Egy mély paradigma tartós megváltozása csak egy temetés után válhat valóra

"Az ÚJ nem a kételkedő ellenállók meggyőzésével és a világosság megláttatásával győzedelmeskedik, hanem egyszerűen azzal, hogy a változás ellenzőinek generációja idővel kihal (befolyásuk szó szerint elenyészik) és a RÉGI így adja át helyét akarva-akaratlanul is az ÚJnak."

picit másképp fogalmazva:

ha másképp nem megy, ki kell tartani, hogy a szokvány idomuljon az újhoz és ne az új a szokványhoz.

A Nobel-díjas német fizikus, Max Planck kissé morbid megnyilvánulása tulajdonképpen a kognitív disszonancia radikális megfogalmazása, amely szerint mindannyian arra törekszünk, hogy paradigmáinkban, véleményünkben, vélekedéseinkben, viselkedésünkben, döntéseinkben - sőt paradox módon főleg tévedéseinkben -, illetve azok következményeinek vállalásában következetesek legyünk, vagyis a "nem volt hiábavaló áldozat" sokszor hamis elv önigazolásaként ragaszkodunk tévedhetetlenségünkhöz, gátolva ezzel a sokszor szükségszerű, sőt elkerülhetetlen változás térnyerését.