A pénz(keresés) nem boldogít

Ismert – hanem is feltétlenül közismert – a dán Boldogságkutató Intézet (Happiness Research Institute) kutatásából, hogy a férfiak 44, a nők kicsit hamarabb, 42-43 éves korukban a legboldogtalanabbak. 

Ismerjük az ENSZ World Happiness Reportját is, amely 2025-ös elemzése szerint Finnország a legboldogabb ország a világon (és mögötte Magyarország, 2024-hez képest 13 helyet rontva. a 69. a rangsorban). 

És persze, azt is mindenki tudja, hogy a pénz nem boldogít! 

De az, ami 2017-ben a Sussex Egyetem mintegy 20 ezer megkérdezett, több mint 1 millió válasza alapján derült ki, hogy a 'betegen ágybanfekvés' kivételével

a munka (és vele  azonos megítélés alá eső tanulás) az, ami a leginkább boldogtalanabbá tesz bennünket,az azért mégiscsak felér egy kisebbfajta sokkal. 

• Utálunk ingázni vagy valamely találkozóra zötykölődni – oké; 
• Gyűlöljük a sorbanállást – rendben van;
• A pénzügyeink intézése sem tartozik a boldogságfaktoraink közé – nem meglepő; 
• Lehúz minket a megbeszéléseken (vagy a tanórákon) való ücsörgés – naná! 

De mindezeket is beleértve szinte bármi mást is szívesebben csinálunk, mint a munkahelyeinken a munkavégzést, amivel életünk során - az alvás kivételével – a legtöbb időnket eltöltjük?! Na, itt aztán fel van adva a labda, hogy elérjük a munkahelyünkön a flow-t!

Ha a pénz(keresés) nem is, de a megtakarítás boldogít – derül ki az NN Longevity 11 országot felölelő 2024-es - kissé azért PR-szagú kutatásából, amely szerint a pénzügyi biztonságérzet nagyon jelentős mértékben hozzájárul a boldogságérzethez.

A Sussex Egyetem boldogtalansági toplistája egyébként egy korábban nem alkalmazott, az új technikai vívmányokat is bevető módszerrel vizsgálta meg, hogy melyek azok a tevékenységek, amelyek boldogtalanná tesznek bennünket: a felmérés felvételét ugyanis, egy applikáció segítette, amely a mobiltelefonokra érkező véletlenszerű üzenetekben azt kérte a kutatásban részvevőktől, hogy adják meg, hogy az adott pillanatban éppen mit csinálnak, és az mennyire teszi őket boldoggá. A kutatás így sokkal hitelesebb eredményeket tudott biztosítani, hiszen „a valóságot mutatja meg, még mielőtt a rózsaszín szemüveg felkerülhetne ránk és átértékelnénk az adott szituációt” – állítják a felmérést végző kutatók…

A kérdés már csak az, hogy a pénzkeresés kényszerének ténye tesz minket boldogtalanná? Vagy vannak ugyan „boldog” munkahelyek (amelyeknél a munkavégzés maga az öröm), de csak elenyésző mennyiségben és statisztikailag alig észrevehető számban dolgoznak ott – szerencsés – munka-társaink?

5000 brit, amerikai, új-zélandi és ausztrál munkavállalótól gyűjtöttek adatok alapján a University of Sheffield kutatói arra jutottak, hogy azok, akik egyéni vállalkozóként, önmagukat foglalkoztatva dolgoznak nem csak sikeresebbek, de elhivatottabbak, sőt boldogabbak is, mint bármilyen más területen dolgozók, mert 1) valóban használhatják a szakértelmüket és a rátermettségüket; 2); magasra értékelik az autonómiát, például az innovációban, vagy a saját nézeteik kifejtésében; 3) elfogadhatónak, sőt kielégítőnek találják – a hosszabb munkanap ellenére – a magasabb elvárásokat és nagyobb kihívásokat; 4) intenzívebben élik meg  a szakmai sikereiket, hiszen minden egyes eredményt közvetlenül saját maguknak is éreznek

Ami illeszkedik, az még nem biztos, hogy össze is tartozik!

