"Etetni kell a juhot, ha nyírni és fejni akarjuk!"

A legendárium szerint már Mária Terézia is felismerte annak idején (az ezerhétszázas évek második felében), hogy "etetni kell a juhot, ha nyírni és fejni akarjuk"de a hazai textilipar huszadik századi (90-es évekbeli) leépülése óta nemigen volt példa arra, hogy bérköltségek magas volta miatt zárjanak be gyárakat Magyarországon – legalábbis a G7 online üzleti magazin szerint. Az pedig már inkább tény, hogy a magyar gazdaság jelenlegi állapotában (fejlettségi szintjén) már „kiütköznek” azon gyártási tevékenységek (nem automatizálható vagy még nem automatizált, nagy élőmunka igényű, jórészt fizikai betanított munkára épülő, nem túl nagy hozzáadptt értékű tevékenységek), amelyeket a mostani bérszinten már nem éri meg Magyarországon tartani: 2017-ben, 20 év termelés után, bezárta móri üzemét, majd 2019-ban a gyöngyösi egységét is az amerikai Lear Corporation, de befejezte három dunántúli üzemében a működését a Prevent Premium és Interior, valamint jászberényi fagyasztóláda és felülfagyasztós-hűtő, valamint porszívógép gyártóegységeit az Elekrtolux is.

Az Eurostat adatai szerint Magyarországon a munkaköltségek 2018 utolsó negyedében 8,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Ezen belül a bérek 10,4 százalékkal emelkedtek, míg az egyéb juttatások 2,3 százalékkal csökkentek.

A rendszerváltást követően elsősorban a piac- és termelésoptimalizálás (a globalizáció), valamint a radikális modernizálás és hatékonyságjavítás okán, majd a 2008-2010-es válság lecsengését követően inkább az alacsony volumen miatt gazdaságtalan vagy az elhelyezkedésük miatt nem bővíthető termelőegységekre került lakat (ez történt például a Michelin budapesti gumiabroncsgyárával, a Danone tejipari üzemével, a Soproni/Heineken martfűi egységével, valamint a Mondelez édességgyártó győri üzemével, a Teva gödöllői gyógyszergyárával és az Evonik Agrofermis kabai aminosav gyártásával is). Az utóbbi évek gyárbezárásainak és a termelés alacsonyabb bérszínvonalú térségekbe (Ukrajnába, Romániába, a Balkánra vagy a Távol-Keletre) történő telepítésének hátterében viszont – ahogy az érintett cégek kommunikációjából is kitűnik – a bérek növekedéséből adódó gazdaságtalanná váló működés áll(t). A juhokat, persze, etetni kell, ha nyírni és fejni akarjuk azokat, de valószínűsíthető, hogy a 2017-2020-as időszak minimálbér- és a garantált bérminimum-emelési, valamint az azok által generált további, a bértorlódás hatását csökkenteni próbáló alapbér-fejlesztések (a minimálbér-emelései ellenére a teljes munkaidőben adható legkisebb bér aránya - amely 42-43 % körül mozog - nem változott érdemben a nemzetgazdasági bruttó átlagkeresethez képest) tették be a kaput az említett termelő vállalatoknak. Sőt, ha figyelembe vesszük, hogy a 2019-os 8%-os emelést követően

2020-ban is 8% volt a minimum bérek növekedésének mértéke (amely eredményeként a minimálbér 149 eFt-ra, a garantált bérminimum pedig 210 600 Ft-ra emelkedett) 

akkor bizony tovább főhet és lassan felforr a gazdaságosság miatt aggódó cégvezetők feje. Igaz, hogy a hazai munkaerő-elvándorlást és az állandósuló igen magas fluktuációt nagymértékű bérfejlesztés nélkül mérsékelni nemigen lehet, de az emelések paradox módon, rövid és középtávon odavezetnek, hogy a bérköltségek növekedése miatt egyszerűen megszűnnek azok a hazai munkahelyek, amelyek a magas fluktuációjukat és a munkaerő-hiányukat béremeléssel próbálják csak mérsékelni. És bár a gyárbezárások miatt elbocsátott munkavállalókat jelenleg még seperc alatt felszippantja a munkaerő-piac, de ha az alapbér-fejlesztés mellett nincs az érintett vállalatoknál

• jövedelemszerkezet-átalakítás (a teljesítmény-alapú bér arányának növelése az adott kompenzációs kosárban, valamint a – sorvadásra ítélt cafeteria-típusú – juttatási rendszerek újragondolása);
• vállalati hatékonyság-javítás, termelési produktivitás-növelés, a teljes tényező-termelékenység javítása (a munkatermelékenység növekedése mindössze 2-3 % körül mozog. 2010-es bázison nézve a 102,7 %-os bruttó minimálbér-emelkedés mindössze 7,3 %-os kumulált termelékenység növekedésével áll szemben);
• tudatos szervezetfejlesztés és a munkavállalók kompetencia-fejlesztése (reskilling & upskilling);

nemzetgazdasági szinten pedig nem kíséri

• érezhető mértékű és következetesen végigvitt járulékcsökkentés;
• a magasabb hozzáadott értéket kívánó tevékenységek támogatása felé történő elmozdulás és ezzel párhuzamosan a képzés-oktatás ezt biztosítani képes fejlesztése,
• az inaktív munkavállalói tömegek (beleértve a diákokat, a korai iskolaelhagyókat, a lézengő kallódóakat, a köz- és feketemunkásokat, valamint a dolgozni akaró nyugdíjasokat is) be-, illetve visszaterelése az elsődleges munkaerő-piacra;
• a külföldi munkavállalók munkavállalási lehetőségeinek bővítése és a külföldön dolgozó honfitársaink hazacsábítása;
• a hazai, belső mobilitás, sőt az atipikus foglalkoztatási formák (például a gig economy) elterjedésének támogatása;
• a forint erősítése és az infláció kordában tartása

A KSH 2020 márciusi adatai szerint az alapvető élelmiszerekből összerakott vásárlói kosárért, 2018-hoz képest 2020 azonos időszakában 16,5 %-kal többet kellett fizetni. Ezzel párhuzamosan a nyugdíjak csupán 6,3 %-kal, de a minimálbérek kumulált emelkedése is csak 16,6% százalék emelkedett. Vagyos a fogyasztói árak növekedése felemészti a béremelkedés ösztönző hatását.

Béremelés tehát kell, de önmagában ez messze nem tud megoldás lenni, sem makro, sem mikro szinten. Azaz a vállalatok, gyárak, üzemek, szervezetek, intézmények nem ülhetnek ölbe tett kézzel, és azon kívül, hogy végrehajtják a minimálbér és a garantált bérminimum emeléseket (és várakozva vágyakoznak a kormányzat a munkaerő-piaci nehézségeket megoldó további intézkedéseire), bizony a lokális sajátosságaikat figyelembe véve lépniük is kell a saját szervezetük fejlesztésének irányába! Vagy szembe kell néznünk mindnyájunknak azzal, hogy további, újabb és újabb gyárbezárásokra (és termelési kapacitás-áttelepítésekre) vagy még rosszabb esetben végérvényes cégmegszűntetésekre és munkahelyek elvesztésére kerül sor a közeljövőben.