Ferenc Jóska nyilvánította munkaszüneti nappá
I. István annak idején még augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját avatta ünneppé, erre a napra hívta
össze Fehérvárra a királyi tanácsot és hirdetett törvénynapot.
Az ünnep dátumát aztán I. (Szent) László királyunk tette át augusztus 20. napjára, mert 1083-ban VII. Gergely pápa hozzájárulásával a székesfehérvári bazilikában ezen a napon emeltették oltárra I. István földi maradványait, amely István szentté avatásával volt egyenértékű.
I. (Nagy) Lajos uralkodásától kezdve egyházi ünnepként élt tovább, azonban 1771-ben XIV. Benedek pápa csökkentette az egyházi ünnepek számát, s ekkor az augusztus 20-án ünnepelt Szent István-nap kimaradt az egyházi ünnepek sorából.
Mária Terézia 1777-ben újból, immáron nemzeti ünnepként vetette fel a naptárakba. A Szent Jobbot pedig visszaszerezvén az akkori Raguzából (ma Dubrovnik), Bécsbe, majd végül Budára vitette. A relikviát ettől kezdve viszik körmenetben végig a magyar fővárosban.
Az 1848-as szabadságharc leverése után hosszú ideig nem tarthatták meg az ünnepet, hiszen Szent István - sok egyéb mellett - a független magyar állam talán legemblematikusabb szimbóluma. Az 1867-es kiegyezés után azonban az ünnep visszanyerte régi fényét, sőt 1891-ben Ferenc József az ipari munkások számára is munkaszüneti nappá nyilvánította, 1895-ben pedig elrendelték a középületek címeres zászlóval történő fellobogózását is.
A Szent István kultusz aztán a Horthy-korszakban kapott fényes lendületet, olyannyira, hogy 1927-ben, illetve -től vált 'augusztushúsz' részévé, majd elmaradhatatlan látványosságává a tűzijáték. A szentistvánozás csúcspontját pedig 1938. jelentette, amikor a szent király halálának 900. évfordulója alkalmából, a Szent István-emlékév részeként, emelték augusztus 20-át nemzeti ünneppé.
Az 1945 utáni proletárdiktatúra számára az ünnep – vallási és nemzeti tartalma miatt – nem volt vállalható, így szükségesnek tartották annak tartalmi megújítását:
- először az új kenyér ünnepének nevezték el (bár augusztus 20-át nemcsak ekkortól tartják az új kenyér ünnepének, sok helyen régen is e napon sütöttek először új búzából őrölt kenyeret),
- majd az új alkotmány hatályba lépését 1949. augusztus 20-ra időzítették, így 1949 és 1989 között augusztus 20-át az alkotmány napjaként ünnepeltették. 1950-ben az Elnöki Tanács a Népköztársaság ünnepévé is nyilvánította.
1966. augusztus 20-án rendezték meg először a debreceni virágkarnevált. A mára egyhetes rendezvénnyé nőtt programsorozat központi elemét a több százezer szál élővirágot, valamint számos, 5 méter magas és 12 méter hosszú virágkompozíciót felvonultató, Európában is egyedölálló felvonulást manapság is augusztus 20-án tartják.1983. augusztus 20-án mutatták be azIstván, a királycímű magyar rockoperát a városligeti szánkózódombon, amit azóta Királydombnak neveznek.Több mint negyvenévnyi szünet után, 1989 óta ismét a régi hagyományok mentén, de már új elemeket is bevetve rendezik meg Augusztushúszat. Tisztavatással, légi parádéval, ünnepi szentmisével, a Szent jobb-körmenettel, a Virágkarnevállal, népművészeti előadásokkal, koncertekkel, gasztroélményekkel és az ország számos pontján nagyszabású tűzijátékkal színesítik, s teszik emlékezetessé az ünnepet (amelyek 2020-ban aCOVID-19 járvány miatt jórészt elmaradtak)
Az első szabad választások után létrejött Magyar Országgyűlés 1991. március 5.-én a nemzeti ünnepek - március 15., augusztus 20., október 23. - közül 'augusztushúszat' emelte a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepévé (és persze munkaszüneti nappá).
És vannak, akik szerint augusztus 20. után indulnak a gólyák messzi vándorútjukra.
Öregember nem vén ember - máshol
Számos kutatás bizonyítja, a megélhetési körülmények pedig arra kényszerítik az idősebb, esetleg nyugdíj előtt álló, vagy már nyugdíjas generáció tagjait, hogy visszatérjenek, illetve a nyugdíjkorhatár elérését követően is ott maradjanak a munka világában, akár a korábbi pozíciójukhoz és képzettségükhöz képest alacsonyabb besorolású munkát vállalva, és/vagy részmunkaidőben dolgozva.
