P E O P L E   &   F O C U S
középpontban az ember
arra törekszünk, hogy az emberi testre jellemző vitruviusi, illetve leonardoi tökéletes harmónia, egyensúly, összhang megjelenjen, és szimbiotikus jellemzőjévé váljon a mindennapjait élő, munkáját végző ember, valamint az őt körülölelő (munka)környezet/szervezet kapcsolatának: egy adott munkavállaló ne azért dolgozzon egy adott munkahelyen, mert a nagy világon azon kívül nincsen számára hely, hanem mert ott, azon a munkahelyen akarjon, sőt mi több szeressen dolgozni.

ARS POETIKÁNK

lenni

Gondolkodunk, tehát vagyunk! És mivel vagyunk, így elérhetőek is vagyunk az Ön számára. Kapcsolatba léphet velünk, számíthat ránk, bízhat bennünk!

merni

Ha kell, új utakat törünk. Rugalmas hozzáállás, innovatív ötletek, atipikus megoldások (is). Nem félünk elhagyni a járt utat a járatlanért!

cselekedni

Nem várunk a sült galambra! Ön talán még meg se fogalmazta, de mi már tudjuk rá a választ, sőt megtettük az első lépéseket a megoldás felé!

összhangban!

TEVÉKENYSÉG PORTFÓLIÓNK

HR   menedzsment 

Sokéves HR vezetői, felsővezetői tapasztalattal részmunkaidős vagy interim HR vezetőként, HR projektmenedzserként vállaljuk HR stratégiájának kidolgozását és megvalósítását, humán szervezeteinek irányítását, HR folyamatainak, rendszereinek, fejlesztési projektjeinek, változási programjainak menedzselését.

HR változáskezelés  

Projektvezetői és változáskezelői akkreditációval végezzük tanácsadói-szakértői-coaching tevékenységünket a HR világának teljes spektrumában a folyamat tanácsadástól kezdve, a szaktanácsadáson át, egészen a business coaching-ig és/vagy a munka- és személyügyi auditokig, mert attól még semmi sem elég jó, hogy van nála rosszabb... .

HR business coaching 

"...ha egy beosztott munkatárs azt a feladatot kapja a vezetőjétől, hogy szálljon virágról virágra, mint egy lepke, vagy írjon egy tragédiát, vagy változzék tengeri madárrá, és a munkatárs nem hajtaná végre a feladatot, ki lenne a hibás emiatt: a vezető vagy a beosztott? - A vezető, jelentette ki a kis herceg nagy határozottsággal."

TAPASZTALATOK, REFERENCIÁK







Korax_gepgyar_csik-1.png

Prometeo.png

















p4w2-1.jpg




EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREINK













MEGBÍZÁSI DÍJAINK

NAPIDÍJUNK                                                                                       198.500 Ft/nap

napidíj kedvezmény (3-5 nap lekötése esetén)                                                                                      10%
napidíj kedvezmény (6-10 nap lekötése esetén)                                                                                    20%
napidíj kedvezmény (11-15 nap lekötése esetén)                                                                                   40%
napidíj kedvezmény (>16 nap lekötése esetén)                                                                                      50%
havi általánydíj kedvezmény (havi 2 nap, ≥6 hónap időtartam)                                                       30%
havi általánydíj kedvezmény (havi 5 nap, ≥6 hónap időtartam)                                                       60% 
havi általánydíj kedvezmény (havi 10 nap, ≥6 hónap időtartam)                                                     70%

ELÉRHETŐSÉGEINK

p_f_ff_robo_1999_ota-3.png