Európai sereghajtók vagyunk a verseny(képesség)ben

Magyarország egy hellyel előrébb lépett a World Economic Forum (WEF) globális, 141 országot rangsoroló versenyképességi listáján, amely 115 mutató alapján méri egy adott ország versenyképességét. A rangsor legvégén főként afrikai, és dél-ázsiai országok találhatók, az európaiak a versenyképességi rangsor első harmadában vannak (Hollandia a negyedik, Svájc az ötödik, Németország a hetedik), míg az élen Szingapúr, az Egyesült Államok és Hong Kong végzett. Magyarország a 28 tagú Európai Unió csupán 24. legversenyképesebb tagállama és bár a globális listán egy helyet lépett előre, de így is csak a 47. helyet foglalja el, ráadásul a régióból előttünk van Csehország (32), Szlovénia (35), Lengyelország (37), és Szlovákia (42) is, mögöttünk mindössze Bulgária (49) és Románia (51) áll.

Magyarország versenyképességének - illetve hát régiós versenyképtelenségének - „legerősebb” pontja a makroökonómiai mutatókban mutatkozik, ami elsősorban a relatíve alacsony inflációnak köszönhető (bár ilyen alacsony árindexszel 88 másik ország is büszkélkedhet), de a tavalyi pontszámához képesti javulás elsősorban az információs és kommunikációs technológiák és az infrastrukturális (úthálózat és közmű) ellátottság javulásából adódik. Pozitívum még az államadósság és a háztartások hitelállományának folyamatos és tartós csökkenése is (bár az előbbi abszolút értéken még mindig magasnak számít, utóbbi pedig növeli a magánfogyasztást, amelynek jelentős importvonzata van). A magyar kutatás-fejlesztési mutatók sem rosszak, ugyanakkor rontó tényező, hogy a K+F elméleti eredményeit nem sikerül átültetni a gyakorlatba, mert

Versenyképesség-romlás ezen felül egyébként csak az egészségügyben és az árupiacon következett be, bár a gyenge monopólium-ellenes szabályozások is érezhetően visszafogják a versenyképesség erősödését.