Az élet zenéjét (agilis munkás)nők írják

...mivel a férfiak már 4000 éve irányítják a világot, nem kell olyan szorgalmasan dolgozniuk. Míg ha egy nő fel akart törni, mindig nehezebb volt az útja, és ez sok helyen máig így van. Az elnyomás, a kevesebb lehetőség és a nagyobb erőfeszítés viszont sok erőt generált a nőkben"  (Jón Kalman Stefánsson interjúból)

A nemzetközi nőnap, amely manapság leginkább a nőiesség, a női kellem, báj, szépség, öröm, asszertivitás virággal történő elismerésének, sőt megköszönésének, a nők iránti tisztelt és megbecsülés kifejezésének egyfajta modern rítusa – a május elsejei (munkás)majálisokhoz kicsit hasonlóan – harcos, politikai, feminista, szakszervezeti mozgalmak küzdelmeinek eredményeképpen alakult ki a múlt század elején. A legtöbb országban ekkortájt erősödtek fel a nők szociális-gazdasági jogainak kiszélesítésére, a foglalkoztatásban, a szabad munkavállalásban, a bérezésben, a szavazati jogokban érvényesülő hátrányos megkülönböztetés csökkentésére, illetve megszüntetésére vonatkozó követelések.

„…nincs olyan foglalkozás az államban, amelyre kizárólag csak nők volnának alkalmasak, mert nők. Vagy csak férfiak, mert férfiak. Hanem a természetes alkalmasság egyformán osztódott szét mindkét nemben, és a nő - természete szerint - űzheti mindama szakmát, amit a férfi (…).” Platón: Az Állam

A nemzetközi nőnapot először 1911. március 19-én ünnepelték meg Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban. Az azt kisérő tüntetéseken - amelyeken sok férfi is részt vett - a nők választójogának megszerzése kapott akkor még leginkább hangsúlyt. 1913-ban került aztán a nemzetközi nőnap időpontja március 8-ra a New York-i textilmunkásnők 1857-es sztrájkjának - más források szerint egy New York-i gyárban, 1908. március 8-án bekövetkezett, 129 munkásnő életét követelő tűzvésznek - az emlékére. 1917-ben pedig már ezen a napon tüntettek orosz munkásnők kenyérért és békéért, négy nappal később – bár nem közvetlenül ennek a tüntetésnek a hatására – II. Miklós orosz cár lemondott, és a megalakuló új, polgári kormány szavazati jogot biztosított a nőknek Oroszországban - áttételesen megerősítvén és a (munkás)nők javára írván a március 8-i időpontot keleten is. Végül a nemzetközi nőnapot, mint a nők jogainak és a nemzetközi béke napjának ünnepét, az ENSZ is a világnapok közé sorolta 1977-ben, hivatalos nemzetközé ünneppé avanzsálva azt.

Magyarország a nőnapi felhíváshoz 1913-ban csatlakozott, amikor az Országos Nőszervező Bizottság röplapokat osztogatott, 1914-ben pedig már országszerte rendezvényeket is szerveztek. A Rákosi-korszakban a nőnap ünneplése kötelezővé vált, és az eredetileg különböző időpontokban rendezett nőnapot 1948-tól – szovjet mintára – megtartva munkásmozgalmi jellegét, március 8-án tartották. A rendszerváltás után aztán, a nőnap Magyarországon is teljesen elvesztette eredeti harcosproletár hangulatát (helyére a virág- és bonbonajándékozás plázameghittsége lépett), bár civil szervezetek – nemcsak idehaza, hanem világszerte mindenhol – a nőket érő elnyomás, diszkrimináció, szexuális zaklatás, prostitúció és minden nőkkel szemben elkövetett erőszak elleni tiltakozásnak továbbra is keményen hangot adnak e jeles napon.

Fejétől bűzlik a hal

A Gallup közvélemény-kutató intézet 2017-es globális felmérése szerint a világ mintegy 1,2 milliárd főnyi teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalójának pusztán 15 %-a (2024-ben ez 21%) elkötelezett a munkája iránt, sőt,  17%-uk pedig egyensen a szervezetük céljai ellen dolgozik, és  ennek egyik következménye - legalábbis a közvélemény-kutató cég vezetője szerint - az egy főre jutó globális GDP évtizedek óta tartó csökkenése. A Gallup kutatási eredményei arra is rámutatnak, hogy 

az alkalmazottak az őket foglalkoztató céget vagy szervezetet nem feltétlenül gyűlölik annyira, mint amennyire a közvetlen főnöküket utálják.

