Udvari portrépiktor és királyi kamarás

A művészetek bőkezű támogatójaként ismert IV. Fülöp spanyol király korában és palotájában egy udvari képmásfestő sokkal inkább elismert – bár nem túl jól kereső –, a kárpitosokhoz és asztalosokhoz hasonló, iparos mesterembernek számított, mintsem a zenészek és költők uralta ünnepelt művésznek.

Így hiába volt a műpártoló mecénás király is elégedett portérfestője Diego Rodríguez de Silva y Velázquez teljesítményével, sőt kedvelte személyét, eszébe sem jutott a többi iparoshoz képest „túlfizetni” őt, helyette inkább hivatalt, a jóval nagyobb fizetéssel és persze presztízzsel, sőt kiemelt juttatásokkal, például lakhatási támogatással ("céges" lakással) járó udvari kamarás pozíció betöltését ajánlotta neki fel, amely kapcsolt munkakörrel többlet meló is járt, persze. Így Velázquez a portréfestegetés mellett: 

• tanácsokat osztogatott a királyi művészeti gyűjtemény beszerzéseivel kapcsolatban;
• diplomáciai megbízatásokat hajtott végre;
• a királyi család tagjainak lakberendezési útmutatásokat nyújtott;
• szervezte az uralkodó kirándulásait. 

Ezek után már nem annyira meglepő, hogy bár Velázquez nem volt túl termékeny, mint festőalkalmazott (összesen ha 120-130 képet alkotott teljes karrierje során), hatásköre és jól-léte mégis jócskán túlmutat(hat)ott egy átlagos udvari portrépingálóén, amelyről a Las Meninas (Udvarhölgyek) című, élete utolsó nagy alkotásán, sokak szerint legjobb teljesítményén, az utókor számára némileg „érthetetlenül” történő megjelenése is tanúskodik.