Az
OECD 2019-es statisztikája szerint a magyarok egészségi állapota rosszabb, mint
a legtöbb uniós ország polgáráé, amely főként az egészségtelen életmódra és az
egészségügyi ellátás rossz működésére vezethető vissza. Ráadásul egy magyar tanulmány arra a megállapításra jutott, hogy bár a váratlan és enyhe balesetek nem befolyásolják a hosszú távú munkavégzési képességet, mégis tartós bérveszteséget okoznak: két év után 2.5 százalék a bér csökkenése, melynek oka, hogy a távollét miatt a munkavállalók nem váltanak magasabb bért fizető munkahelyekre.A SHARE (Survey of
Health, Ageing and Retirement in Europe) felmérése is azt mutatja, hogy a
magyar idősek egészsége rosszabb, mint a nyugati régióban élőké, mi több, a
többi Közép-Kelet Európai ország átlagától is elmarad.Az egészségügy fejlettségét, többek között, az egy főre jutó szakképzett ápolók számával is mérik. Magyarország a 100 000 lakosra vetített szakápolók számát tekintve a 34 OECD ország közül a 23. helyen szerepelt 2025-ben...Az Eurostat 2020-as
adatai pedig arra is rámutatnak, hogy Magyarországon a legmagasabb a
megelőzhető halálozások száma a 75 évnél fiatalabbak körében. Ezen kívül az
idősödéssel járó egészségromlás jóval hamarabb bekövetkezik Magyarországon,
mint máshol.A Közgazdaság és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) 2020-as tanulmánya azt állapította meg, hogy a magyar férfiak csupán 60, a magyar nők pedig 62 éves korukig számíthatnak jó egészségre (vagyis még a nyugdíjkorhatáruk előtt szert tesznek legalább egy krónikus betegségre), szemben például az ír, svéd vagy máltai nőkkel és férfiakkal, akik akár 70 éves korukig vagy még annál is tovább örvendenek jó egészségnek.
2021-es KSH adatok szerint a magyarországi munkavállalók összesen 8,8 millió nap betegszabadságot vettek ki. Ez naponta átlagosan több mint 10 ezer forintjába (beleszámítva ebbe a betegszabi mellett a kiesett munka értékét is) került a munkáltatóknak. Az Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület (EMEGY). szerint a fizikai inaktivitás miatt Magyarországon évente 37 millió munkanap veszik el táppénz és betegségszabadság formájában, amely több milliárd forint egészségügyi költséget jelent az államnak és a munkáltatóknak egyaránt.
A
Központi Statisztikai Hivatal szerint pedig a 2022-ben született magyar fiúk 61,5, a
magyar lányok 64,1 egészségben töltött életévre számíthatnak. A fiús adat romlás
a 2020-as és 2021-es 61,7 évhez képest, a lányok esetében azonban javult a
helyzet és ez a legjobb adat amióta kimutatás készül ebben a témában.
Az Európai Unió közös statisztikai hivatalának (Eurostat) 2022-es adatai szerint 65 éves kor felett (a nyugdíjas korban) egy átlagos magyarnak (nemtől függetlenül) kevesebb mint 8 egészséges év jut, amely mérték nemcsak az EU-étól, hanem a V4-ek közül a lengyelekétől és a csehekétől is elmarad.
2024-es
adatok szerint míg a munkából kilépő férfiak az Unió tagállamaiban átlagosan
18,4 életévre számíthatnak még, addig a magyarok várható élettartama alig 14,5 év.
De a nőknél sem sokkal jobb a helyzet, a nők lemaradása az uniós átlaghoz
képest 2,2 év
Azok közül azonban, akik idősebb koruk
ellenére szeretnének és képesek lennének is - tovább - dolgozni (2021-ről, 2022-re 21%-ról 27%-ra nőtt azoknak az aránya, akik úgy látják idehaza, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is dolgozni fognak), mindössze 35%-uk igyekezett állást is találni, és csak 10%-uk jutott el odáig, hogy interjúra is hívják őket,
ami azt jelzi, hogy nagy többségük nem is reménykedik abban, hogy állásra, vagy
őt alkalmazni hajlandó foglalkoztatóra, munkáltatóra lel. Viszont azt is könnyű belátni, hogy
a mai magyar munkaerő-piaci helyzetben (öregedő-fogyó társadalom, kritikus munkaerő-hiány, magas önkéntes fluktuáció, munkaerő elvándorlás, stb.) vétek elmenni a 30-40 éves munkaviszonnyal, komoly munkatapasztalattal rendelkező, és még bőven munkaképes - és így potenciális - dolgozó réteg mellett.
