Mindenki rehabost akar! Mindenki akar rehabost!

Pontosabban: minden 25 főnél több dolgozót alkalmazó munkáltató akar megváltozott munkaképességű munkavállalót is foglalkoztatni.

Persze a foglakoztatókat nem emberbaráti szeretet, vagy kiemelt szociális érzékenység, még csak nem is hatalmas empátia vezérli, hanem jórészt gazdasági (ön)érdek. Tudniillik a hazai törvényi szabályzás (a 2011. évi CXCI. (Mmtv.) törvény) értelmében mentesül a rehabilitációs hozzájárulás fizetésének kötelezettsége alól - amelynek mértéke az adott évi havi minimálbér kilencszerese - az a 25 főnél több munkavállalót foglalkoztató munkáltató, akinél az általa foglalkoztatott megváltozott munkaképességű személyek száma eléri a foglalkoztatott létszám 5%-át. 

2016-tól megszűnt a heti húsz órában limitált munkaidőkorlát, 2021-től pedig az ellátás melletti kereseti korlát is, így a megváltozott munkaképességűek teljes munkaidőben és felső bérplafon nélkül dolgozhatnak a számukra biztosított rehabilitációs ellátás igénybevétele mellett. 

Nem csoda tehát, hogy a munkáltatók igyekeznek „lehajolni” ezért az évi jópár "rehabos" milliócskáért; a 250 főnél több alkalmazottal rendelkező hazai vállalatok mintegy 80%-a foglalkoztat is már „rehabos” munkavállalót, ezzel a lépéssel is igyekezvén valamicskét enyhíteni az égető munkaerő-hiányon.

A 2026. évi vonatkozó törvénymódosítás értelmében a megváltozott munkaképességű munkavállalók létszámának megállapításakor figyelembe lehet venni azokat a fiatalokat is – legkésőbb a 26. életévük betöltésének naptári évében –, akik 1) köznevelési intézményben sajátos nevelési igényű gyermeknek (SNI), vagy 2) felsőoktatási intézményben fogyatékossággal élő hallgatónak minősültek.

De az sem elhanyagolható szempont, hogy amennyiben egy vállalatnál a megváltozott munkaképességű dolgozók havi átlagos statisztikai állományi létszáma eléri a 30-at vagy arányuk az összes munkavállalóhoz viszonyítva meghaladja a 25 %-ot, a vállalat állami támogatást kérhet, a kapott összeget pedig, egyebek mellett, munkabérre, képzésekre vagy a munkahely rehabilitációs célú átalakítására is fordíthatja. Az adócsökkentés is fontos könnyítés, a munkaadót a megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatásakor részkedvezmény illeti meg a szociális hozzájárulási adóból a minimálbér kétszereséig.

Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) 2021-es, féléves konjunktúrafelvételéből származó adatok szerint a hazai vállalkozások 33%-a (az 50-249 fős cégek 62%-a, a több mint 250 fős nagyvállalatok 80%-a) foglalkoztat legalább egy megváltozott munkaképességű munkavállalót.
A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rátája a 2011-ben mért 18%-ról 2019-re 35% körüli szintre emelkedett Magyarországon (a mintegy 370 ezer megváltozott munkaképességű munkavállalóból közel 155 ezer (41%) dolgozik valamilyen formában). A látványos növekedés ellenére azonban ez az érték még mindig az egyik legalacsonyabb az Európai Unión belül, melynek átlaga 50% körül mozog.

Ha viszont minden nagyobbacska munkaáltató akar "rehabost" foglalkoztatni, és a megváltozott munkaképességűek  pedig, aki csak teheti, "rendes" munkához szeretne jutni, akkor mi lehet az oka a relatíve alacsony hazai "rehabos" foglakoztatási rátának?

Egyrészt a megváltozott munkaképességűek alkalmazási lehetőségeit erősen korlátozza, hogy csupán 6%-uk rendelkezik diplomával, további 55 %-uknak pedig mindössze középfokú képesítése van és sokuk részmunkaidőben vagy helyhez kötötten akar, illetve képes csak dolgozni. És persze nem is minden munkakört tudnak ellátni... Másrészt azonban a munkáltatók érzékenyítésében van nem kevés elmaradás! Nem elég ugyanis a kedvező és támogató-ösztönző törvényi szabályozás, a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásához egészen más

• foglalkoztatói attitűd, amely szerint a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása nem jótékonykodás, hanem racionális gazdasági döntés, amely számos pozitív társadalmi hatással is jár, sőt segít enyhíteni a krónikus munkaerő-hiányt;
• személyzetfejlesztési metódus, például érzékenyítő tréningek bevezetése a vállalatok képzési palettájára;
  
• vállalati kultúra, ahol tere van az atipikus foglalkoztatási, illetve munkavégzési megoldásoknak, a nyílt és befogadó közösségi hozzáállásnak;
• szervezeti struktúra, amelyben a munkaköri rendszer is - a munkakörök esetleges átalakításával - van alkalmasabbá téve "rehabosok" foglalkoztatására;
• és nem utolsó sorban komoly (nem elbliccelhető!) infrastruktúra, illetve annak fejlesztése 

szükségeltetik.

No meg egy másfajta vezetői hozzáállás! Ahogy a normál foglalkoztatásban is, a munkavállalók erőforrásként történő kezelése helyett egyre inkább előtérbe kerül az emberközpontú, ráadásul perszonalizációt igénylő „people” menedzsment, úgy ez a megváltozott munkaképességűek esetén hatványozottan jelentkezik. Márpedig ez paradigmaváltás (és némi anyagi ráfordítás) nélkül nem megy, azaz annak az évi fejenként 1,34 millió forint megspórolhatóságának bizony ára is van, amit valakinek - ebben az esetben a munkáltatóknak - meg kell fizetnie!