezt akarják, mi pedig megcsináljuk" - jelentette ki az eredményeket megismerve Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság akkori elnöke és az óraátállítgatás megszüntetésének folyamata  elindult, olyannyira, hogy 2019. március 26-án az Európai Parlament a plenáris ülésén megszavazta az évi kétszeri óraátállítás több évtizedes gyakorlatának 2021-től történő megszüntetését.A strasbourgi határozat értelmében azok az uniós tagállamok, amelyek a nyári időszámítás megtartása mellett döntenek, 2021 márciusában állítanak majd órát utoljára, a téli időszámítást választók pedig 2021 októberében. Magyarország esetén most még nincs elképzelés arról, hogy országunk melyiket preferálja majd, a földrajzi fekvésünknek megfelelő télit, vagy az eredetileg energiatakarékossági okokból foganatosított nyárit. De bárhogy is lesz, már nem sokáig kell ide-oda tekergetnünk az időt, mert ahogy Golda Meir, volt izraeli miniszterelnök, is mondotta volt:

"Muszáj, hogy én irányítsam az órát, és ne az óra engem!"

A munkaerő-piac legnagyobb kihívása

 Yuval Noah Harari után szabadon:

"A munkaerő-piac legnagyobb kihívása nem új állások teremtése (adott esetben fenntartása vagy védelme), hanem olyan munkakörök alkotása, amelyekben az emberek jobbak, mint az algoritmusok."

És erre a mostani, globális egészségügyi krízis nyomatékosan hívja fel a figyelmünket. Ezt tette annak idején (mindösze 10-15 évvel ezelőtt!) a 2007-2010-es gzadasági válság is. De félő, hogy ahogy akkor sem, most sem fog a sikeres válságkezelést követően megváltozni semmi. Ugyanazon paradigmák mentén, ugyanazon fogyasztás-, illetve termelésnövelési kényszer hatása alatt menetelünk majd tovább a következő, még nagyobb, még tragikusabb "pofon" felé.

Siesta Borealis - ne pazarold másra az időt, amit alvással tölthetnél

Az az egyszerű tény, hogy a ma dolgozójának a hétvégére vagy a munkaszüneti napokra vonatkozó egyik legfontosabb programpontja a „sokáig alvás” kívánalma, arra utal, hogy több időt kellene az alvásra szánnunk a munkás hétköznapokban is: hamarabb kellene nyugovóra trénünk, többet kellene aludnunk, mert minden hétköznap reggel könyörtelenül és rugalmatlanul indul a mókuskerék.

Ehelyett azonban korán kelünk (mert kelnünk kell..), tovább és többet dolgozunk mint korábban bármikor, estéinket pedig képernyők: televíziók, laptopok és mobiltelefonok, no meg a közösségi hálón való aktív vagy passzív jelenlét bűvöletében töltjük el (már ha nem rúgunk ki épp a hámból, tovább rontva ezáltal is a kialvatlanságunkat…). Azonban egyre sokasodó jelek utalnak arra, hogy ez a fajta életvitelünk nagyon messzire szakadt a biológiai működésünket meghatározó természetes periodicitástól, egyszerűen kiestünk a ritmusból, és ez az eltérés sok ember számára komoly mentális feszültséget, végső soron megbetegedéseket okoz. Vagyis vissza kellene helyeznünk az alvást, mint tevékenységet és alapvető szükségletet, a 24 órás napi ciklusunk középpontjába! Becsüljük tehát nagyra, sőt leljük kedvünket az alvásban, valahogy úgy, ahogy azt Frank Knight közgazdász is javasolja:

„ne pazarold másra az időt, amit alvással tölthetnél!”

Mert ez nem elvesztegetett idő! Sőt, a legjobb dolog, amelyet az ember saját magáért és az egészségéért tehet. Az alvás, a pihenés, a regenerálódás megbecsülésének az egyik módja pedig (ha már az éjszakai alvási szokásainkat nem tudjuk (vagy akarjuk) megváltoztatni és - ráadásul! - a munka-magánélet közötti határ végérvényesen elmosódott), a szieszta intézményének újragondolása vagy épp bevezetése, ahogy ez utóbbit a fagyos Finnországban is teszik.

A yle.fi finn portál szerint egyes finn cégeknél délutáni alvásprogramot vezettek be, mert a vállalatvezetők – a szakszervezetekkel karöltve – arra a megállapításra jutottak, hogy az alkalmazottaik egy 30-60 perces délutáni sziesztát (pihenést/alvást) követően, a munkanap hátramaradó részében hatékonyabban dolgoznak, illetve jobban teljesítenek. 

Az ebéd utáni szieszta szükségessége, illegtve hatékonyságjavító hatása egyáltalán nem légből kapott hülyeség, vagy a HR elkötelezettségjavító humbugja:  

• az emlősállatok nagy része (egyes felmérések szerint az emlős fajok 85 %-a!) naponta nem egyszer, hanem többször is alszik;
• Thomas Edison állítólag mindössze négy órát aludt éjszakánként, de napközben rövid, 20 perces erőgyűjtő alvásokat tartott, amely hite - és gyakorlati tapasztalata - szerint növelte a figyelmét, a koncentrálóképességét, valamint javította a memóriáját és a tanulási készségét;
  
• a NASA 1995-ben 747 pilótán végzett kutatása azt bizonyította, hogy azok a pilóták, akik 40 percet pihenhettek napközben (és átlagosan 25,8 percet aludtak), 16–34 %-kal jobb reakcióidőt mutattak pihentelen társaiknál.
• egy másik vizsgálat pedig azt mutatta ki, hogy azok a férfiak, akik legalább heti három alkalommal aludtak napközben, 37 %-kal kevésbé voltak hajlamosak a szívproblémákra, mint azok, akik soha nem sziesztáztak.
• egy 2008-ban készült vizsgálat azt találta, hogy az alvás – beleértve a napközbeni „szunyókálást is”! – jobban serkenti a verbális memória működését és a tanulást, mint a koffein!
• de a keringésünknek is jót tesz, ha délután alszunk. Görög kutatók, 212 emberrel végzett kutatási eredményei szerint ugyanis, a napi rendszerességgel végzett szieszta, illetve 60 percnyi napközbeni szunyókálás hasonló mértékben (3-5 higany-milliméterrel) csökkenti a vérnyomást, mint más életmód-változtatások, például a só- és az alkoholfogyasztás csökkentése, ami azért fontos, mert 2 higany-milliméteres vérnyomás-csökkenés 10 %-kal mérsékelheti a szív- és érrendszeri negatív események - mint például a szívroham - kockázatát.