Ez annyira így lehet, hogy például 

• a Big Office Day szervezői által készített, 2019-es, 1000 fős felmérés alapján a megkérdezett munkavállalók több mint fele (53%-a) akár a fizetésének egy részéről is lemondana egy jobb főnökért, sőt 10%-uk a keresetük több mint 15%-át is feláldozná ezért (illetve érte...).  

• Az Oracle és a Workplace Intelligence, 2020-as, 11 ország, több mint 12 000 munkavállalóját érintő kutatási eredményeiből pedig az derült ki, hogy az emberek 68%-a szívesebben beszélne a munkahelyi stresszről és szorongásairól egy robotnak, mintsem a főnökének, 80%-uk, pedig arra is nyitott, hogy tanácsadója ezekben a kérdésekben egy algoritmus legyen.

• A DreamJobs állásportál 2023-as kutatása szerint a munkavállalói rendes felmondások leggyakoribb oka (59,3%) a vezetővel való általános rossz kapcsolat (amely leginkább a felsőbbrendűség éreztetésében, a mikromenedzselésben, a bizalmatlanságban, a kiszámíthatatlanságban, a kettős mérce alkalmazásában, a kivételezésben, a szakmai kvalitások hiányában és a megfélemlítés alkalmazásában érhetők leginkább tetten -, valamint az elismerés és a pozitív visszajelzések hiánya (50,8%), amely szintén a nem megfelelő vezető számlájára írható. Az alacsony fizetés, a maga 45,2%-ával „csak” az ötödik leggyakoribb felmondási indok…

• Az Erst & Young 2023-as kutatás szerint minden harmadik munkavállaló (35%) nagy valószínűséggel fel fog mondani a következő egy évben, miközben a cégek vezetői arra számítanak (58%), hogy könnyebb lesz megtartani a kollégákat. De a nagyobb "baj" az,  hogy  az alkalmazottak 46%-a szerint a vezetők nem törődnek a beosztottjaikkal, miközben a döntéshozók 76%-a véli igaznak ezt. Hasonló a helyzet, ha a munkavállalóük megbecsülését (64% vs 81%) vagy a  túlterheltségét (61% vs 82%) vizsgáljuk.

• A Corndel 2024-es jelentéséből az derül ki, hogy az Egyesült Királyságban tízből több mint négy munkavállal (41%) azért hagyta ott munkahelyét, mert elégedetlenek voltak a vezetéssel. Ugyanezen vizsgálat szerint ráadásul a HR-szakemberek 46%-a úgy ítéli meg, hogy cégük vezetői nem rendelkeznek a hatékony, magas teljesítményű munkahelyi csapatok kialakításához szükséges kompetenciákkal.

Elsősorban azért, mert a menedzserek - dolgozzanak a világ bármely pontján, bármely szervezeténél - nem szánnak elég figyelmet a beosztott munkatársaikra, inkább arra vannak kiképezve (sőt a vállalati szabályozások által kényszerítve), hogy nyomtatványokat töltessenek ki, riportokat állíttassanak össze, meetingről meetingre rohangásszanak és persze maximális mértékig kihasználják a rendelkezésükre álló humán erőforrás kapacitásait, mintsem a munkavállalók bevonásával, rájuk való odafigyeléssel, a szervezet missziójáról, távlati céljairól, a célok eléréshez szükséges stratégiákról vagy épp a tevékenység fejlesztéséről egyeztetnének velük. Miközben a világban – beleértve Magyarországot is! – a munkahelyek (munkakörök) viharos gyorsasággal és rendkívüli mértékben alakulnak át, addig a vállalatirányítás, illetve a humán erőforrás menedzselésének gyakorlata a megszokott ritmusban, a bevett gyakorlatok és paradigmák mentén folydogál. És erre a munkavállalók nemet mondanak! 

A mai munkaerő-piacra olyannyira jellemző magas fluktuációt, tehát, nem a csábító - pl.: anyagi - lehetőségek megragadása táplálja elsősorban, hanem sokkal inkább az adott munkahelytől, azon belül is az adott főnöktől való menekülés szándéka motiválja.