Másképp fogalmazva: a munkaerő hiányával küzdő cégeknek, vállalkozásoknak, szervezeteknek érdemes a humán stratégiájukat újragondolva erőfeszítéseket tenniük azért, hogy megtalálják, megszólítsák, valamint az értékteremtő munkavégzés felé tereljék – vagy nem utolsó sorban ott tartsák – az idősebb generációk dolgozni még tudó és akaró tagjait.
Maslow, stage1
Agykutatók azt találták, hogy az alapvető biztonságot (apát, anyát, ennivalót, fizikai védelmet, figyelmet) nélkülöző fiatalok agyában választás esetén azok a régiók aktiválódnak, amelyek az azonnali, kisebb jutalmat keresik, szemben a 'jövedelmezőbb', de hosszabb távú nyereségekkel – amilyen például az önfegyelmet igénylő tanulás lenne a későbbi jobb boldogulás érdekében, vagy a megbízhatóság, ami a kapcsolatok megtartásához szükséges. Ez a választásuk nagyon ésszerű: saját életükben ugyanis azt tapasztalták, hogy legalapvetőbb szükségleteiket gyakran nem elégíthetik ki, ezért aztán azonnal meg kell ragadni a lehetőséget, amikor mégis valami jutalom reménye csillan fel." (F. Várkonyi Zsuzsa: Otthonról hoztuk)
Nem csapat, több annál, (munka)közösség
"Mekkora erő úgy élni és eredményt elérni, mint egy hegymászó csapatnak. A (munka)közösséget láthatatlanul egymáshoz rögzítő kötél biztonságában, együtt érezni boldogságot, bánatot, együtt izgulni, reménykedni, dolgozni, és segíteni annak, aki éppen bajban van, aki rászorul.” (Szabó Magda)
2021. január 16-án tíz nepáli serpa (akik általában a gazdag külföldi hegymászók névtelen kísérőiként jelennek csak meg a híradásokban), teljesítve az utolsó, eddig még hiányzó mitikus elsőmászást, téli körülmények között felért a K2-re, a világ második legmagasabb, de a Mount Everestnél lényegesen nehezebben leküzdhető hegyének csúcsára. A nepáliak teljesítménye azért is figyelemreméltó, mert három különböző konkurens expedíció tagjai voltak ugyan, de a cél érdekében félrerakták vetélkedésüket, tíz méterrel a csúcs alatt bevárták egymást és együttműködve, rivalizálás nélkül értek fel a csúcsra.
Amikor Margaret Mead-től, az antropológia nagyasszonyától megkérdezték, szerinte mikor és mivel kezdődött az emberi civilizáció, mindenki arra számított, az eszközkészítéssel vagy a mezőgazdaság, a vallás kialakulásával hozakodik elő. Ehelyett egy sok tízezer éves, összeforrt, meggyógyult emberi combcsontot vett a kezébe és azt mondta: "az a tény, hogy egy törött combú előember meggyógyulhatott, azt jelenti, elesettsége több hete alatt társai gondoskodtak róla, etették, ápolták, megvédték". Ez az emberré - (munka)közösségé - válás valódi kezdete.
"Egy mélyhűtött halgyárban dolgozó munkás egy nap, miközben a munkáját végezte, véletlenül magára zárta a hűtőkamra ajtaját. Kiabálni kezdett segítségért, de a munkaidő véget ért, és senki sem volt már a gyárban. Rájött, hogy nem tud kijutni, és meg fog fagyni. Azonban egy idő múlva a gyár biztonsági őre kinyitotta a hűtő ajtaját, és megmentette a munkást a biztos haláltól. A gyárigazgató megkérdezte az őrt: "Honnan tudta, hogy a munkás még mindig bent van, és nem ment el?" Az őr így válaszolt: "A munkások közül senki nem köszön nekem, csak ő. Mindig mosolyog, és megkérdezi, hogy vagyok. Aznap, a műszak végén, nem láttam és nem hallottam őt. Tudtam, biztos voltam benne, hogy még mindig a gyárban van, így addig kerestem, amíg meg nem találtam."