A karantén nélkül talán még az alma se esett volna le a fáról

Esko Valtaoja finn csillagász szerint, a modern elméleti fizika alapjait lerakó Isaac Newton „úgy a kortársak, mint saját írásai alapján egy arrogáns szarházi volt. Védelméül annyi hozható csak fel, hogy talán ő volt minden idők legnagyobb zsenije.”

Isaac Newton arroganciáját talán nem, de zsenijének materiális megnyilvánulásait nagyban befolyásolhatta az a tény, hogy az 1665-ben kitört nagy angliai pestisjárvány idején a híres cambridge-i Trinity College, amelynek az ifjú Newton is hallgatója volt, szó szerint hazazavarta diákjait és professzorait, hogy az otthon elszigetelt, veszélytelenebbnek hitt magányában (önkéntes karanténban) folytassák tanulmányaikat, kutatásaikat.

Az ifjú Newton, aki nem sokkal korábban diplomázott le, sem maradhatott Cambridge-ben persze, és a Woolsthorpe-i családi birtokra költözött vissza, ahol 22 évvel korábban megszületett (és amelynek kertjében az a bizonyos almafa állt). A tudóspalántának kifejezetten jót tett, hogy nem professzorai iránymutatási szerint, hanem az egyetemi kötöttségektől (és fertőtől) mentesen, szabadon fedezhette fel a természettudomány rejtelmeit. Miközben London lakosságának negyede esett áldozatul a fekete halál támadásának, Newtonban ekkor, az önkéntes karanténjának ideje alatt (kvázi home office-ban, amit lehet akár - mai szóhasználattal - sabatical-nak, esetleg munkációnak is nevezi) fogalmazódott meg többek között a gravitációs vonzás, a fénytörés, a mozgástörvények, valamint a differenciálszámítás gondolata is, amely eredményeinek köszönhetően, az 1667-es Cambridge történő visszatérését követően hat hónapon belül egyetemi tanár lett, két évvel később pedig már professzorrá nevezték ki.

A későbbiek során már, pláne az 1692-93-ban történt súlyos idegösszeomlását követően, élete hátralévő három és fél évtizedében, bár szellemileg friss és aktív maradt, már nem volt igazán jelentős felfedezése…

A párizsi "munkásállam"

Az ezernyolcszázas évek második felében a kétmilliós Párizsban, amely a világ fővárosának számított akkoriban, hatalmas munkástömegek zsúfolódtak össze. A Párizsi Kommün kikiáltását mégsem a munkásság, hanem a III. Napóleon által a bismarcki Poroszország ellen indított háború csúfos elvesztése, illetve az azt követő megalázó fegyverszüneti, majd békeszerződés hívta életre. A súlyos békefeltételek és a monarchista többségű nemzetgyűlés tevékenysége miatt felháborodott párizsiak – miután a nemzetgyűlés és Adolphe Thiers, az ideiglenes kormány miniszterelnöke, Versailles-be menekült – 1871. március 18-án átvették a hatalmat, megalapozva ezzel a világ első „munkásállamát”, a Párizsi Kommünt, amely két hónapig tartotta irányítása alatt a francia fővárost (a 92 tagú községtanácsnak magyar tagja is volt a munka- és kereskedelemügyi bizottság elnökeként tevékenykedő Frankel Leó).

És bár a kortárs Marx és számos kommunista nagyágyú, az első kommunista államnak, sőt az első proletárdiktatúrának titulálta a Párizsi Kommünt – és a köztudatban is így, erősen „balra tolódva” él – de a valóságban a Kommün igen széles politikai spektrumról vegyítette az irányzatokat. A kommünárok között megtalálhatóak voltak a blanquisták, a marxisták, a proudhonista szocialisták, az új-jakobinusok, a radikálisok  és a republikánusok is, így sokkal inkább egy utópista-anarchista, mintsem kommunista/szocialista szerveződés volt, amely azonban számos a munkásságot (de helyesebben – lévén akkor még nem létezett szervezett munkásosztály – az arisztokráciától, a burzsoáziától, a "gazdagoktól", a módos polgárságtól elkülönülő, dolgozó népet) pozitívan befolyásoló innovációt vezetett be:

• például a nyolcórás munkaidőt és a nyugdíjrendszert;
• felfüggesztette, illetve haladékot adott az adósságok, tartozások, lakbérek kifizetésére;
• rögzítette a bérminimumot, és a hivatali dolgozók bármaximumát;
• a Versailles-ba menekült gyárosok üzemeit kártalanítás fejében pedig átadta a dolgozóknak (de a magántulajdon kisajátítása, illetve megszüntetése nem szerepelt a célok között, így már ezért sem lehet kommunista államnak nevezni a községtanácsok rendszerét).

A Kommün ellenzői azonban nem tudták megbocsátani és még kevésbé elfogadni, hogy – ha egy pillanatra is – de megingott az addigi társadalmi hierarchia rendszere (akkori megítélés szerint maga a civilizáció), és az általuk felügyelt elsöprő katonai túlerővel szemben a kommünnek esélye sem volt a fennmaradásra. Miután a Thiers kormány békét kötött a németekkel – lemondva Elzász-Lotaringiáról, s vállalva öt milliárd frank hadisarc megfizetést – a kormánycsapatok a vidéki kommünöket gyorsan felszámolták és Párizst is egy véres hét alatt visszafoglalták.

A francia főváros ugyancsak megszenvedte mindezt: a kommün a számára nem "tetsző" épületek, emlékművek lerombolásával fejtette ki elsősorban az ellenállását, a Harmadik Köztársaság csapatai pedig a lázadás megbosszulásával és vérengzésekkel jelezte újbóli hatalomra jutását. A harcok és a megtorlások tízezrek életét követelték.

