Bérfizető-Pásztorfogadó Mihály

A XVI. századtól a mezőgazdasági cselédek és a pásztorok (de elsősorban a juhászok) elszámolási és szegődtetési napja a Szent Dömötör volt. Sok helyen ekkor, amikor már az állat nem talált táplálékot a határban („a havat hazahozta a hátán”) hajtották be a pusztai legelőkről a téli szálláshelyükre.  A munka elszámolását követő mulatozást pedig épp ezért juh- vagy juhásztornak, juh- vagy juhászbálnak, illetve egyszerűen csak dömötörözésnek nevezték.

Akinek a saját föld híján nem volt min gazdálkodnia, de mégis ezer szállal kötötte a sorsa az agráriumhoz, pásztornak állt. A pásztorlét és munkavégzés a feudális szolgáltatásoktól való mentesség okán bizonyos előnyökkel is járt, például a pásztorok nem tartoztak adóval a föld után, ugyanakkor a pásztorkodott jószág értéke alapján presztízs-hierarchia alakult ki közöttük.

A ranglétra legalján a kondások álltak, fölöttük a juhászok, majd a csordások (házi tartású szarvasmarhák őrzői) és a gulyások (a  szürkemarhák őrzői) következtek, de a pásztorok munkásarisztokratái a csikósok voltak (mert a ló számított a legtisztább és a legértékesebb haszonállatnak, és bánni is igencsak tudni kellett vele), azon belül is a legrangosabb és legmódosabb pásztoroknak a hortobágyi csikósok számítottak, akiket tudásuk, tapasztalataik miatt anyagilag is jobban megbecsültek pásztortársaiknál a kondásnál, a gulyásnál, a juhásznál, de még a kiskunsági csikósnál is.