RIKKANCS - rikoltozás három műszakban

A századforduló idején, a tömegsajtó megszületését követően az eladott lapok példányszáma az egekbe ugrott, nem kis részben az utcán rohangáló, hangosan rikoltozó rikkancsoknak köszönhetően. Ezek az utcai újságterjesztők - akik lehettek a lapszerkesztőségek által foglalkoztatott „házi”, vagy „szabadúszó” újságoslegények is - közötti hierarchia szerint a főrikkancs szervezte a munkát: a rikkancscsapatok pókhálóként szőtték be a várost és a napilapok (reggeli, délutáni, esti) kiadásához igazodva, gyakorlatilag három műszakban, staféta-szerűen terítették a lapokat.

A tapasztalt, idősebb rikkancsok, akik sok esetben maguk is gyerekek voltak még, az utcákra mentek és kb. 300 lépésre megálltak egymástól. A jól futó fiatalok (elosztók) az adott lapok kiadóhivatala előtt gyűltek össze és várták, hogy megérkezzenek a reggeli kiadások, amely lapkötegeket aztán a futók szétkapkodták, és egy példányt a kezükben lobogtatva, teli torokból rikkantva a legújabb szenzációkat

Lebukott a panamázó politikus!”Újabb fejlemények a budai gyilkosságban!”Óriási szenzáció! Tóth Gergely felszámoló urat megverte egy medve a háza kertjében!”A lengyelek az éjjel betörtek német földre! A német hadsereg osztagai fegyverrel válaszoltak a támadásra!"

mindenki a saját „területe” felé vette az irányt, a már ott álldogáló rikkancstársnál hagyva aztán egy-egy köteg újságot. Fél óra sem kellett hozzá, és a főváros külső kerületeiben is hallhatták, és persze olvashatták a friss (bulvár) híreket.

Ezek után nem véletlen, hogy a kor embere úgy vélte, hogy az a fiatal, aki rikkancsnak áll, nem fog elzülleni, ugyanis az egész napi kemény lótás-futás-rikoltozás után, már nem bírja törni a fejét semmilyen rossz dologban.

Az új lapok egymás után jelentek meg, így bőven akadt terjesztői munka, és rikkancs szinte bárki lehetett, ha bírta a melót. Kicsit később az 1910-es években aztán a rikkancsrendelet szerint sánta, testi hibás, vagy 18 alatti (kiskorú) már nem volt alkalmazható ebben a munkakörben. A szigorítások ellenére azonban nem csökkent a rikkancsok száma, és bár Krúdy Gyula már 1926-ban elsiratta a rikkancsszakmát, az 1930-as évek elején, csak az Est-lapok mintegy 6100 utcai terjesztőt foglalkoztattak.