Forradalmi szabad nap

1848. március 15. csupán egy esős tavaszi nap volt. Szerdára esett és persze nem volt munkaszüneti nap. Ám iskolai tanulmányainkból jól tudjuk, hogy történelmi távlatokban szemlélve ezen a nyirkos, borongós, esernyős napon Pesten és Budán forradalom zajlott: a Landerer nyomda lefoglalása; a 12 pont cenzúrázatlan kinyomtatása; a Nemzeti Múzeum előtt nagygyűlés tartása; a Nemzeti Dal elszavalása (de a Nemzeti Múzeum lépcsőjén pont nem...); a Közbátorsági Választmány megalakítása; a 12 pont elfogadtatása a városi tanáccsal, majd a helytartótanáccsal; Táncsics Mihály kiszabadítása; és a forradalmi nap végén a Nemzeti Színházban ünnepi előadás tartása. Legújabb kori történelmünk során, tehát, kiemelkedő jelentőséggel bír márciustizenöt megünneplése, hiszen mély szimbolikus jelentéstartalmat, a szabadság, a függetlenség, az ellenállás, sőt lázadás, a fejlődés, a modernizáció és nem utolsó sorban a nemzeti öntudat térnyerésének érzését hordozza magában. Ennek megfelelően márciustizenöt igencsak „érzékeny” ünnep volt mindig, bármely szelek fújtak is...

Az 1848/49-es eseményeket követően sokáig, természetesen, szó sem lehetett március 15. megünnepléséről, A 1867-es kiegyezés után azonban a Habsburgok már hivatalosan nem tiltották, de 1898-ig inkább csak egy megtűrt, csendes megemlékezés lehetett az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kezdete, viszont az 50. évfordulóra már törvény rendelkezett a hivatalos ünnepek sorába történő emeléséről. Bár ekkor még az ünnep központi eleme nem március 15., hanem az április törvények (az utolsó magyar rendi országgyűlés által elfogadott és V. Ferdinánd király által április 11-én szentesített törvénycsomag, amely lényegében Magyarországot rendi államból parlamentáris, alkotmányos monarchiává alakította) elfogadásának időpontja volt.

Március 15. "igazi" ünneppé az I. világháborút követően vált. 1919-ben a tanácsforradalom örököseként ünneplik e jeles napot, majd a forradalmakat követő Horthy-rendszer törvénybe iktatott nemzeti ünneppé nyilvánítja 1927-ben. A II. világháború után hatalomra kerülő kommunista rendszer ugyan felvállalja Március 15. üzenetét – hangsúlyozva a száz évvel korábbi események „világforradalmi” és „plebejus” jellegét –, de ambivalens hozzáállását jelzi, hogy 1951-től e napot mégis "visszaminősíti", illetve munkanappá nyilvánítja. ’56 után pedig kifejezetten kínossá vált a forradalmi márciustizenöt, és újból a tűrt és a tiltott határán egyensúlyozott – munkanap volt továbbra is, de például az iskolákban ünnepélyes megemlékezéseket tartottak.

A ’70-es évektől kezdve aztán Március 15. a rendszerrel szembeálló demokratikus gondolkodású ellenzéki fiatalok ünnepe is lett, amely megemlékezéseket a rendőrség is szorgalmasan „látogatta”. 1972. március 15-én például komoly tüntetés volt Budapesten, több mint száz embert állítottak elő. ’73-ban rendőri gumibotozás lett a megemlékezésből, 1986-ban pedig fáklyás felvonulás indult Táncsics Mihály szobrához, amely aztán a tüntetők és a rendőrök közötti dulakodásig fajult. Utoljára 1988-ban volt hatósági atrocitás márciustizenötödikén, amely nap akkorra már érezhetően és szemmel láthatóan is utat tört magának, hogy ismét hivatalosan is nemzeti ünneppé váljon.

1989 óta aztán újból munkaszüneti nap, 1991-től pedig valóban hivatalos nemzeti ünnep.

A változási kényszermentesség ára

A szervezetek döntő többsége egy adott szituáció diktálta helyzetre építi fel statikus struktúráját (folyamatait, rendszereit, munkaköreit, koordinációs mechanizmusait) és foglalkoztatja abban, szintén igen kötött keretek között, munkavállalóit - gyakorlatilag teljesen kizárva az operatív működéséből a szervezeti flexibilitást, alkalmazkodást, evolúciót.

Válsághelyzetben aztán (amikor a statikusnak vélt környezet követhetetlen gyorsasággal változik meg) jön a működési zavar, az ide-oda futkosás (vagy épp home office-ben maradás...), a sokk, a tanácstalanság, a kapkodás, a tűzoltás, a külső tényezőkre (a kormányra, a szomszédra, az idegenekre, az időjárásra, a munkáltatókra, a munkavállalókra) mutogatás, végül a káosz, az összeomlás. Így volt ez a 2007-2010-es gazdasági válság idején (alig több mint egy évtizede volt!) és így van ez most, a koronavírus térnyerésekor is.

Okos ember más kárán tanul, de mi, a gazdasági élet szereplői és érintettjei, nem tanulunk még a saját kríziseinkből sem, csak gratulálunk egymásnak az adott válság leküzdéséhez, aztán egymás vállát veregetve, megnyugodva, elégedetten (változási kényszer-mentesen) menetelünk egy újabb krízis felé, anélkül, hogy a paradigmáink determinálta gödörből próbálnánk végre kikecmeregni.

Ennek a hozzáállásnak viszont ára van, amit épp most fizetünk meg!

Fiúk helyett lányok, lányok helyett algoritmusok

A telefonálás robbanásszerű elterjedéséhez a magyar származású Puskás Tivadar elgondolásai nyomán kifejlesztett kézikapcsolású telefonközpont vezetett el. Puskás Tivadar Amerikában fogalmazta meg a telefonvonalak összeköttetését biztosító központ gondolatát (bár magát a technológiát - a közhiedelemmel ellentében - nem ő találta fel): ötlete 1878-ban New Haven-ben valósult meg, amelyet  aztán számos európai város (Budapest 1881-ben, Puskás Tivadar öccse Puskás Ferenc vállalkozásában) követett.

Amikor azonban világszerte áttértek az automata telefon-központokra, amely feleslegessé tette az addigi kézi kapcsolásos összeköttetést (Magyarországon 1928-ban) az addig a telefontközpontokban dolgozó nők ezreinek munkája vált egyszerre feleslegessé, de ezt megelőzően a telefonközpontokban dolgozó fiúk vesztették el az állásaikat a "kompetenciáikban megfelelőbb" lányok miatt, amikor is a türelmetlen és udvariatlan fiúk helyett lányokat kezdtek alkalmazni a telefonközpontokban.

