Szentfoci

1992 nyarán a Silvio Berlusconi neve fémjelezte AC Milan 18,5 milliárd lírát – 13,5 millió fontot – fizetett a Torino FC huszonhárom éves, de már válogatott balszélsőjéért, Gianluigi Lentiniért, aki ezzel a világ akkori legdrágább játékosa lett.

A transzfer összegének híre azonban még a Vatikánban is kiverte a biztosítékot. Az Apostoli Szentszék félhivatalos napilapja, a L'Osservatore Romano istentelennek nevezte a klubok átigazolási politikáját, a kétkezi melósok megalázásaként ítélte el, és a munka méltósága elleni támadásnak („an offense against the dignity of work”) nevezte „Gigi” átigazolását. Lentini akkor még maga is leszegett fejjel szégyenkezett kissé, hogy egyetlen meccsért többet kap, mint amennyit az apja ácsként egész évben keres, de utána azért elég gyorsan feláldozta magát az anyagias világ oltárán… És bár góljaival és gólpasszaival olasz bajnoki címhez és BL-döntőhöz segítette a Milant, az égi igazságszolgáltatás mégis utolérte őt. Egy évvel a transzferrekordot jelentő átigazolás után, 1993 nyarán autóbalesetben törte össze magát és kómába esett. Az isteni kegyelemnek köszönhetően azonban felépült, a pályára is visszatért, de már csak önmaga halovány porhüvelyeként.

Azóta persze sok víz folyt le a Tiberisen, és a Vatikán szociális érzékenysége, a dolgozó hívők iránti elkötelezett kiállása talán még nőtt is, de Ferenc pápától mégsem valószínű hasonló kinyilatkoztatás, noha a focistabérek a transzferáraikkal jól korreláló módon az eget verdesik, az elmúlt évtizedekben megsokszorozódtak, amely keresetnövekedést a munka világában (nem a jövedelem abszolút nagyságát, csak  a növekedés ütemét tekintve) talán csak az IT szektor programozói tudnak felmutatni.