Gólyamenedzsment

A fehér gólya - mint azt mindannyian tudjuk – vándormadár, és a telet - nem feltétlenül a hideg, hanem inkább a táplálékhiány miatt - Afrikában tölti. A vándorútra készülődő gólyák gyülekezése, kiegészülve már az azévi születésű fiatalokkal, augusztus elején kezdődik, és a kisebb-nagyobb csapatokba verődött gólyák augusztus 20. és 30. között indulnak útnak, majd február közepétől szállingóznak vissza (népi megfigyelések szerint már igencsak közel a tavasz, ha Bálint-nap (február 14.) előtt visszatér az első gólya a telelésből).

Évekig a Suri névre keresztelt fehér gólya volt az első hazatérő gólyánk, 2018-ban és 2019-ben február 13-án, 2020-ban február 11-én, 2021-ben február 15-én foglalta el vassurányi fészkét. Aztán megszakadt a sor, 2024-ben már  Akasztóra, 2025-ben pedig Orosházára érkezett meg az első példány. 2026-ban (február 22-én) pedig ismét Akasztót választotta első érkező telelő gólyánk.

A gólyák vonulási útvonalai hagyományosak, de nincsenek szigorúan rögzítve. A legrövidebb út a Földközi-tenger fölött vezet(ne), de mivel a tenger fölött nem alakulnak ki felszálló meleg légáramlatok (termikek), ezért a gólyák jóval hosszabb, főleg szárazföldek fölött vezető utat választanak, hogy kevesebbet kelljen - a napi 8-10 órányi repülési idő alatt - verdesniük a szárnyukkal és így hatékonyabb legyen az energiafelhasználásuk (egyes becslések szerint a szárnyverdesés 23-szor annyi energiát emészt fel, mint a siklás). 

• a nyugat-európai állomány inkább Gibraltár, 
• a kelet-európai (így a magyarországi) populáció a Boszporusz felé indul el, 

Magyarországon mintegy 35 ezer gólyát gyűrűztek meg ez ideig, és ezek közül 640-et sikerült megfigyelni külföldön, de mindössze egyetlen egy példány volt (2023. szeptemberében) a kezdő hosszúsági körtől nyugatra, Marokkóban, és egy másik 2024. decemberében az Ibériai-félsziget délnyugati részén, Andalúziában.

A gólyák sikere tehát egyértelműen a célhoz vezető úttól és a repülési stratégiájuktól (a vonulási útjukon kialakuló termikek közötti helyes választástól) függ. E nélkül a gólyacsapat – amelynek létszáma akár az 500 egyedet is elérheti – nem tudnák megtenni az utat, illetve nem tudnák elérni a kívánt telelő helyet. Igen ám, de a vonuló gólyák egyedenként nem egységes módon repülnek, két „munkakör” szerint lehet az állatokat csoportosítani attól függően, hogy az adott gólya vezeti-e a repülő madárcsapatot, vagy inkább követi-e a vezető társait.

A vezető gólyák (a stratégia alkotók) legfontosabb munkaköri feladata, hogy megtalálják a felszálló meleg légáramlatokat (azokat a termikeket, ahol a magasba emelkedhetnek), meghatározzák az emelkedés idejét és a termikből való kiszállás pontját. Ezek a madarak éppen ezért szabálytalanabb és hosszabb útvonalon, mégis nagyon célirányosan repülnek, hiszen folyamatosan próbálják feltérképezni a lehetőségeket, megtalálni a legjobb (a legerősebb, a legmagasabbra emelő légáramlatokat), a végső cél szempontjából leghatékonyabb útvonalat. Szárnyukkal ugyanakkor viszonylag ritkán csapkodnak, hiszen a termikek bejárása során mindig kapnak valamekkora emelést, majd pedig ha kifogy a szél alóluk, gyorsan tovább siklanak, gyakorlatilag szárnycsapások nélkül vitorláznak a következő ígéretes termik felé. Ilyen módon, termikről termikre haladva akár egyetlen szárnycsapás nélkül – hatékony energiabefektetéssel - több száz kilométert is meg tudnak tenni.

A követő gólyák azonban, amelyek az egyedek számát tekintve sokkal többen vannak, már más (követő) stratégiával igyekeznek elérni a célt. A vezetők nyomában haladnak, de nem bajlódnak a kísérletezéssel, az útkereséssel, vagy a legmegfelelőbb út kijelölésével, hanem kivárják, míg a vezetőgólyák megtalálják a legerősebb felfelé szálló áramlatot, és az így feltérképezett útvonalat követve szegődnek a vezetőgólyák nyomába. Szabályosabb és rövidebb az útvonaluk, de mivel ezek az erős termikek ritkábbak, erős szárnycsapásokra is szükségük van ahhoz, hogy rásegítsenek a két termik közötti siklásra. 

E két alapvetően különböző viselkedésmód – és repülési stratégia - nemcsak a napi repülési rutint határozza meg, de biztosítja azt is, hogy a gólyacsapat - a vezető gólyák és a követő gólyák mindegyike - elérje a számára legmegfelelőbb, áhított telelő, illetve fészkelő helyet. Önerőből, egyénileg, egyetlen gólya sem lenne képes eljutni a végcéljához, de csak néhány követőből lesz, lehet egyszer vezető, viszont néhányból mindenképpen az lesz, illetve az kell, hogy legyen: a legrátermettebből, aki képes megtalálni a cél eléréséhez a legmegfelelőbb utat.