Az algoritmusok térhódítása tehát nem mai jelenség. A munkaerő-piaci elsőségért folyó evolúciós harc már jóideje tart az emberek és a robotok között, de ahogy annak idején, most sem kell az automatizáció munkakör-megszüntető hatásaitól rettegni (a robotizáció többet hoz, mint visz), hanem fel kell venni a kesztyűt:

1. nem egyszerűen új állásokat kell létrehozni, hanem olyan munkaköröket kell teremteni, amelyekben az emberek jobbak, mint a robotok.
   
2. az emberi "jobbság" pedig olyan kompetenciákban, illetve azok folyamatos fejlesztésében érhető biztosítható, mint a komplex problémamegoldó képesség, a kognitív rugalmasság, az együttműködési készség, a kreativitás az innovativitás, vagy az érzelmi intelligencia.

"Etetni kell a juhot, ha nyírni és fejni akarjuk!"

A legendárium szerint már Mária Terézia is felismerte annak idején (az ezerhétszázas évek második felében), hogy "etetni kell a juhot, ha nyírni és fejni akarjuk"de a hazai textilipar huszadik századi (90-es évekbeli) leépülése óta nemigen volt példa arra, hogy bérköltségek magas volta miatt zárjanak be gyárakat Magyarországon – legalábbis a G7 online üzleti magazin szerint. Az pedig már inkább tény, hogy a magyar gazdaság jelenlegi állapotában (fejlettségi szintjén) már „kiütköznek” azon gyártási tevékenységek (nem automatizálható vagy még nem automatizált, nagy élőmunka igényű, jórészt fizikai betanított munkára épülő, nem túl nagy hozzáadptt értékű tevékenységek), amelyeket a mostani bérszinten már nem éri meg Magyarországon tartani: 2017-ben, 20 év termelés után, bezárta móri üzemét, majd 2019-ban a gyöngyösi egységét is az amerikai Lear Corporation, de befejezte három dunántúli üzemében a működését a Prevent Premium és Interior, valamint jászberényi fagyasztóláda és felülfagyasztós-hűtő, valamint porszívógép gyártóegységeit az Elekrtolux is.

Az Eurostat adatai szerint Magyarországon a munkaköltségek 2018 utolsó negyedében 8,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Ezen belül a bérek 10,4 százalékkal emelkedtek, míg az egyéb juttatások 2,3 százalékkal csökkentek.

A rendszerváltást követően elsősorban a piac- és termelésoptimalizálás (a globalizáció), valamint a radikális modernizálás és hatékonyságjavítás okán, majd a 2008-2010-es válság lecsengését követően inkább az alacsony volumen miatt gazdaságtalan vagy az elhelyezkedésük miatt nem bővíthető termelőegységekre került lakat (ez történt például a Michelin budapesti gumiabroncsgyárával, a Danone tejipari üzemével, a Soproni/Heineken martfűi egységével, valamint a Mondelez édességgyártó győri üzemével, a Teva gödöllői gyógyszergyárával és az Evonik Agrofermis kabai aminosav gyártásával is). Az utóbbi évek gyárbezárásainak és a termelés alacsonyabb bérszínvonalú térségekbe (Ukrajnába, Romániába, a Balkánra vagy a Távol-Keletre) történő telepítésének hátterében viszont – ahogy az érintett cégek kommunikációjából is kitűnik – a bérek növekedéséből adódó gazdaságtalanná váló működés áll(t). A juhokat, persze, etetni kell, ha nyírni és fejni akarjuk azokat, de valószínűsíthető, hogy a 2017-2020-as időszak minimálbér- és a garantált bérminimum-emelési, valamint az azok által generált további, a bértorlódás hatását csökkenteni próbáló alapbér-fejlesztések (a minimálbér-emelései ellenére a teljes munkaidőben adható legkisebb bér aránya - amely 42-43 % körül mozog - nem változott érdemben a nemzetgazdasági bruttó átlagkeresethez képest) tették be a kaput az említett termelő vállalatoknak. Sőt, ha figyelembe vesszük, hogy a 2019-os 8%-os emelést követően

2020-ban is 8% volt a minimum bérek növekedésének mértéke (amely eredményeként a minimálbér 149 eFt-ra, a garantált bérminimum pedig 210 600 Ft-ra emelkedett) 

akkor bizony tovább főhet és lassan felforr a gazdaságosság miatt aggódó cégvezetők feje. Igaz, hogy a hazai munkaerő-elvándorlást és az állandósuló igen magas fluktuációt nagymértékű bérfejlesztés nélkül mérsékelni nemigen lehet, de az emelések paradox módon, rövid és középtávon odavezetnek, hogy a bérköltségek növekedése miatt egyszerűen megszűnnek azok a hazai munkahelyek, amelyek a magas fluktuációjukat és a munkaerő-hiányukat béremeléssel próbálják csak mérsékelni. És bár a gyárbezárások miatt elbocsátott munkavállalókat jelenleg még seperc alatt felszippantja a munkaerő-piac, de ha az alapbér-fejlesztés mellett nincs az érintett vállalatoknál

• jövedelemszerkezet-átalakítás (a teljesítmény-alapú bér arányának növelése az adott kompenzációs kosárban, valamint a – sorvadásra ítélt cafeteria-típusú – juttatási rendszerek újragondolása);
• vállalati hatékonyság-javítás, termelési produktivitás-növelés, a teljes tényező-termelékenység javítása (a munkatermelékenység növekedése mindössze 2-3 % körül mozog. 2010-es bázison nézve a 102,7 %-os bruttó minimálbér-emelkedés mindössze 7,3 %-os kumulált termelékenység növekedésével áll szemben);
• tudatos szervezetfejlesztés és a munkavállalók kompetencia-fejlesztése (reskilling & upskilling);

nemzetgazdasági szinten pedig nem kíséri

• érezhető mértékű és következetesen végigvitt járulékcsökkentés;
• a magasabb hozzáadott értéket kívánó tevékenységek támogatása felé történő elmozdulás és ezzel párhuzamosan a képzés-oktatás ezt biztosítani képes fejlesztése,
• az inaktív munkavállalói tömegek (beleértve a diákokat, a korai iskolaelhagyókat, a lézengő kallódóakat, a köz- és feketemunkásokat, valamint a dolgozni akaró nyugdíjasokat is) be-, illetve visszaterelése az elsődleges munkaerő-piacra;
• a külföldi munkavállalók munkavállalási lehetőségeinek bővítése és a külföldön dolgozó honfitársaink hazacsábítása;
• a hazai, belső mobilitás, sőt az atipikus foglalkoztatási formák (például a gig economy) elterjedésének támogatása;
• a forint erősítése és az infláció kordában tartása

A KSH 2020 márciusi adatai szerint az alapvető élelmiszerekből összerakott vásárlói kosárért, 2018-hoz képest 2020 azonos időszakában 16,5 %-kal többet kellett fizetni. Ezzel párhuzamosan a nyugdíjak csupán 6,3 %-kal, de a minimálbérek kumulált emelkedése is csak 16,6% százalék emelkedett. Vagyos a fogyasztói árak növekedése felemészti a béremelkedés ösztönző hatását.

