A TELJESSÉG FELÉ - Szabó Benedek és a Galaxisok

Esküszöm, hogy nem fogok hányni - mondtam a taxisnak az Astorián.
Aztán persze, hogy széthánytam mindent, és pénzem sem volt egyáltalán.
De ez nem csak az én hibám, nem lehet mindig mindent az én nyakamba varrni, 
csak egy elrontott éjszaka vége és úgyse fogok rá emlékezni.
Úgyhogy szétvertem az öklöm egy trafóház ajtaján és felszálltam a buszra, ami hazavitt hozzád.

Egymillió hétszázezer ember figyeli minden lépésemet.
Mégis ez az egyetlen város, ahol viszonylag szabad lehetek.
Pedig csak akkor maradok egyedül, ha tényleg egyedül akarok lenni.
De próbálj meg olyan helyen élni, ahol csütörtök este nincs semmi.

Akármilyen meglepő mégiscsak ezek a legszebb éveink:
Felkelünk - dolgozunk - berúgunk - lefekszünk - felkelünk megint.

Farmerdzsekiben járok és próbálok leszokni mindenről..
A falnak támaszkodva szívom az utolsó slukkot az utolsó cigimből, mielőtt elnyomnám a csikket mint a kisebbrendűségit.
Fiatal vagyok és fáradt de legalább értem, hogy miért vagyok még itt.

Annyira utálom, amikor felteszem valamire az életem, aztán jön valaki és megcsinálja sokkal jobban, csak úgy mellékesen.