Negatív képzettségi spirálban a fiatal munkavállalóink

A hazai krónikus, megfelelő-munkaerő hiánya miatt a munkáltatók azok felé a humán erőforrások felé kényszerűlnek fordulni, amelyeket korábban egy laza kézlegyintéssel hessegettek el a kapuiktól. Nemcsak a másodlagos munkaerő-piac szereplői (közfoglalkoztatottak, megváltozott munkaképességűek, diákok, nyugdíjasok, kismamák, lézengők/kallódók, tartós munkanélküliek, feketén foglalkoztatottak stb.) kerültek a foglalkoztatók fókuszába, hanem azok is, akik kompetenciái (készségeik, képességeik), képzettségük (iskolázottságuk) – gyakran messze – elmarad még a munkaköri minimum elvárásoktól is

Érdemes átgondolni, hogy Finnország a világ legfejlettebb államai közé került a XX. század során, míg az eredetileg szintén félperifériás - és Finnországnál 1913-ban még fejlettebb - Magyarország nem tudott kiemelkedni ebből a pozícióból. A finn fejlődés „titkát” sokan többek között egy 1921-es törvénynek tulajdonítják, amely a közoktatásban való részvétel kötelezővé tételével és a népfőiskolák elterjesztésével például a mezőgazdasági termelékenység példátlan (50-60%-os) emelkedését eredményezte a két háború közt, pusztán az által, hogy a széleskörben kiterjedt, kiváló népoktatás következtében a finn gazdák nagy szaktudás birtokába jutottak.

Ez viszont azt jelenti, hogy a 2010-es években jócskán átalakított, a fiatalokat egyre gyorsabban a munkaerőpiac felé tessékelő hazai iskolarendszer problémáit elfedi a gazdasági (termelés-fokozási) szükségszerűség. A 2007-2010-es válságot követő, és napjainkban is tartó, erős konjunktúrát hozó időszakban megemelkedett a még "iskoláskorúak" (15-24 évesek) foglalkoztatási aránya, miközben a nappali tagozatos tanulók részesedése visszaesett, "köszönhetően" többek között

• a tankötelezettség 16 éves korig tartó leszállításának;
• a szegregációnak, illetve a szegregáció lemorzsolódást okozó hatásának;
• a szakképzés a közismereti tárgyak (közvetve a kognitív képességek fejlesztésének) rovására történő erősítésének;
• az államilag finanszírozott felsőoktatási - és más egyéb egyetemi, pl.: CEU - férőhelyek szűkítésének;
• az oktatási rendszer állami centralizációjának (beleértve az MTA kutatóhálózatának központosítását is), az iskolai/tanári autonómia csökkentésének;
• a közmunkaprogramnak;
• és persze a feszített munkaerőpiaci helyzetnek.

De a legfiatalabb munkavállalók - a jövő domináns munkavállalói nemzedéke (!) - mivel kevesebb időt töltött tanulással, a képességeik, készségeik (például a matematikai és szövegértési kognitív kompetenciáik) kimutathatóan csökkentek, és bár a versenyszféra munkaerő-piacára, ennek ellenére, most még gond nélkül be tudtak lépni, leginkább a kevésbé stabil (gyakran határozott idejű) és alacsony hozzáadott értékű, a vállalatoknak kevesebb kockázatot jelentő állásokban tudnak csak elhelyezkedni. Vagyis

• lassuló gazdasági növekedés (ennek részeként, illetve nem kis részben okozójaként az autóipar gyengélkedése);
• nagyarányú algoritmizáció/automatizáció/robotizáció; 
  
• átalakuló gazdálkodási környezet (bérköltségnövekedés, de azt nem követő produktivitás növekedés)

esetén ezen munkavállalói réteg (a kevésbé képzett vagy jobban iskolázott, de gyengébb képességű fiatal pályakezdők tömege) kiemelten veszélyezetté, a foglakoztatási helyzete könnyedén (és nagy valószínűséggel) válságossá válhat:

• az alacsonyabb jövedelem,
• a kevesebb ledolgozható óra,
• a gyengébb minőségű (alacsonyabb hozzáadott értékű) pozícióba történő áthelyezés (lefokozás),
• vagy a munkanélküliség réme

halmozottan fenyegeti őket - évekkel a munkaerőpiacra történő belépésük után is.

És ezt a korrelációt a foglakoztatási trendadat-vizsgálatok is visszaigazolják. A fiatal munkavállalók foglalkoztatási és munkanélküliségi adatai egyértelmű indikátorai a gazdasági konjunktúra változásoknak. Idehaza például a munkanélküliségi ráta 2012-től induló, trendszerű csökkenése során a fiatalkori (15-24 éves) munkanélküliség 2018 májusában történelmi mélypontjára, 8,8 %-ra süllyedt. Ezt követően azonban a ráta másfél év alatt közel 4,5 százalékponttal emelkedett (például az autóipar gyengélkedésének okán) és 2019 novemberére elérte a 13,2 %-t, azaz a fiatal munkanélküliek száma 15 ezer fővel, 43 ezerre emelkedett. Mivel a többi hazai korcsoportban folytatódott a munkanélküliség csökkenése, így jelenleg minden negyedik munkanélküli a fiatalok közül kerül ki! Mindezek után, már mondani sem kell ugye, hogy ők azok, akik iskolázottsága, képzettsége, munkaerő-piaci felkészítettsége gyenge alapokon nyugszik. A magasabb képzettségű munkavállalók nagyobb biztonsággal tartják meg az állásaikat, és többet is keresnek képzetlen vagy képzeltelenebb társaiknál. A fiataljaink a hazai munkapiacon való tartós ottmaradásának alapvető fontosságú alapeleme, tehát, az oktatás(i rendszer) hosszútávú, piackonform versenyképessége, amit akár az államnak, akár a foglalkoztatóknak, de valakinek fel kell építenie és működtetnie kell.