Béremelés tehát kell, de önmagában ez messze nem tud megoldás lenni, sem makro, sem mikro szinten. Azaz a vállalatok, gyárak, üzemek, szervezetek, intézmények nem ülhetnek ölbe tett kézzel, és azon kívül, hogy végrehajtják a minimálbér és a garantált bérminimum emeléseket (és várakozva vágyakoznak a kormányzat a munkaerő-piaci nehézségeket megoldó további intézkedéseire), bizony a lokális sajátosságaikat figyelembe véve lépniük is kell a saját szervezetük fejlesztésének irányába! Vagy szembe kell néznünk mindnyájunknak azzal, hogy további, újabb és újabb gyárbezárásokra (és termelési kapacitás-áttelepítésekre) vagy még rosszabb esetben végérvényes cégmegszűntetésekre és munkahelyek elvesztésére kerül sor a közeljövőben.

Sokan vagyunk kevesen!

"SOKAN VAGYUNK, KEVESEN" (ahogy ezt az Európa Kiadó a Mocskos idők című opusában szinte észrevétlenül megjegyzi), azaz több mint ezren lettünk a munka világának fókuszába a munkavállalókat helyezni igyekvő, illetve a dolgozó ember és a (munka)környezet összhangjának megteremtését elérni célzó ars poetica követői. Másképp szólva:

a PEOPLE&FOCUS facebook követőinek száma meghaladta az 1000 főt!

Evolúciós zsákutcába juthatunk

Hetvenezer évvel ezelőtt az ember ősei jelentéktelen állatok voltak és az összes többi állathoz hasonlóan csak saját dolgukkal törődtek Afrika egy távoli csücskében. Mára a homo sapiens minden kontinensen elterjedt fajjá vált, s cselekedetei meghatározzák a többi élőlány sorsát, és komoly mértékben befolyásolják még a Föld nevű bolygóét is. Yuval Noah Harari szerint az emberi faj felemelkedésének titka a rugalmas együttműködési képességében, a hatékony és kifinomult hálózat-működtetésében, valamint a fikcióalkotás képességében és a fiktív valóságában való töretlen hitében keresendő.

Úgy tűnik azonban, hogy az emberi fajnak (homo sapiens sapeins), illetve ezen belül is a dolgozó-jövedelemhajszoló proletariátusnak (human resources sapiens), új kihívással kell szembenéznie a földi dominanciáért folytatott küzdelemben:

Az élet zenéjét nők - időnként agilis munkásnők - írják

A nemzetközi nőnap, amely manapság leginkább a nőiesség, a női kellem, báj, szépség, öröm, asszertivitás virággal történő elismerésének, sőt megköszönésének, a nők iránti tisztelt és megbecsülés kifejezésének egyfajta modern rítusa – a május elsejei (munkás)majálisokhoz kicsit hasonlóan – harcos, politikai, feminista, szakszervezeti mozgalmak küzdelmeinek eredményeképpen alakult ki a múlt század elején. A legtöbb országban ekkortájt erősödtek fel a nők szociális-gazdasági jogainak kiszélesítésére, a foglalkoztatásban, a szabad munkavállalásban, a bérezésben, a szavazati jogokban érvényesülő hátrányos megkülönböztetés csökkentésére, illetve megszüntetésére vonatkozó követelések.

A nemzetközi nőnapot először 1911. március 19-én ünnepelték meg Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban. Az azt kisérő tüntetéseken - amelyeken sok férfi is részt vett - a nők választójogának megszerzése kapott akkor még leginkább hangsúlyt. 1913-ban került aztán a nemzetközi nőnap időpontja március 8-ra a New York-i textilmunkásnők 1857-es sztrájkjának - más források szerint egy New York-i gyárban, 1908. március 8-án bekövetkezett, 129 munkásnő életét követelő tűzvésznek - az emlékére. 1917-ben pedig már ezen a napon tüntettek orosz munkásnők kenyérért és békéért, négy nappal később – bár nem közvetlenül ennek a tüntetésnek a hatására – II. Miklós orosz cár lemondott, és a megalakuló új, polgári kormány szavazati jogot biztosított a nőknek Oroszországban - áttételesen megerrősítvén és a (munkás)nők javára írván a március 8-i időpontot keleten is. Végül a nemzetközi nőnapot, mint a nők jogainak és a nemzetközi béke napjának ünnepét, az ENSZ is a világnapok közé sorolta 1977-ben, hivatalos nemzetközé ünneppé. avanzsálva azt.

Magyarország a nőnapi felhíváshoz először 1913-ban csatlakozott, amikor az Országos Nőszervező Bizottság röplapokat osztogatott, 1914-ben pedig már országszerte rendezvényeket is szerveztek. A Rákosi-korszakban a nőnap ünneplése kötelezővé vált, és az eredetileg különböző időpontokban rendezett nőnapot 1948-tól – szovjet mintára – megtartva munkásmozgalmi jellegét, március 8-án tartották. A rendszerváltás után aztán, a nőnap Magyarországon is teljesen elvesztette eredeti harcosproletár hangulatát (helyére a virág- és bonbonajándékozás plázameghittsége lépett), bár civil szervezetek – nemcsak idehaza, hanem világszerte mindenhol – a nőket érő elnyomás, diszkrimináció, szexuális zaklatás, prostitúció és minden, nőkkel szemben elkövetett erőszak elleni tiltakozásuknak továbbra is keményen hangot adnak e napon.

Pozitív a gazdasági migráció hazai egyenlege

2019. január 1-jén minden korábbinál több, az ország teljes népességének 1,8 %-a, közel 173 ezer külföldi állampolgár tartózkodott jogszerűen és huzamosabb ideig (főként munkavállalóként) Magyarországon. Öt év leforgása alatt, tehát, majdnem 35 ezer fővel nőt a hazánkban letelepedett (és jórészt munkát végző) bevándorló. 2019 utolsó négy hónapjában pedig már 157 %-kal lett magasabb a munkavállalási céllal érkező külföldiek száma az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság adatai szerint.