Marlo Morgan Vidd hírét az Örökkévalónak című könyvében foglaltak után szabadon:
Amikor a törzsből valaki rosszat tesz a törzs egy másik tagjával, vagy fájdalmat okoz neki, akkor az illetőt kiállítják a falu közepére, és az egész törzs köré gyűlik. De ahelyett, hogy valami nyilvános büntetésben részesítenék, két napig folyamatosan sorolják neki mindazokat a jó dolgokat, amiket valaha is tett, mert a rossz cselekedeteket segélykiáltásként értelmezik, és azért gyűlnek össze, hogy segítsenek a közösségük tagjának megtalálni önmagát, a jó természetét, emlékeztetve őt arra, hogy ki is valójában, amire egyébként néha mindenkinek szüksége van!
Pataki Ági szerint pedig:
Nem az a fontos, hogy az ember egy munkakapcsolatban vagy egy hierarchiában hol helyezkedik el, hanem az a fontos, hogy kikkel együtt helyezkedik el ott."
Konszenzustalan a munkaidőnk
Az Eurostat 2019-es adatai szerint az Európai Unióban a munkavállalók bő harmada (39%), maga dönti el, részben vagy teljes egészében, hogy mikor, milyen időszakokban dolgozik. A munkavállalók 61%-ának viszont a munkaadója, vagy – amennyiben önfoglalkoztató, esetleg platform-vállalkozó – az üzleti partnerei határozták meg teljes egészében a munkaidejét – a vonatkozó törvényi szabályozásnak megfelelően természetesen. A legkevesebb beleszólása a saját munkaidejének alakításába a bolgárok után (80%) a litvánoknak (79%) és a magyaroknak (79%) van.
A munkaidő rugalmas, munkáltató és munkavállaló közötti konszenzusos alakításának ugyanakkor ára van! Azokban az országokban, ahol a munkavállalók nagyobb arányban oszthatják be a saját (munka)idejüket, könnyebben mosódik össze a munkaidő és a magánélet. A munkaidő beosztása szempontjából legrugalmasabb Finnországban, Svédországban és Hollandiában a legmagasabb azon munkavállalóknak az aránya, akiket a munkaadója a munkaidőn kívül valamilyen feladattal vagy a munkavégzéssel kapcsolatos témával több-kevesebb rendszerességgel megtalál (cserébe viszont a munkaidő alatt végezhetik el magánügyeiket). A magyaroknak viszont, akik a konszenzusos munkaidő-beosztás tekintetében az európai országok sereghajtói közé tartoznak, viszonylag jól megy a munka és a magánélet szétválasztása, konkrét feladatot munkaidőn kívül (esetleg nem tervezett túlórát) csak 8%-unk kap és csak 5%-unk számolt be munkaidőn kívüli munkával kapcsolatos gyakori, egyéb tennivalókról.
A Eurosat 2024-es adatai szerint a munkaképes korú és dolgozó magyarok 2,4 %-a, vagyis nagyjából 110 ezer ember töltött heti 49 óránál több időt a munkájával. Ez majd' harmada a 6,6 %-os EU-átlagnak, és az egész Unió hatodik legalacsonyabb értéke (a bolgár, a lett, a litván, a román és az észt arány után). Ráadásul jelentős javulás a húsz éve mért 6,4 %-os, és a tíz évvel ezelőtti 4,6 %-hoz képest.
Sőt, az igazsághoz még az is hozzá tartozik, hogy a magyar dolgozók 60%-a, ha nem is feltétlenül könnyen, de azért megoldja, hogy az utasítás jellegű, kötött és rugalmatlan munkaideje ellenére (pontosabban terhére!) 1–2 órára simán kivonja magát önhatalmúlag a napi munkából.
De ez, a főként a hazánkfiaira jellemző paradox munkavégzési metódus (a 3. legnagyobb arányszám Portugália és Litvánia után) azt is egyértelműsíti, hogy ha a hazai törvényi szabályozás szintjén sajna még messze nem, de a gyakorlatban egyre inkább teret nyer – a még az ipari forradalom idejétől származó és azóta alaposan berögzült és paradigmatikussá vált munkaidőalapú munkavégzéssel szemben – a cél (elvégzendő-feladat) fókuszú feladatellátási gyakorlat.
Mesterségesen intelligens hírszerkesztők és narrátorok
Sajtóértesülések szerint, a Microsoft tulajdonolta, milliós kattintási számot produkáló MSN hírportáltól – amely nem saját tartalmat kínál, hanem más újságok anyagaiból személyre szabott hírválogatást nyújt a megrendelőinek – több tucat újságírót bocsátottak el, mert a tulajdonos Microsoft és a portál vezetősége úgy döntött, hogy a hírek kiválasztását, szerkesztését és megjelenítését emberek helyett mesterséges intelligenciával végeztetik el.- mindezt már 2020-ban!