Ahhoz azonban, hogy a világ negatív termelékenységi trendjeit és egy adott vállalat hatékonysági mutatóit javítani lehessen, nem a fluktuáció tényén kell keseregni, hanem át kell alakítani a vállalati kultúrákat és ezen belül a vezetési gyakorlatokat. A szervezeteknek, munkaközösségeknek a parancsoló, tekintélyelvű menedzserek helyett, leaderekre, sőt a munkavállalókból a csúcsteljesítményüket kihozni képes edzőkre (coach-okra) van szükségük.

Rákhalászni - nehéz!

Vénnek való vidék...

A hazai aktív korú lakosság csupán 13 %-a szeretne dolgozni a nyugdíjas évei alatt.

De 65%-uk mégis munkavállalást tervez a nyugdíjba vonulása után is.

2019-ban az átlagnyugdíj az átlagjövedelemnek mindössze 55-60%-át tette ki, valamint a magyar nyugdíjasok nyugdíjba vonulásuk előtti utolsó fizetésük csupán 85%-át kapták meg nyugdíjként – általában, átlagosan. 

2026-ban a teljes munkaidőben foglalkoztatottak nettó átlagkeresetének az átlagos öregségi nyugdíj már csak a 47,5 százaléka volt (2025. januárjában ez az arány még meghaladta az 52%-ot). És sajnos az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a nyugdíjasok körében a relatív jövedelmi szegénység, amely 2010-ben még csak 4,6 % volt!, 2017-ben már 9,1%, 2018-ban 10,9%, 2019-ben 14,3%, 2024. decemberére 16% fölé emelkedett.

Relatív jövedelmi szegényeknek azokat nevezi a statisztika, akiknek jövedelme nem éri el az egy fogyasztási egységre jutó súlyozott (ekvivalens) medián jövedelem 60%-át, vagyis a szegénységi küszöböt.

De az sem mellékes szempont (sőt!), hogy míg a privatbankar.hu az élelmiszerárak alakulását vizsgáló árkosár indexe 44,1 %-kal emelkedett az elmúlt 10 évben és az átlagos nettó bér 95%-kal, a nettó minimálbér pedig 78%-kal nőtt, addig az átlagos nyugdíj csupán 47%-kal lett magasabb, azaz a nyugdíjak vásárlóereje (vagy ha úgy tetszik a nyugdíjasok életszínvonala) csak minimális mértékben változott.

Így persze már érthető, hogy az idősebb, esetleg közvetlenül nyugdíj előtt álló vagy már nyugdíjas munkavállalói generáció tagjainak jelentős része „szívesen” visszatérne a munka világába. Akár úgy is, hogy a korábbi pozíciójukhoz és képzettségükhöz képest alacsonyabb besorolású munkát végezne, és/vagy részmunkaidőben dolgozna.

A az OTP Nyugdíjpénztár 2023-as felmérése szerint a felnőtt, nem nyugdíjas korosztály 56 %-a számít arra, hogy legalább 70 éves koráig kell majd dolgoznia, és további 21 % azon sem lepődne meg, ha ez még tovább kitolódna. A megkérdezetteknek csupán 6 % gondolja úgy, hogy már 60 éves kora előtt befejezheti a munkát.

Azok közül azonban, akik nyugdíjas státuszuk ellenére szeretnének - tovább - dolgozni, mindössze 35%-uk igyekezett állást is találni, és csak 10%-uk jutott el odáig, hogy interjúra is hívják őket, ami azt jelzi, hogy nagy többségük nem is reménykedik abban, hogy munkára, vagy őt alkalmazni hajlandó foglalkoztatóra lel. De a munkáltatók sem túl nyitottak a nyugdíjas korosztályra (mindenki csak Y-t meg Z-t akar, pedig az egyéni termelékenység 50 év környékén éri el a maximumát és csak az után kezd lassacskán csökkenni)... Viszont azt is könnyű belátni, hogy a mai magyar munkaerő-piaci helyzetben (öregedő-fogyó társadalom, kritikus munkaerő-hiány, munkaerő elvándorlás, stb.) vétek elmenni egy komoly munkatapasztalattal rendelkező, és még bőven munkaképes - és így potenciális - dolgozói réteg mellett. Ezt felismerve 2019. január 1-tól alaposan megváltozik a nyugdíjas foglalkoztatottakra vonatkozó hazai szabályozás:

• azoknak a munkáltatóknak, akik nyugdíjast foglalkoztatnak (akárcsak a nyugdíjas szövetkezeteknek a tagjaik után) nem kell 2019-től szociális hozzájárulási adót, valamint szakképzési hozzájárulást fizetniük;
• a munkavállaló nyugdíjasnak pedig nem kell majd egészségbiztosítási- és nyugdíj-járulékot fizetnie, csak személyi jövedelemadót;
• eltörlésre kerül az a korlátozás is, amely szerint, annak a nyugdíjasnak, aki megkereste a minimálbér tizenkétszeresét, megszüntetik a nyugdíj folyósítását;
• (2020. július 1-től pedig már nem csak a munkaviszonyban álló, hanem foglalkoztatási formától függetlenül minden munkát végző saját jogú nyugdíjas, így például a megbízási jogviszonyban álló is, mentesül a biztosítási- és járulékfizetési kötelezettség alól).

Várhatón ezek a szabályozási változások sokat lendíthetnek, illetve újabb lendületet adhatnak a munkáltatók nyugdíjas-továbbfoglalkoztatási, illetve nyugdíjas-alkalmazási kedvén, de ahhoz, hogy a nyugdíjas generáció valóban csodafegyverként oldja meg (de legalább érezhetően enyhítse) a per pillanat eléggé kritikus munkaerő-piaci helyzetet, ennél azért több kell: a nyugdíjas munkavállalókkal kapcsolatos munkáltatói gondolkodásmódot, előítéleteket, paradigmákat kell megváltoztatni. Mert miért is célszerű a foglalkoztatóknak – az anyagi megfontolásokon túl – a nyugdíjas foglalkoztatásban is komolyan gondolkozniuk:

• A nyugdíjasokat komoly belső motivátorok hajtják a munka világa felé, hogy tevékenyen teljenek a napjaik; ne érezzék magukat feleslegesnek, illetve bebizonyíthassák, hogy még ők is érnek valamit;
• Az idősebb korosztály munkaképességének (és munkakedvének) meghosszabbításába történő (például emelt szintű foglalkoztatási-egészségügyi) befektetés jóval kisebb anyagi ráfordítással, kockázattal és gyorsabb megtérüléssel jár, mint az ifjú generáció megtalálásába, megtartásába, ösztönzésébe és onboardingjába fektetett milliók.
• Nyugdíjasok vannak! Statisztikailag és súlyukat tekintve is nő a számuk (!); általában nem terveznek külföldi munkavállalást és nem ugrálnak egyik munkahelyről a másikra sem (sőt kifejezetten hálásak, ha végre valahol dolgozhatnak).
• És bár tudásuk lehet, hogy nem feltétlenül korszerű, talán alkalmazkodási képességük és dinamikájuk is kissé megkopott, de komoly munkatapasztalattal rendelkeznek és bármilyen pozícióban és munkavégzési szinten bevethetők, ráadásul a munkához való hozzáállásuk passzul a vállalataink kultúrájához (hisz’ jórészt ők alakították ki azt) és az esetek döntő részében még az orientáció, illetve beillesztés költségének jelentős része is megspórolható;
• Talán meglepő, de 60 éves kor után a jobb és bal agyfélteke harmonikusabban kezd együttműködni, jobban kiegészítik egymást, sokkal inkább összhangba kerül a működésük, ezért az idősebb korú munkavállalók sikeresebbek az intellektuális képességeket mérő teszteken, sőt komplexebb feladatokat is jobban képesek megoldani, amit kísérletekkel is igazoltak.
• Sőt, mi több, a Kaliforniai Egyetem Riverside-i intézményének kutatása szerint új dolgok megtanulása akár 30 évvel is megfiatalíthatja az idős (58-86 éves) emberek agyát. És ez nem csak a munkavégzési képességet javítja, megnövelve a szellemi teljesítményt, de megvédi őket az Alzheimer-kórtól is.
• Egy idős ember lehet, hogy nem képes olyan gyorsan „kapcsolni”, illetve „reagálni” egy adott szituációra, viszont a fontos döntések meghozatalakor átfogóbban gondolkodik, összefüggéseiben jobban átlátja a helyzetet, mert rengeteg információt (tapasztalatot) halmozott fel és így az agyi idegsejtek számtalan olyan külső ingert képesek kódolni, illetve megfejteni, amelynek eredményeként hatékonyabban képesek kiszűrni az információ áradatból a fontos tudnivalókat. Azaz bölcsebbek…
• Ráadásul az idősebb, tapasztaltabb munkavállalók kevésbé reagálnak (és jóval ritkábban reagálnak „rosszul”) a negatív történésekre, megnyilvánulásokra, konfliktusokra, gondolatokra, ezért az öreg szakik sokkal nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak, mint vehemens fiatalabb kollégáik.
• Vagy ahogy I. Erzsébet angol királynő mondotta volt: "A fiatal szem élesebben lát, az idős szem mélyebbre!"