• A nagymértékű növekedés, elsősorban, a Magyarországon tartózkodó ukrán állampolgároknak köszönhető, akik aránya 2 év alatt 5,4%-ról 12%-ra emelkedett. Munkavállalás és jövedelemszerzés céljából tartózkodási engedélyt kérelmezők 59%-a ukrán állampolgár!
• De dinamikusan nő az Ázsiából (főként Kínából és Vietnámból) érkezettek aránya is, amely a 2015-ös 22%-ról 2018-ra 27 %-ra, 2019-re pedig 28%-ra nőtt.
• Jelentős még (9,3%) a Németországból - feltehetően a hazánkban termelő német tulajdonú cégeknél dolgozó - német, valamint a szlovák állampolgárok (5,4%) aránya.
• Viszont egyre kisebb csoportot képeznek a Magyarországon élő román állampolgárok. Arányuk a teljes külföldi népességen belül a 2013-as 29%-ról 2019-re 12 %-ra mérséklődött.

Üde színfoltja a nemzetközi népvándorlás eredményeinek, hogy az adminisztratív nyilvántartásokból rendelkezésre álló adatok tanúsága szerint, az utóbbi években a magyarországi magyarok elvándorlása is megtorpant, sőt megfordult, olyannyira, hogy 2018-ban az egyenleg már pozitív volt: tavaly 20 ezer korábban kivándorolt hazánkfia tért vissza, miközben „csak” 18 150 magyar állampolgár távozott külföldre - hivatalosan, adminisztráltan.

De a pozitív bevándorlási egyenleg abszolút értékben édeskevés a kedvezőtlen hazai demográfia folyamatok, azaz a csökkenő hazai népesség, megállításához. Még azzal együtt is kevés, hogy Magyarország lakosságának természetes (és migrációs) fogyását, illetve a munkaerő egyre komolyabb gondokat okozó hiányát – migráció ellenes propaganda ide vagy oda – a külföldről növekvő számban érkező bevándorlók azok, akik segítenek mérsékelni. 

Cél és tett nélkül

Az ábrándozás cselekvés nélkül csupán sóvárgó vágyakozás.

Negatív képzettségi spirálban a fiatal munkavállalóink

A hazai krónikus, megfelelő-munkaerő hiánya miatt a munkáltatók azok felé a humán erőforrások felé kényszerűlnek fordulni, amelyeket korábban egy laza kézlegyintéssel hessegettek el a kapuiktól. Nemcsak a másodlagos munkaerő-piac szereplői (közfoglalkoztatottak, megváltozott munkaképességűek, diákok, nyugdíjasok, kismamák, lézengők/kallódók, tartós munkanélküliek, feketén foglalkoztatottak stb.) kerültek a foglalkoztatók fókuszába, hanem azok is, akik kompetenciái (készségeik, képességeik), képzettségük (iskolázottságuk) – gyakran messze – elmarad még a munkaköri minimum elvárásoktól is.

Ez viszont azt jelenti, hogy a 2010-es években jócskán átalakított, a fiatalokat egyre gyorsabban a munkaerőpiac felé tessékelő hazai iskolarendszer problémáit elfedi a gazdasági (termelés-fokozási) szükségszerűség. A 2007-2010-es válságot követő, és napjainkban is tartó, erős konjunktúrát hozó időszakban megemelkedett a még "iskoláskorúak" (15-24 évesek) foglalkoztatási aránya, miközben a nappali tagozatos tanulók részesedése visszaesett, "köszönhetően" többek között

• a tankötelezettség 16 éves korig tartó leszállításának;
• a szegregációnak, illetve a szegregáció lemorzsolódást okozó hatásának;
• a szakképzés a közismereti tárgyak (közvetve a kognitív képességek fejlesztésének) rovására történő erősítésének;
• az államilag finanszírozott felsőoktatási - és más egyéb egyetemi, pl.: CEU - férőhelyek szűkítésének;
• az oktatási rendszer állami centralizációjának (beleértve az MTA kutatóhálózatának központosítását is), az iskolai/tanári autonómia csökkentésének;
• a közmunkaprogramnak;
• és persze a feszített munkaerőpiaci helyzetnek.

De a legfiatalabb munkavállalók - a jövő domináns munkavállalói nemzedéke (!) - mivel kevesebb időt töltött tanulással, a képességeik, készségeik (például a matematikai és szövegértési kognitív kompetenciáik) kimutathatóan csökkentek, és bár a versenyszféra munkaerő-piacára, ennek ellenére, most még gond nélkül be tudtak lépni, leginkább a kevésbé stabil (gyakran határozott idejű) és alacsony hozzáadott értékű, a vállalatoknak kevesebb kockázatot jelentő állásokban tudnak csak elhelyezkedni. Vagyis

• lassuló gazdasági növekedés (ennek részeként, illetve nem kis részben okozójaként az autóipar gyengélkedése);
• nagyarányú algoritmizáció/automatizáció/robotizáció; 
  
• átalakuló gazdálkodási környezet (bérköltségnövekedés, de azt nem követő produktivitás növekedés)

esetén ezen munkavállalói réteg (a kevésbé képzett vagy jobban iskolázott, de gyengébb képességű fiatal pályakezdők tömege) kiemelten veszélyezetté, a foglakoztatási helyzete könnyedén (és nagy valószínűséggel) válságossá válhat:

• az alacsonyabb jövedelem,
• a kevesebb ledolgozható óra,
• a gyengébb minőségű (alacsonyabb hozzáadott értékű) pozícióba történő áthelyezés (lefokozás),
• vagy a munkanélküliség réme

halmozottan fenyegeti őket - évekkel a munkaerőpiacra történő belépésük után is.