2025. július 17-én a TikTok dolgozói tüntetést tartottak Németországban a közösségi platform berlini központja előtt, mert a TikTok egyre inkább mesterséges intelligenciára kívánja bízni a tartalmak (pl.: erőszakos jelenetek, pornográf anyagok, gyűlöletbeszéd, stb.) moderálást, amely jelentős mértékű létszámleépítést generál. Ráadásul mivel az érintett munkavállalók jórésze harmadik országbeli, számukra a munkaviszonyuk megszűnése egyben a tartózkodási engedélyüket is veszélybe sodorhatja.
De komoly
egzisztenciális bizonytalanságba kerültek a Spotify hangoskönyves platformja, a
Findaway alkotói is. A hangoskönyvkészítők nemrég konstatálták, hogy hangfelvételeiket
„gépi modellek betanítására” használták, olyan kiadványok megjelentetésére, amelyeknek
egyébként nem lett volna gazdaságos a létrehozása (vagyis nem tudták volna kifizetni
a narrátorok megbízási díjait).
A humán erőforrás helyett inkább a technológiába invesztálnak.
A láthatatlan munka látható elismerése azért még várat magára…
A láthatatlan munka – de helyesebb inkább anyagilag-nem-értékelt vagy térítésmentes (házi)munkának hívni – olyan típusú munkavégzés, amelynek elvégzését természetesnek, magától értetődőnek vesszük, és így a teljesítéséért nem is akaródzik fizetést adnunk (gyakran még köszönetet sem…), sőt egyenesen felháborodunk, ha ezek elvégzéséért a munkát elvégző dolgozó anyagi kompenzációt merészel kérni:
természetesnek vesszük például, ha étteremben ebédelünk az étel árában
megfizetjük a szakácsok, felszolgálók, takarítók munkabérét, de ha egy
ismerősünk kerti partiján esszük tele magunkat, nem fizetünk lópikulát sem a
vendéglátóinknak az általuk nyújtott szolgáltatásokért, mint ahogy szintén nem
fizetünk semmit a vasárnapi családi ebéd elkészítéséért sem a háziséfnek;- mélyen a zsebünkbe nyúlunk otthonunk, lakásunk, házunk, kertünk rendben tartásáért, betegeskedő háztartási eszközeink megjavításáért, de gyakran még csak meg se köszönjük, ha mindezeket, szinte észrevétlenül, egy családtagunk végzi el;
- fizetünk a bébiszitternek a gyermekünk felügyeletéért, de ha a nagymama látja el ugyanezt a feladatot (feltehetően magasabb hozzáadott értéket teremtve, úgy mellesleg!), akkor nagyvonalúan elsiklunk az anyagi kompenzáció felett;
- a tanárok bérért (igaz, nem túl magas bérért…) oktatját, tanítják, nevelik, foglalkoztatják gyermekeinket, de senki nem ad anyagi ellenszolgáltatást, órabért vagy túlórapótlékot, annak a szülőnek, nagyszülőnek, aki órákon át csináltatja gyermekével a házifeladatát, magoltatja a kötelező verset, vagy varrja számára a farsangi jelmezt;
- az orvosok, ápolók, egészségügyi kisegítő személyzet abból él (anyagi értelemben), hogy beteg szeretteinket ellátják, ápolják, de nem jut eszébe senkinek anyagilag kompenzálni azt a feleséget vagy édesanyát, aki éjt nappallá téve ül férje vagy gyermeke betegágya mellett;
- a barátunk, országos cimboránk empatikus képességeit latba vetve, értő figyelemmel és ingyen hallgatja lelki kiborulásainkat, miközben súlyos pénzeket fizetünk ugyanezért a pszichiáterünknek, pszichológusunknak, coachunknak, esetleg az ezoterikus tanácsadónknak.
