PUBLICANUS - az adóztató jogot bérlő adóbérlő

Kevés gyűlöltebb munkakör van és volt a világon, mint az adóbehajtóé. Manapság sem örvendenek nagy népszerűségnek az adóhivatalok és azok munkatársai, de az ókori Rómában ez még inkább így volt, ahol 's amikor a Birodalom adóbevételeinek beszedésére nem erre szakosodott intézményeken, hanem személyes interakciókon keresztül került sor. A közvetett adók behajtására – sőt a rendszerből adódóan a kivetésére is – erre szerződött adóbérlő magánszemélyek (publicanus, a köz érdekében eljáró beszedők), vagy adóbérlő társaságok (societates publicanorum), az államtól/uralkodótól előzetesen a kincstár számára egyösszegben befizetendő summa fejében kaptak jogot (az adó beszedésére), amely összegnek aztán a többszörösét (akár tízszeresét is!) - ráadásul gyakran hatósági segédlettel - hajtották be az adóalanyoktól.

E működési modellből azonban szükségszerűen következtek az igazságtalanságok, a túlkapások, a visszaélések, amelyek általános krónikus elégedetlenséghez, sőt időnként lázongásokhoz is vezettek. Nem csoda, hogy még Jézusnak is megvolt a maga véleménye róluk:

„...nem erény azokat szeretni, akik téged szeretnek, hiszen erre még az adószedők is képesek”

Naná, hogy a másik, munkavállalói oldalról sem volt túl népszerű szakma a publicanus-é. Vélhetőleg a toborzás-kiválasztás sem volt egyszerű, de a munkaköri önkéntes fluktuáció is igencsak magas lehetett – egy korabeli papirusz tanúsága szerint legalábbis:

„Mivel az adóárverésen (…) a forgalmi és átírási adók bérlői vonakodtak ajánlatot tenni, hivatkozván arra, hogy nagy károsodásnak tennék ki magukat és így kénytelenek lennének elköltözni, írásban közöltem méltóságos helytartónkkal ez ügyre vonatkozó észrevételeinket. Most ő azt válaszolta nekem, hogy vizsgáljam át a korábbi adóbérleteket és könnyítsek, amennyire csak lehetséges, az adóbérlők terhein, nehogy az esőszaktól kényszerítve odébb álljanak. (…) mivel az adóbérlők nem vállalták a szerződéseket, más ajánlkozók pedig az ismételt kihirdetés ellenére sem jelentkeztek, írásbeli esküt vettem a forgalmi és átírási adók bérlőitől”

Ezek miatt aztán Augustus császár volt az, aki a történelem első ismert adóreformjával volt kénytelen elbíbelődni, átfogóan változtatva meg az adónemeket, a beszedés módját, és a beszedett adó kincstári kezelését. Az adókivetési jogot a saját provinciáiban az állami hatóságok (a quaestorok) kezébe helyezte vissza, de a szenátori tartományokban is korlátozták az adóbérlők jogait, amely (adó)intézkedések némi megnyugvást hoztak, és hosszú távon fennmaradtak ugyan, de az adóbeszedő munkakör népszerűségét azért nem teremtették meg…