Bosch & Buddha

Amit Robert Bosch így fogalmazott meg:

Nem azért adok magas béreket, mert sok pénzem van. Azért van sok pénzem, mert magas béreket adok!

azt egy buddhista tanmese pedig ímigyen:

Takkasila városában született egyszer egy különleges kisborjú, amely születését köveően egy jómódú gazdához került. A gazda hamar megkedvelte az új jövevényt, olyannyira, hogy személyesen gondozta, etette, kísérte figyelemmel a növekedését. A kisborjú nagy és erős bikává fejlődött és egy szép napon azt gondolta magában: „ez a nagylelkű ember nevelt fel, gondoskodott rólam, törődött velem, és most, hogy felnőtt lettem, nincs erősebb bika nálam. Arra fogom használni az erőmet, hogy legalább részben viszonozzam a gazdámnak mindazt a jót, ami értem tett”. Így szólt, tehát, a gazdájához:

     - Kérlek, gazdám, keress valakit, akinek szintén vannak bikái. Állj elé és mond el neki, hogy a te bikád erősebb az övéinél, akár száz megrakott szekeret is képes elhúzni.

A gazda teljesítette a bika kérését. Hamarosan talált is egy kereskedőt, akinek elmondta, hogy az ő bikája a legerősebb széles e vidéken és akár száz szekeret is képes elhúzni.

     - Ej barátom, ilyen bika nem létezik! Száz szekér?! Ez képtelenség! – hitetlenkedett a kereskedő.

     - Márpedig az én bikám képes erre. Ha akarod, akár fogadhatunk is. – így a gazda.

Meg is kötötték a fogadást ezer aranyban, valamint megállapodtak a próbatétel feltételeiben és napjában. A megjelölt napon aztán nagy tömeg gyűlt össze, a kereskedő összekötött száz szekeret és mindegyiket kővel és homokkal rakatta meg. A gazda befogta bikáját az első szekér elé, ő maga pedig felült a bakra. Mivel meg akarta mutatni az egybegyűlteknek, hogy ő a bika ura és parancsolója, megpattintotta ostorát és jókorát húzott a bika hátára, majd rákiáltott a büszke állatra:

     - Húzz, te ostoba!

A bika nem értette a dolgot: „még soha életemben nem vétettem a gazdám ellen, nem ártottam neki, minden kérését teljesítettem. Ő sem bántott még soha, ennem adott, gondoskodott rólam, de most mégis ilyen durván szól hozzám, és ostobának nevezett.”

És nem moccant.

A kereskedő megnyerte a fogadást és követelte a nyereményét. A gazda nem tehetett mást, kifizette az ezer aranyat és szomorúan hazakullogott. Nem a pénzt sajnálta, hanem hogy csorbát szenvedett a büszkesége és hogy csalódott a bikájában. De a bika is csalódott a gazdájában, értetlenül kérdezte tőle:

     - Gazdám, ostorral ütöttél és ostobának neveztél. Soha életemben nem vétettem ellened, nem ártottam neked, minden kérésedet teljesítettem. Te ennem adtál és gondoskodtál rólam, most miért ütöttél ostorral? Valóban ostobának tartasz?

   - Egyáltalán nem tartalak ostobának és nagyon bánom, hogy ostort emeltem rád – felelte a gazda csendesen, lehajtott fejjel.

     - Akkor menj vissza a kereskedőhöz és ajánlj neki újabb fogadást, de most kétezer arany legyen a tét. De, kérlek, ne feledd, hogy érdemeim szerint szólj hozzám és úgy bánj velem, ahogy megérdemlem.

A gazda megfogadta a bika javaslatát, visszament a kereskedőhöz és újabb fogadást kötött, ezúttal kétezer aranyban. Az újabb próbatétel napján még nagyobb tömeg gyűlt össze, a kereskedő ismét összekötötte a száz szekeret kővel és homokkal megrakva. A gazda megint befogta bikáját az első szekér elé, ő maga pedig újból felült a bakra. De ezúttal elő se vette az ostort, ehelyett megsimogatta az állatot és így szólt hozzá:

     - Kérlek, fiam, tedd meg nekem azt a szívességet, hogy elhúzod ezt a száz szekeret.

A bika erre megfeszítette hatalmas izmait, és láss csodát, addig húzta a száz szekeret, míg az utolsó szekér oda nem került, ahol eredetileg az első állt. A tömeg tátott szájjal ámuldozott, a kereskedő pedig, nem tehetvén mást, kétezer aranyat fizetett a gazdának.