és így tovább és tovább… Ijesztően hosszan lehetne sorolni az „anyaságtól” kezdve, a „gondoskodáson” át, a „nevelésen”, a „szocializáción”, vagy épp a „közösségi normák és értékrendek átadásán” keresztül a „betegápolásig” vagy az „önkéntességig” azokat a tevékenységeket, amelyeket gyakorlatilag nem tekintünk munkának, számunkra egyszerűen láthatatlan (hobbinak vagy természet adta, ösztönös kötelességnek vesszük?!), így ódzkodunk megfizetni ezek elvégzésének valódi értékét. Ennek tükrében persze érthető, hogy nem kicsi társadalmi méretű meghökkenést, értetlenséget, sőt felháborodást, éles kirohanásokat, vérre menő vitákat idéz elő, ha a láthatatlan munka egy-egy – talán mondható, hogy precedens értékű – esetben mégis láthatóvá válik:
2015-ben Argentínában a házasságban élő nők “gazdasági függőségének” ellensúlyozásaként, bevezettek egy pénzügyi kompenzációs lehetőséget. Ez a gyakorlatban úgy jelent meg például, hogy amikor egy közgazdasági diplomával rendelkező, ám a szakmájában nem dolgozó, hanem a családja és gyermekei mellett háztartásbeliként tevékenykedő feleséget 27 évnyi házasság után elhagyott a férje, a 60 éves asszony – aki a végzettségének megfelelő munkát már képtelen volt találni, sőt a nyugdíjához sem voltak meg a szolgálati évei – bírósághoz fordult, amely összesen 8 millió peso, azaz 173 ezer dollár kártérítésre ítélte az egykori férjét. Más szavakkal: a bíróság az asszony otthoni anyagilag el-nem-ismert munkavégzéséért mintegy havi 150 ezer forintot ítélt meg.
De a kínai polgárjogi törvények szerint is, annak a házastársnak, aki több feladatot vállal a gyermekek és idősek ellátásában, a háztartásban, a ház körüli munkák elvégzésében, válás esetén jogában áll kompenzációt kérnie. 2021-ben meg is született egy óriási feltűnést keltő unikális ítélet: a kínai bíróság a feleségét 5 év után elhagyó férjet 50 ezer jüan (2,5 millió forint) kárpótlás megfizetésére kötelezte a felesége által éveken át végzett ingyenes többlet (a férj számára „láthatatlan”) házimunkáért cserébe.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), adatai szerint a 15 és 64 év közötti korosztályban a kínai nők átlagosan 234 perc (3,9 óra) térítésmentes házimunkát végeznek naponta, míg a férfiak csupán 91 percet (1,5 óra).Az UN Women 2025-ös, az időfelhasználásról szóló tájékoztatása szerint, a nők háromszor több fizetetlen gondozási és háztartási munkát végeznek, mint a férfiak, átlagosan napi 4,2 órát, míg a férfiak 1,7 órát.
Talán itt az ideje, hogy a bíróságok mellett, mi is szembenézzünk a láthatatlan munkával kapcsolatos paradigmáinkkal (is!), nemcsak azért, mert az anyagilag el-nem-ismert munka értéke nemzetgazdasági méretekben is jelentős, egyes kalkulációk szerint akár a GDP 25%-t is elérheti, hanem mert időráfordítás tekintetében is hasonló, ha nem több időt töltünk el a "láthatatlan" feladataink elvégzésével, mint a termelő-szolgáltató munkahelyi elfoglaltságainkkal!
Kár, hogy olyan keveset tanulunk a zuzmóktól!
Létezik egy a miénken túli világ... Az a világ beszél, saját nyelve van.Én beszámolok arról, amit mond. A szent gomba kézen fog, és elvisz abba a világba..." (María Sabina)
Kár, hogy olyan keveset tanultunk a zuzmókról.
Kár, hogy olyan keveset tanulunk a zuzmóktól, mert egész másképp értelmezik a szervezeti identitás fogalmát.
A holobiont (különböző organikus szervezetek olyan együttese, amely egységként viselkedik) zuzmók arra tanítanak
bennünket, hogy a szélsőségesen változatos környezetben való létezés, illetve a
változó körülmények közötti, sikeres, hosszútávú működés érdekében bátran kérdőjelezzük
meg egy adott struktúrán belül, hogy hol ér véget az egyik, és hol kezdődik a másik szervezeti identitás.
