The production comes back from Asia

Figyelmes szemlélő számára egyre egyértelműbbé válik, hogy a munkaerőnélküliség, a 4. ipari forradalom (automatizáció / robotizáció / algoritmizáció) és a generációváltás együttes hatásának eredményeképp (azaz hogy egyre nehezebb olcsó humán munkaerőt találni a gyártósorok futószalagjai és a raktárbázisok raklapjai mellé) a termelési kapacitások kezdenek visszafelé csordogálni Ázsiából Európába, illetve a kevésbé fejlett és/vagy olcsó munkarővel versenyhelyzetbe kerülni igyekvő fejlődő térségekből, az iparilag vezető, fejlett országokba.

De erre a lassúcska, hosszútávú trendre azonban, a mostani egészségügyi és gazdasági válság alaposan ráerősít! A fent említett okok mellé felsorakozott ugyanis a gyártási kitettségtől való félelem is, hiszen a coronavírus-helyzet igen hatásos módon, minden korábbinál "eredményesebben" mutatott rá arra, hogy milyen óriási kockázatott rejt magában a globalizált termelést (illetve annak erőltetett növekedését) és a "just in time" munkaszervezést sújtó bármilyen, hirtelen jött egészségügyi (H1N1), természeti (cunami, földrengés, vulkánkitörés), ipari (Harrisburg, Csernobil, Fukusima) vagy társadalmi (Öböl-háború) krízis.

Mindez pedig azt vetíti előre, hogy a stratégiailag fontos, vagy a termelés-biztonság szempontjából kritikus kockázati tevékenységek (pl.: az alapanyag-biztosítás és az alkatrész-ellátás) visszatelepítődése, adott esetben kiépülése, az anyavállalati országokban felgyorsul és aránya a helyi iparszerkezetben megnő. Tetézve persze, de helyesebb inkább úgy fogalmazni, hogy - a corona-vírus által áttételesen - kikényszerítve a paradigmaváltást az egyébként permanens és fokozódó válságát élő munkaerő-piacon is.