Üzemi tanács lett a munkástanácsból

A munkahelyi üzemi tanácsok – amelyek megválasztását, illetve működését minden 50 főt meghaladó munkáltatónak kötelező jelleggel biztosítani kell – bár széles értelemben véve egyfajta dolgozói érdekvédelmi választmányok, mégsem harcos szakszervezeti szerveződések, hanem az adott munkahely munkavállaló-központú működésének gyakorlati megnyilvánulási formái. Igaz, nem teljesen így indultak…

Az első munkástanácsok – az üzemi tanácsok „jogelődjei” – az 1956-os forradalmi napokban alakultak Budapesten, egy-egy gyár munkásait tömörítve, hogy felváltsák az MDP politikai szervezeteit az üzemekben, termelő egységekben, de november 4-én, amikor elindult a szovjet csapatok általános támadása, a munkástanácsok is részt vettek a fegyveres ellenállásban. A szovjet bevonulását követően pedig sokáig a forradalom vívmányai mellett kitartó munkástanácsok képeztek egyedüli politikai ellensúlyt a Kádár János vezette Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánnyal szemben (hasonlóan a későbbi lengyel Szolidaritás mozgalomhoz): 1956. november 14-én deklarálták a Nagy-budapesti Központi Munkástanács (NBKMT) megalakulását, amely jogosult volt az összes budapesti gyár munkásainak nevében tárgyalni a Kádár-kormánnyal, de az új hatalom hiába próbálta szövetségesének megnyerni őket, ellentétben a Szakszervezetek Országos Tanácsával (SZOT), amely behódolt az új kommunista rezsimnek, és annak a dolgozói érdekvédelmi szervezeteket kontrolláló ernyőszervezetévé vált. Végül az új uralkodó párt, az MSZMP Politikai Bizottsága 1957. augusztus 27-én határozatban mondta ki a munkástanácsok megszüntetését és helyettük üzemi tanácsok létrehozását.

A Munka Törvénykönyvéről (Mt.) szóló 2012. évi I. törvény alapján a munkavállalók a munkáltatónál vagy a munkáltató önálló telephelyén, részlegénél, ha a munkavállalóknak a választási bizottság megalakítását megelőző félévre számított átlagos létszáma a 15 főt meghaladja, üzemi megbízottat, ha az 50 főt meghaladja, üzemi tanácsot választhatnak. 

De a mai „modern” üzemi tanácsok célja már messze nem politikai szerepvállalás vagy pláne nem fegyveres ellenállás, hanem a munkavállalók szociális és gazdasági érdekeinek a képviselete a vállalatirányításban, illetve a munkáltató döntéseiben, aktív szerepvállaláson keresztül, de a valódi munkabéke fenntartása mellett.

Működésük alapja pedig a munkáltatók és munkavállalók együttműködése.