Ép testben, ép dolgozó - a mozgás márpedig kifizetődő
...munkavégzésünk/karrierünk olyan maraton, amit egyetlen sprinttel akarunk teljesíteni, pedig - Ujj Zoltán, az Ultrafutók Magyarországi Szövetségének elnöke szerint - "nem a távolság, hanem az iram öl". Az ember feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen. Aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét." (Tendzin Gyaco, a dalai láma)
Ha a testmozgás bio-étrendkiegészítő tabletta lenne, a munkavállalók csodaszerként istenítenék és vennék, mint a cukrot, de sajnos nem az:
- A 2024-es Munkaerőpiaci Tükör tanulmány szerint naponta átlagosan 68 ezer munkavállaló volt táppénzen és több mint 206 milliárd forintot tett ki a táppénz-kiadások összege idehaza. A legnagyobb foglalkoztatási hátrány a pszichiátriai okból kezelt (26%) dolgozóknál figyelték meg, őket követik a mentális betegség miatt kórházba kerülők (15%). „A mentális betegségek gazdasági költségei jelentősek – az OECD szerint a magyar GDP 3,1 százalékát teszik ki. De valójában nem (lelki) betegségek kezelése a költséges, hanem az, ha a beteget nem kezelik.”
- A RAND Europe és a Vitality biztosítási csoport hét ország, mintegy 120 ezer lakosának adatai alapján végzett globális modellezése szerint, ha a 18-64 év közötti munkavállalók napi 15-20 perc intenzív sétát vagy 1 kilométer futást beillesztenének a napirendjükbe, ez a világ gazdasági teljesítményét mintegy 100 milliárd dollárral növelné meg évente. Ez a kevéske plusz mozgás ugyanis, jelentősen csökkentené a betegségek miatti kieső munkaórák számát és több mint 3 évvel növelné a várható élettartamot, a vitalitást, és - nem utolsó sorban - a munkaképes testi és lelki állapotot;
- A több mint 82 ezer érintett adatainak elemzése alapján a Scottish Longitudinal Study (SLS) 2024-ben kiemelte, hogy a rendszeresen kerékpárral munkába járók jóval ellenállóbbak a megbetegedésekkel szemben: 20%-kal kisebb eséllyel kellett gyógyszert szedniük mentális problémák kezelésére; 24%-kal kevesebben kerültek kórházba szív- és érrendszeri betegségek miatt, 51%-kal kisebb eséllyel haltak meg rák következtében; 47%-kal volt alacsonyabb a bármilyen okból bekövetkezett halálozás kockázata, beleértve a közúti baleseteket is;
- A HR News a brit munkaerőpiacra vonatkozó elemzése szerint az elégedetlen – boldogtalan – alkalmazottak 2023-ban több mint három munkahónapot (77 munkanap) veszítettek el távollét és prezentizmus miatt: amikor a munkavállaló megjelenik ugyan a munkahelyén, de mentális vagy fizikai egészségi problémák miatt nem tud megfelelő teljesítményét nyújtani;
- Az OECD 2023-as munkaerőpiaci tanulmánya egyértelműen rámutat arra, hogy nemcsak a betegségek miatti hiányzás rontja az adott vállalat produktivitását, hanem az is, ha a dolgozók betegen veszik fel a munkát. Az OECD 2015-ös adatai szerint a tagországokban dolgozók átlagosan 30%-a rendszeresen dolgozik betegen, és ez másfélszer olyan költséges hosszútávon a foglalkoztatók számára mintha az érintett munkavállalók betegszabadságra mennének, mert a jelenlegi, munkaidő-alapú, jelenlétfókuszú munkakultúránkban a munkavállalók egyrészt több hibát vétenek a betegség alatt végzett munkájukban, másrészt nagyobb az esélye annak, hogy a lábon kihordott betegségeik miatt súlyosabb egészségügyi problémákat is összeszednek, amely később ahhoz vezet, hogy teljesen kiesnek a munkavégzésből;
- A KSH adatai szerint a 2021-es évben a magyarországi munkavállalók összesen 8,8 millió nap betegszabadságot vettek ki. Ez naponta átlagosan több mint 10 ezer forintjába került a munkáltatóknak, beleszámítva a betegszabi miatt kiesett munka értékét is;
Egy 2018-as kutatás szerint az Egyesült Államokban a felnőttek 40%-a, Nagy-Britanniában 36%-a, Kínában 14%-a mozog túl keveset ahhoz, hogy egészséges maradhasson. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) ajánlása szerint, minden felnőttnek hetente legalább 150 perc mérsékelt, vagy 75 perc nagy intenzitású testmozgást lenne szükséges végeznie az egészsége megóvásának érdekében;
Ha a testmozgás bio-étrendkiegészítő tabletta lenne, nemcsak a munkavállalók, de a munkáltatók is csodaszerként istenítenék és juttatásként adnák, mint a cukrot...