"Mindannyian akarunk egymástól valamit.

Csak az öregektől nem akar már senki semmit.

De ha az öregek akarnak egymástól valamit, azon mi nevetünk"

Örkény István: Macskajáték

MERT NEM CSAK A HÚSZÉVESEKÉ, ILLETVE NEMCSAK A HÚSZÉVES MUNKAVÁLLALÓKÉ A VILÁG! SŐT!

Akkor vagy igazi vezető!

"A vezetés nem cím vagy pozíció, hanem tettek sorozta"

Robin Sharma

„Ha a tetteid arra ösztönöznek másokat, hogy többet álmodjanak, többet tanuljanak, többet tegyenek, és többé váljanak, akkor vagy igazi vezető: leader!”

John Quincy Adams

Gólyamenedzsment

A fehér gólya - mint azt mindannyian tudjuk – vándormadár, és a telet - nem feltétlenül a hideg, hanem inkább a táplálékhiány miatt - Afrikában tölti. A vándorútra készülődő gólyák gyülekezése, kiegészülve már az azévi születésű fiatalokkal, augusztus elején kezdődik, és a kisebb-nagyobb csapatokba verődött gólyák augusztus 20. és 30. között indulnak útnak, majd február közepétől szállingóznak vissza (népi megfigyelések szerint már igencsak közel a tavasz, ha Bálint-nap (február 14.) előtt visszatér az első gólya a telelésből).

Évekig a Suri névre keresztelt fehér gólya volt az első hazatérő gólyánk, 2018-ban és 2019-ben február 13-án, 2020-ban február 11-én, 2021-ben február 15-én foglalta el vassurányi fészkét. Aztán megszakadt a sor, 2024-ben már  Akasztóra, 2025-ben pedig Orosházára érkezett meg az első példány. 2026-ban (február 22-én) pedig ismét Akasztót választotta első érkező telelő gólyánk.

A gólyák vonulási útvonalai hagyományosak, de nincsenek szigorúan rögzítve. A legrövidebb út a Földközi-tenger fölött vezet(ne), de mivel a tenger fölött nem alakulnak ki felszálló meleg légáramlatok (termikek), ezért a gólyák jóval hosszabb, főleg szárazföldek fölött vezető utat választanak, hogy kevesebbet kelljen - a napi 8-10 órányi repülési idő alatt - verdesniük a szárnyukkal és így hatékonyabb legyen az energiafelhasználásuk (egyes becslések szerint a szárnyverdesés 23-szor annyi energiát emészt fel, mint a siklás). 

• a nyugat-európai állomány inkább Gibraltár, 
• a kelet-európai (így a magyarországi) populáció a Boszporusz felé indul el, 

vagyis a Földközi-tengert e két tengerszoros valamelyikén kerülik meg, majd a Szahara felett, illetve a Nílus völgye mentén repülve akár Dél-Afrikáig is eljuthatnak. Mindkét fő útvonal 12 ezer kilométernél is hosszabb lehet és átlagosan 49 napig tart.

Magyarországon mintegy 35 ezer gólyát gyűrűztek meg ez ideig, és ezek közül 640-et sikerült megfigyelni külföldön, de mindössze egyetlen egy példány volt (2023. szeptemberében) a kezdő hosszúsági körtől nyugatra, Marokkóban, és egy másik 2024. decemberében az Ibériai-félsziget délnyugati részén, Andalúziában.

