Sokat dolgozunk, csekély bérért, de keveset is adunk hozzá!

A magyar dolgozók nemzetközi (OECD, illetve uniós) viszonylatban mért relatív és abszolút értéken vett „alulértékeltségét”, illetve „olcsóságát” (a munkáltatói oldaláról nézve "költséghatékonyságát") egyértelműen megerősítik a legfrissebb statisztikai munkaóra és kereseti adatok:

• 2018-ban egy magyar alkalmazott 1741 munkaórát dolgozott (legalábbis ennyi regisztrált időt töltött a munkahelyén…), amely időadat a 2000-es évektől kezdődően – amikor még bőven meghaladta az évi 2000 órát is a munkahelyen töltött idő – egy lassú, de folyamatosan csökkenő folyamat eredménye. 2010-hez képest majdnem 36 órával - vagyis 4,5 munkanappal kevesebbet dolgozunk (időt töltünk a munkahelyünkön) egy évben, és ez jól illeszkedik a fejlett országok munkaidőcsökkenési trendjébe;
• Bár érezhetően csökken a ledolgozott munkaórák száma Magyarországon, az OECD rangsorában mégis kedvezőtlenebb helyre csúszott hazánk ezzel az eredménnyel, vagyis más OECD országok munkavállalóinak munkaideje jobban rövidül, mint a miénk;
• Még szembeötlőbbé válik ez az adat, ha a béreket elosztjuk a ledolgozott munkaórák számával megkapva ezzel az áltag órabért, amely Magyarország esetében mindössze 5 euró! Ennél kisebb nettó keresetre nincs példa Európában. Más megfogalmazásban: a ledolgozott munkaórák alapján egy 60 %-kal megemelt haza fizetés sem lenne kirívó európai viszonylatban. Hiába tehát az utóbbi évek, nagymértékű, 10%-ot meghaladó bruttó bérfejlesztése (amely összességében több mint 80%-t jelent a 2008-as, válság előtti bruttó bérekhez képest) ha ez euróban mérve már csak 43%-os emelkedésnek felel meg, köszönhetően a forint leértékelődésének, és ha ráadásul figyelembe vesszük a hazai inflációt is, akkor valójában csak a harmadával lett magasabb a magyar átlagfizetés a válság óta, amely a ledolgozott órákkal fajlagosítva az EU sereghajtó helyéhez elegendő csak.

Arról azonban nem szabad elfeledkeznünk, hogy hiába dolgozunk relatíve sokat - ami önmagában akár további jelentős béremelést indokolhatna más országok munkavállalóinak teljesítményéhez mérten - a munkavégzésünk során megtermelt érték sajnos kevéske

• egyrészt mert a munkahelyen töltött idő nem egyenlő a munkával töltött és főleg nem az értékes, értéket-teremtő munkával töltött idővel. Csak mindenki forduljon magába kicsikét, és őszintén gondoljon csöppet bele, mennyi munkaidő is megy el reggeli kávézgatással; cigizgetésekkel; pletykálkodással; kollektív ebédeléssel; felesleges értekezleteken történő, időrabló üldögéléssel; újabb és újabb, egymást gyakran átfedő riportok, jelentések, beszámolók készítésével; esetleg redundáns, bürokratikus humán adminisztrációval; vagy éppen az indokoltnál egyszerűen lassabb, enerváltabb (másnaposság, betegség, fáradtság, kiégés, magánéleti problémák miatti) munkavégzéssel;

• másrészt azonban szembe kell nézni azzal a ténnyel is, hogy Magyarország munkakörinek jelentős része alacsony hozzáadott értéket produkál csak. Az ország gyakorlatilag egy hatalmas összeszerelőüzem, meg logisztikai bázis (raktár), tele alacsony értékű munkakörökkel, amelyeket, alulképzett, betanított és segéd munkások seregei töltenek be (ráadásul azt is hiányosan). A béremelések fedezetét ebből a korlátozott hozzáadott értékből kellene kigazdálkodni, ami viszont már az adott vállalkozás rentabilitását, illetve működőképességét teszi kérdésessé (sok gyár le is húzza a rolót emiatt).
• sőt azt is ide lehet venni, hogy Magyarország a GDP 1,5 százalékát költötte innovációra 2019-ben. Ez az EU-ban az elfogadható 12. helyet jelenti. Ugyanakkor az innovációs eredményeink az EU tagországok között ennél sokkal rosszabbak, az Európai Innovációs Teljesítménytáblán a 2020-ban mindöössze a 23. helyen vagyunk (ami 11 hellyel rosszabb, mint az innovációs kiadásaink szerinti helyezésünk).

Rövidtávú megoldás nincs!

De középtávon már, paradigmaváltással, tudatos szervezetfejlesztéssel és következetes hatékonyságjavítási intézkedésekkel ki lehet evickélni ebből a munka ára és a munka értéke alapú, 22-es típusú csapdából, és fentartható eredményeket lehet elérni, nagyarányú bérfejlesztés végrehajtása és a versenyképesség megőrzése, sőt emelése mellett, úgy, hogy csökken közben a munkaidő is.