Vissza a kőkorszaki munkarendek felé
Míg a mai jóléti társadalmakban a munkavállalók heti 40-45 órát dolgoznak (mondjuk, a fejlődő országokban akár heti 60-80 órát is), addig a manapság is vadászó-gyűjtögetőéletformát folytató emberi közösségek, például a Kalahári sivatagban, vagy az Amazonas esőerdőiben – és vélelmezhetően a történelem előtti időkben, a homo sapiens hordák is – három napból csak egyen vadásznak és a gyűjtögetés sem tett ki többet napi 3-6 óránál. Mindezek tudatában már sokkal érthetőbb, hogy az ipari forradalmat követő brutális mértékű iparosodás során kialakult 70-80 órás munkahét helyett, a nyolcórás munkanapért (8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra alvás) küzdő 19. és 20. századi munkásmozgalomi törekvések sem valamiféle légből kapott utópisztikus ábrándokat kergettek. Sokkal inkább egy, a kollektív emlékezetből fakadó, tapasztalati, még az ipari forradalmat megelőző, mezőgazdasági munkavégzési ritmushoz való visszatérést szorgalmazták. Mivel a földeken végzendő munka a középkorban is – napjainkhoz hasonlóan – szezonális jellegű volt, egy átlagos jobbágynak legalább 8, de akár 25 hét „szabadidő” is juthatott az év során. Igaz, hogy a munkanap hajnaltól sötétedésig tartott és nyáron 16, télen pedig 8 órán át tartott, de a feladatvégzés nagy szünetekkel, kényelmes tempóban, gyakorlatilag teljesítménykényszer és persze blokkolóóra nélkül zajlott.
Egy 16. századi angol püspök, bizonyos James Pilkington a következőképpen írt kora átlagos munkanapjáról: „A dolgozó ember megpihen reggel, a nap egy jelentős része már eltelt, mire belekezd munkájába, aztán ideje magához vennie reggelijét (…) Délben meg kell lennie az alvási idejének, majd délután az uzsonnájának, amelyekkel eltelik a nap egy jó része, és amikor eljön az ideje este, az óra első ütésével leteszi szerszámait, és otthagyja munkáját, bármilyen szakaszban is legyen az.”
Mindemellett az egyház is jól tudta annak idején, hogy a pihenés lehetősége (na, meg a kötelező ájtatoskodás szükségessége...) boldoggá, nyugodtabbá és nem utolsó sorban munkavégzésre alkalmasabbá teszi az embereket, ezért rengeteg kötelező munkaszüneti napot iktatott a naptárba. Így aztán egy angol paraszt a 13. században „mindössze” 1600-1650 órát dolgozott évente, amely időtartam nagyjából azonos, de inkább kevesebb, a mai jóléti társadalmak dolgozóinak átlagos munkaidejénél: a Bureau of Labor Statistics (az amerikai munkastatisztikai hivatal) és az OECD nemzetközi statisztikái szerint, 2017-ben az átlag amerikai munkavállaló 1780 órát dolgozott évente, míg az átlag magyar 1740-et...
Míg 100-150 évvel ezelőtt a nyolcórás napi munkaidőre történő csökkentés és a vasárnapi munkaszünet volt a hívó szó (az 1800-as évek közepén egy brit gyári munkás a hét hat napján napi több mint 12 órát töltött a munkahelyén - azaz heti 72 órát dolgozott -, de a kereskedelemben dolgozók, nem ritkán, napi 18 órát is munkával töltöttek naponta), manapság a négynapos (vagy még annál is rövidebb) munkahét az. A munkaidő rövidülésének évszázados trendje, tehát, folytatódik. A munkahelyi stressz, a túlhajszoltság, a kiégés kikényszeríti, a robotizáció pedig lehetővé teszi, hogy vissza térjünk a kőkorszakba, legalábbis ami a munka-magánélet egyensúlyt illeti.
"Egy nap az MI által eljöhet az az idő, amikor az embereknek már nem kell olyan keményen dolgozniuk. Ha végül olyan társadalom jön létre, ahol csak heti három napot kell dolgozni, az valószínűleg rendben lesz." (Bill Gates)
A Eurostat 2024-es adatai szerint, az európai munkavállalók egyre kevesebb munkaórát teljesítenek: az utóbbi tíz évben az Európai Unióban egy teljes órával (Magyarországon 54 perccel) lett kevesebb a heti átlagos munkaidő.
Ha kevesebbet kell dolgoznunk (illetve a munkahelyünkön töltenünk az időt), akkor bizony több idő jut minden egyébre, például egy kiegyensúlyozottabb és boldogabb életvitelre.