És ezt a korrelációt a foglakoztatási trendadat-vizsgálatok is visszaigazolják. A fiatal munkavállalók foglalkoztatási és munkanélküliségi adatai egyértelmű indikátorai a gazdasági konjunktúra változásoknak. Idehaza például a munkanélküliségi ráta 2012-től induló, trendszerű csökkenése során a fiatalkori (15-24 éves) munkanélküliség 2018 májusában történelmi mélypontjára, 8,8 %-ra süllyedt. Ezt követően azonban a ráta másfél év alatt közel 4,5 százalékponttal emelkedett (például az autóipar gyengélkedésének okán) és 2019 novemberére elérte a 13,2 %-t, azaz a fiatal munkanélküliek száma 15 ezer fővel, 43 ezerre emelkedett. Mivel a többi hazai korcsoportban folytatódott a munkanélküliség csökkenése, így jelenleg minden negyedik munkanélküli a fiatalok közül kerül ki! Mindezek után, már mondani sem kell ugye, hogy ők azok, akik iskolázottsága, képzettsége, munkaerő-piaci felkészítettsége gyenge alapokon nyugszik. A magasabb képzettségű munkavállalók nagyobb biztonsággal tartják meg az állásaikat, és többet is keresnek képzetlen vagy képzeltelenebb társaiknál. A fiataljaink a hazai munkapiacon való tartós ottmaradásának alapvető fontosságú alapeleme, tehát, az oktatás(i rendszer) hosszútávú, piackonform versenyképessége, amit akár az államnak, akár a foglalkoztatóknak, de valakinek fel kell építenie és működtetnie kell.

Füstbement terv

A dohányzó, és az emiatt füstölgő munkavállalók között már 2017-ben gomolygott a hír, hogy egy japán marketing cégnél bevezették a füstmentes szabi intézményét, amely szerint évi hat plusz szabadnapot biztosítanak a nemdohányzó munkatársaik számára. De ez a paradigmaváltó gondolat azóta nem csak Japánban, hanem Magyarországon is megfogant. Állítólag Szentesen évente egy szabadnapot kapnak azok, akik szentesi önkormányzati intézménynél vagy gazdasági társaságnál dolgoznak és soha nem gyújtanak rá! De az Országos Vérellátó Szolgálatnál (ODSZ) is, a dolgozók egészségének megőrzése, a dohányzásról történő leszokás ösztönzése, illetve a nem-dohányzás megjutalmazása céljából 1 szabadnap illet meg minden dolgozót, aki "nem dohányzik és a munkahelyén ennek tanúbizonyosságát is adja".

És bár a sajtó hírek szerint, eme nemes, az egészségmegőrzést pozitívan ösztönző akció(k) sikere egyértlemű, az Ibériai-félszigeten hasonló eredményeket negatív ösztönzéssel igyekeznek elérni. Egy portugál energetikai cég (GALP) pont ellentétes utat jár be, mint a japánok, a szentesiek vagy az OVSZ. A GALP, ahelyett, hogy jutalmazná a nem-dohányzást (pontosabban a dohányzás miatt nem-kieső munkavégzést), a dohányzó dolgozók fizetéséből vonja le azt az improduktív időszakot, amit a munkaállomásaiktól távol, például cigarettázással (vagy kávézgatással) töltenek. Az eredmény itt is egyértelmű. Ez a munkáltatói intézkedés - noha vélhetően elriasztotta a füstölgőket a munkahelyi dohányzástól - komoly hullámokat vert, kiélezte a konfliktusokat a munkavállalók és a munkáltatók között, olyannyira, hogy a szakszervezetek meg is támadták ezt a gyakorlatot. Egy spanyol bíróság ráadásul, a munkáltatók javára döntött, ami csak további olaj volt a tűzrre.

Ilyen egyszerűen válhat egy jó kezdeményezés elköteleződés-romboló HR rémálommá csupáncsak az ösztönzési gyakorlat pozitív vagy negatív irányának helytelen megválasztása miatt.

Pál, KATA, Péter, jó reggelt!

Vannak, akik legális adóelkerülésnek tartják, de foglalkoztatási oldalról tekintve, akár egy merészen atipikus munkavégzési formának is felfogható a katázás.

A Eurosat 2018-as adatai alapján az Európai Unió munkavállalóinak mintegy 14%-a önmaga foglalkoztatója. Magyarországon az egyéni vállalkozók aránya az európai átlag alatt van a maga 10%-val (a KSH mintegy félmillió magyar egyéni vállalkozót tart nyilván) - egyelőre még, hiszen a tendencia egyértleműen növekvő: az Opten Kft. céginformációs adabázisa szerint, példának okáért, 2020-ben, 15 év után újra (!), több az egyéni vállalkozó Magyarországon, mint a társas vállalkozás. Ami nem is csoda, mert – bár még messze nem érjük el az önfoglalkoztatásban élen járó, egyébként „nem túl stabil” gazdaságú országokat, mint Görögország (30%), Olaszország (22%) vagy Lengyelország (18%) – Magyarországon különösen „megéri” önfoglalkoztatónak lenni, pláne, ha az adott egyéni vállalkozó a KisAdózó vállalkozások Tételes Adóját fizeti, azaz katázik. A mikrovállalkozások között messze a KATA a egnépszerűbb adózási forma, 2019 januárjában már 311 ezer hazai vállalkozás választotta ezt, egyrészt az "alacsonysága", másrészt az egyszerűsége, harmadrészt a kiszámíthatósága miatt.

A KATA „mindössze” havi 50 ezer forint (évi 600 ezer forint), egyösszegű adóterhet jelent, amely évi 12 millió forintos bevételt mentesít további, az államnak folyósítandó, kötelező, vissza nem térülő, ellenszolgáltatási nélküli, pénzbeli transzferek - vagyis egyéb adók - alól.

Jellemzően szolgáltató típusú vállalkozók, taxisok, fodrászok, könyvelők, ügyvédek, szerelők, karbantartók, biztosítási ügynökök, művészek, újságírók, óraadó tanárok, futárok, sofőrök, gondnokok, pályázatírók, tanácsadók, coachok, informatikusok, műszerészek katáznak, de a sor hosszan folytatható! Mivel a katázás mind a foglalkoztatók, mind a munkavállalók számára rövid távon jobban megéri, mint a normál, bejelentett foglalkoztatás (a katáztató foglalkoztató alacsonyabb költségszinten tudja tartani a működését, a katázó munkavállaló pedig magasabb nettó havi bevételre/jövedelemre tehet szert, a hosszabb távú, negatív hatásoktól, mint például az alacsony nyugdíjmegtakarítási szinttől pedig sok katás, kissé felelőtlenül, eltekint...) egyértelműen ebbe az irányba mozdult el a munkaerő-piac, illetve a foglalkoztatás. Olyannyira, hogy egyre szélesedik azon tevékenységek listája, amelyeket korábban munkakörként, normál foglalkoztatás keretében tipikus (bejelentett) munkavállalók láttak el, de újabban vállalkozók (katás önfoglalkoztatók) szolgáltatásként vagy megbízásként végeznek el, azaz a katázás, a munkavizsony, pontosabban a munkaviszonnyal jár magasabb járulékteher, kiváltásának egyik eszközévé vált (a Pénzügyminisztérium el is kezdte piszkálgatni a katásokat 2020 elején, mert azt észlelték, hogy az elmúlt másfél évben regisztrált katások több mint 40 %-a, - egyes szektorokban akár több mint fele - munkavállaló volt a katás foglalkoztatásuket megelőzően).

