KEYNES, GRAEBER és PARKINSON - munkaidőrövidülés a gyakorlatban

John Maynard Keynes, a modern közgazdaságtan egyik megteremtője, már 1930-ban úgy kalkulált, hogy az automatizáció miatt a 20. század végére csupán napi háromórás lesz az átlagos munkaidő. Mindannyian tapasztaljuk, hogy bár a munkaidő rövidülés évszázados trendje valóban tetten érhető, és aprócska lépésekkel ugyan, de araszolgatunk vissza a kőkorszaki munkarendek felé (ráadásul a COVID-19 okozta gazdasági válság fel is erősítette a heti 40 óránál rövidebb munkaidő általános bevezetésének kívánalmát), azért még messze nem általános, hogy 3 óra lenne az átlagos napi munkaidőkeret…

Paradox módon azonban Keynes-nek mégis igaza lett, vagy legalábbis, megintcsak fején találta – ebben az esetben – a foglalkoztatási szöget:

• Felmérések szerint 10-ből 6 ember csak úgy elvan a munkahelyén, mint a befőtt, nincs valódi kapcsolata a szervezet céljaival és nem is érzi, hogy valamicskét is számítana a munkája;
  
• A Harvard Business Review egy 2013-as kutatása szerint, a munkavállalók fele úgy ítéli meg, hogy teljesen felesleges (hozzáadott értéket egyáltalán nem teremtő) a munkája.
• Egy másik brit felmérésben a dolgozók 37%-a gyakorlatilag bevallotta, hogy a saját munkakörének egyenesen nem is kellene léteznie.
• David Graeber pedig - az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb hatású antropológusa, a London School of Economics professzora - 40% körülire saccolta a kapitalista világ tökéletesen hasztalan munkaköreinek (bullshit jobs) arányát.

Na már most, ha el tudjuk fogadni – szembe merünk vele nézni! –, hogy Keynes prognózisa nem is annyira légből kapott, és a munkában töltött idő majd’ duplája a munkával töltött időnek, akkor egycsapásra nyilvánvalóvá válik, hogy a munkaidő nem csekély része, amely ajkár a heti 7,5 órát is meghaladhatja:

• semmittevéssel (kávézgatással, ebédelgetéssel, cigizgetéssel, késésekkel, irodák/telephelyek közötti ingázásokkal, sajtószemle-böngészgetésekkel, stb.); 
• felesleges munkával („cc” e-mailek olvasgatásával, haszontalan fejtágításokon való ücsörgéssel, meetingezgetéssel - egyes tanulmányok szerint a munkavállalók évi 23 munkanapját felesleges és nem produktív megbeszéléseken - töltötték...);
• vagy épp pszeudó munkavégzéssel telik.

Az egyik legnagyobb amerikai banknak számító Wells Fargo, több mint egy tucat, a vagyon- és befektetés-kezelési részlegénél dolgozó alkalmazottját bocsátotta el 2024-ben, miután bizonyítást nyert, hogy a billentyűzet leütések szimulálásával csak tettették a munkát. Hasonlóan egy Durham-i detektívhez, aki szoftveres „key-jamminggel”, 90 perc alatt 16.000 „i” betű lenyomását produkálva érte el azt, hogy 52-53%-ában ne a valós feladatát kelljen végeznie. De ott van egy pénzügyi koordinátor jól dokumentált esete is, aki 5 munkaórának lejelentett munkavégzése alatt mindössze 11 percnyi valós munkát végzett.

Plusz munkapszichológiai vizsgálatok szerint, körülbelül ötórányi koncentráció az, amit az emberi agy nyolc órában teljesíteni képes.  Így már könnyebben belátható, hogy az általános - és az ipari forradalom óta tartó - munkaidőrövidülésnek nemcsak a humán szempontú, hanem a gazdasági – ráadásul munkaidőcsökkentés arányú bércsökkentés nélküli – indokoltsága nemcsak megalapozott, hanem szükségszerű is. 

Ez utóbbi jelenséget elméleti síkon már a Parkinson-törvény is leírja, amely szerint, a globális munkaóra alapú foglalkoztatási rendszerben minden munka annyi idő alatt végződik el, amennyi idő az elvégzésére rendelkezésre áll: a COVID-19 okozta járványhelyzet generálta távmunkás időszak pedig a munkavállalók milliót döbbentette rá a gyakorlatban, hogy a napi munkájukat lényegesen kevesebb idő alatt végzik el home office-ben, mint a munkahelyükön.