Átáll(ít)ás

Tegnap hajnalban ismét óraátállítás volt. És ez így megy már 1916 óta, amikor Magyarországon is bevezették a téli és nyári időszámítást. Bár azóta voltak rövidebb-hosszabb időszakok, amikor nem volt ide-oda tekergetés, 

• de 1954-57-ben a munkanapok esti csúcsterhelésekor jelentkező kapacitási nehézségek enyhítésének reményében újra alkalmazták; 
• 1958 és 1979 között viszont megint csak szünetelt az állítgatás; 
• majd 1980-ban vezették be ismét villamosenergia-megtakarítási céllal, 
• amelyet "csak" 2001 óta szabályoznak egységesen az Európai Unióban is.

A téli-nyári időszámításra való állítgatással egyébként energiát spórolunk meg, körülbelül 100-120 GWh-val áramot, amely mennyiség egy közepes magyar város teljes éves fogyasztásának felel meg. De az átáll(ít)ás kedvezőtlen élettani hatásai miatt - és sokan vitatják, legalábbis az összfogyasztás szintjén, az energiamegtakarítás kedvező megítélését is - évek óta sokan kampányolnak idehaza is az eltörléséért (Oroszország, Fehéroroszország és Ukrajna például néhány esztendeje már egész évben a nyári időszámítást alkalmazza). A téli időszámításra történő átálláskor látszólag ugyan egy órával többet alszunk, de valójában ekkor is felborul a bioritmusunk. Gyenge állapotban lévő immunrendszerrel rendelkezők, az alvászavarokkal küzdők (például a tavaszi óraátállítást követő első éjszakán mintegy 40 perccel alszunk kevesebbet, ami idővel is 19 perc hiányként megmarad) és a szervi betegségekben szenvedők kifejezetten nehezen viselik az átáll(ít)ást, de az egészséges emberek közérzetét és munkakedvét is hátrányosan érinti az óra ide-oda tekergetése. Az időugrások „megemésztése” egyébiránt egyénenként változó. Van, akinek négy napra, míg másoknak akár 14 napra is szükségük lehet a tünetmentes átállítódáshoz, de statisztikák szerint az emberek (munkavállalók) 9-12 %-a kénytelen akár orvoshoz is fordulni az átáll(ít)ásból eredő egészségügyi problémák miatt. Épp ezért