De vigyázat! Az önkényesen, az előírt, illetve szükséges felételeknek nem megfelelően katásított munkakörök, tevékenységek, szolgáltatások egy adóellenőrzés és/vagy munkaügyi felülvizsgálat során könnyen vissza- vagy átminősítésre kerülhetnek és a be nem fizetett adók, járulékok, illetékek, valamint nem kevés pénzbeli büntetés megfizetésére kényszerülhet, sőt adott esetben még komolyabb jogkövetkezményre is számíthat mind a katáztató munkáltató, mind a katázó munkavállaló.

KATA, tehát, rendkívül vonzó üzlet-társ, de kockázatos és kissé csalfa biznisz-partner is egyben, amely sajna nem olyan szép, mint amilyennek első blikkre tűnik!

Gólyamenedzsment

A fehér gólya - mint azt mindannyian tudjuk – vándormadár, és a telet Afrikában tölti. A vándorútra készülődő gólyák gyülekezése augusztus elején kezdődik, és a kisebb-nagyobb csapatokba verődött gólyák augusztus 20. és 30. között indulnak útnak, majd február közepétől szállingóznak vissza (népi hiedelmek szerint már közel a tavasz, ha Bálint-nap előtt visszatér az első gólya a telelésből).

A Suri névre keresztelt fehér gólya - a rendelkezésre álló adatok és szokás szerint - elsőként a hazatérő gólyák közül az országban, két nappal korábban, mint tavaly (és három nappal Bálint nap előtt), 2020. február 11-én érkezett vissza a telelésből és foglalta el vassurányi fészkét.

A gólyák vonulási útvonalai hagyományosak, de nincsenek szigorúan rögzítve. A legrövidebb út a Földközi-tenger fölött vezetne, ám mivel a tenger fölött nem alakulnak ki felszálló meleg légáramlatok (termikek), ezért a gólyák jóval hosszabb, főleg szárazföldek fölött vezető utat választanak, hogy kevesebbet kelljen verdesniük a szárnyukkal és így hatékonyabb legyen az energiafelhasználásuk (egyes becslések szerint a szárnyverdesés 23-szor annyi energiát emészt fel, mint a siklás). A nyugat-európai állomány inkább Gibraltár, a kelet-európai (így a magyarországi) populáció a Boszporusz felé indul el, vagyis a Földközi-tengert e két tengerszoros valamelyikén kerülik meg, majd a Szahara felett, illetve a Nílus völgye mentén repülve akár Dél-Afrikáig is eljuthatnak. Mindkét fő útvonal 12 ezer kilométernél is hosszabb lehet és átlagosan 49 napig tart.

A gólyák sikere tehát egyértelműen a célhoz vezető úttól és a repülési stratégiájuktól (a vonulási útjukon kialakuló termikek közötti helyes választástól) függ. E nélkül a gólyacsapat – amelynek létszáma akár az 500 egyedet is elérheti – nem tudnák megtenni az utat, illetve nem tudnák elérni a kívánt telelő helyet. Igen ám, de a vonuló gólyacsapat nem egységes stratégia szerint repül, két „munkakör” szerint lehet az állatokat csoportosítani attól függően, hogy az adott gólya vezeti-e a repülő madárcsapatot, vagy inkább követi-e a vezető társait.

A vezető gólyák (a stratégák) legfontosabb munkaköri feladata, hogy megtalálják a felszálló meleg légáramlatokat (azokat a termikeket, ahol a magasba emelkedhetnek), meghatározzák az emelkedés idejét és a termikből való kiszállás pontját. Ezek a madarak éppen ezért szabálytalanabb és hosszabb útvonalon, mégis nagyon célirányosan repülnek, hiszen folyamatosan próbálják feltérképezni a lehetőségeket, megtalálni a legjobb (a legerősebb, a legmagasabbra emelő légáramlatokat), a végső cél szempontjából leghatékonyabb útvonalat. Szárnyukkal ugyanakkor viszonylag ritkán csapkodnak, hiszen a termikek bejárása során mindig kapnak valamekkora emelést, majd pedig ha kifogy a szél alóluk, gyorsan tovább siklanak, gyakorlatilag szárnycsapások nélkül vitorláznak a következő ígéretes termik felé. Ilyen módon, termikről termikre haladva akár egyetlen szárnycsapás nélkül – hatékony energiabefektetéssel - több száz kilométert is meg tudnak tenni.

A követő gólyák azonban, amelyek az egyedek számát tekintve sokkal többen vannak, már más (követő) stratégiával igyekeznek elérni a célt. A vezetők nyomában haladnak, de nem bajlódnak a kísérletezéssel, az útkereséssel, vagy a legmegfelelőbb út kijelölésével, hanem kivárják, míg a vezetőgólyák megtalálják a legerősebb felfelé szálló áramlatot, és az így feltérképezett útvonalat követve szegődnek a vezetőgólyák nyomába. Szabályosabb és rövidebb az útvonaluk, de mivel ezek az erős termikek ritkábbak, erős szárnycsapásokra is szükségük van ahhoz, hogy rásegítsenek a két termik közötti siklásra. 

E két alapvetően különböző viselkedésmód – és repülési stratégia - nemcsak a napi repülési rutint határozza meg, de biztosítja azt is, hogy a gólyacsapat - a vezető gólyák és a követő gólyák mindegyike - elérje a számára legmegfelelőbb, áhított telelő, illetve fészkelő helyet. Önerőből, egyénileg, egyetlen gólya sem lenne képes eljutni a végcéljához, de csak néhány követőből lesz, lehet egyszer vezető, viszont néhányból mindenképpen az lesz: a legrátermettebből, aki képes megtalálni a legmegfelelőbb utat.