HULLÁMVASÚTFÉKEZŐ - a legirigyeltebb pesti állás

1922-ben már megnyílt, de végső - mai - formáját 1926-ban nyerte el Európa leghosszabb (971 méteres) tisztán favázas, side-friction rendszerű (gravitációs elvű) hullámvasútja, amely az üzemeltető (mikor ki: az Angol Park, a Vidámpark, a Holnemvolt Park, stb.) mindenkori legnépszerűbb attrakciójának számított. Hétvégéken és ünnepnapokon akár száz méteres sor is kígyózott előtte. Példának okáért, 2014-ben, a bezárását megelőző évben, összesen 172.186 fő váltott rá jegyet, amely azt jelenti, hogy ebben az évben a Budapesti Hullámvasút szerelvényei nagyjából annyit futottak, mint a transzszibériai expressz a teljes vonalán.

A hullámvasutak közvetlen elődeinek azokat a lejtős pályákat tekintik, amelyeket az amerikai szénbányák környékén épültek ki az 1800-as évek első felében, hogy a bányavágatokban kitermelt és felszínre hozott kőszenet a bányatelepről, a gravitációt kihasználva könnyen és gyorsan a völgyekbe, a folyókhoz, a vasúthoz juttassák le. A szénszállításra kiépített kocsikon aztán időnként a bányászok is lerobogtak a völgybe…

Ezek után persze nem csoda, hogy Budapest legirigyeltebb állásai közé tartozott a szerelvények középső részén üldögélő hullámvasútfékezőé, akinek más dolga sem volt, mint hogy egész nap csak - gondolták sokan a végeláthatatlan sorban várakozva - hullámvasutazzon...

Ami azért nem volt ennyire egyszerű és teljesen felelősségmentes munkakör. 2015-ben például a fékező nélkül, de féltucat – az üzemeltetési rendet megsértő – utassal a fedélzetén indult el a hullámvasút, amely a pálya végére annyira felgyorsult, hogy az utolsó kanyarban a külső íven futó kerekek felemelkedtek a sínről - a kővé dermedt, perononfelejtett fékező szeme láttára. De személyi sérüléssel járó baleset hál’stennek nem történt sem ekkor, sem máskor, a pesti hullámvasútfékezők közel 100 éves karrierje alatt egyszer sem.