A gólyák sikere tehát egyértelműen a célhoz vezető úttól és a repülési stratégiájuktól (a vonulási útjukon kialakuló termikek közötti helyes választástól) függ. E nélkül a gólyacsapat – amelynek létszáma akár az 500 egyedet is elérheti – nem tudnák megtenni az utat, illetve nem tudnák elérni a kívánt telelő helyet. Igen ám, de a vonuló gólyák egyedenként nem egységes módon repülnek, két „munkakör” szerint lehet az állatokat csoportosítani attól függően, hogy az adott gólya vezeti-e a repülő madárcsapatot, vagy inkább követi-e a vezető társait.

A vezető gólyák (a stratégia alkotók) legfontosabb munkaköri feladata, hogy megtalálják a felszálló meleg légáramlatokat (azokat a termikeket, ahol a magasba emelkedhetnek), meghatározzák az emelkedés idejét és a termikből való kiszállás pontját. Ezek a madarak éppen ezért szabálytalanabb és hosszabb útvonalon, mégis nagyon célirányosan repülnek, hiszen folyamatosan próbálják feltérképezni a lehetőségeket, megtalálni a legjobb (a legerősebb, a legmagasabbra emelő légáramlatokat), a végső cél szempontjából leghatékonyabb útvonalat. Szárnyukkal ugyanakkor viszonylag ritkán csapkodnak, hiszen a termikek bejárása során mindig kapnak valamekkora emelést, majd pedig ha kifogy a szél alóluk, gyorsan tovább siklanak, gyakorlatilag szárnycsapások nélkül vitorláznak a következő ígéretes termik felé. Ilyen módon, termikről termikre haladva akár egyetlen szárnycsapás nélkül – hatékony energiabefektetéssel - több száz kilométert is meg tudnak tenni.

A követő gólyák azonban, amelyek az egyedek számát tekintve sokkal többen vannak, már más (követő) stratégiával igyekeznek elérni a célt. A vezetők nyomában haladnak, de nem bajlódnak a kísérletezéssel, az útkereséssel, vagy a legmegfelelőbb út kijelölésével, hanem kivárják, míg a vezetőgólyák megtalálják a legerősebb felfelé szálló áramlatot, és az így feltérképezett útvonalat követve szegődnek a vezetőgólyák nyomába. Szabályosabb és rövidebb az útvonaluk, de mivel ezek az erős termikek ritkábbak, erős szárnycsapásokra is szükségük van ahhoz, hogy rásegítsenek a két termik közötti siklásra. 

A követő gólyák fizikailag többet melóznak, a vezetők viszont kisebb fajlagos energiafelhasználással ugyan, de hosszabb utat tesznek meg.

E két alapvetően különböző viselkedésmód – és repülési stratégia - nemcsak a napi repülési rutint határozza meg, de biztosítja azt is, hogy a gólyacsapat - a vezető gólyák és a követő gólyák mindegyike - elérje a számára legmegfelelőbb, áhított telelő, illetve fészkelő helyet. Önerőből, egyénileg, egyetlen gólya sem lenne képes eljutni a végcéljához, de csak néhány követőből lesz, lehet egyszer vezető, viszont néhányból mindenképpen az lesz, illetve az kell, hogy legyen: a legrátermettebből, aki képes megtalálni a cél eléréséhez a legmegfelelőbb utat.

Voluntáris teljesítményhajsza

Kerékpáros = foglalkoztatási katasztrófa

Egy közismert anekdota szerint, egy bankár közgazdászok társaságában az alábbi megjegyzést tette: 

"A kerékpáros gazdasági és foglalkoztatási katasztrófa:

• Nem vásárol autót, és nem vesz fel hitelt, hogy azt kifizesse, és még csak biztosítást sem köt rá.
• Nem tankol üzemanyagot, nem költ javításra vagy parkolásra, és nincs szükség újabb autópályák építésére sem.
• Nem hízik el, így nem költ gyógyszerekre, kórházakra-patikákra, fogyasztó csodaszerekre, és fitnessbérletre és személyi edzőre.

Röviden: semmivel sem járul hozzá egy adott ország GDP-jéhez, és a munkahely-diverzitásához, sőt, miközben minden egyes új McDonald’s étterem legalább harminc munkahelyet teremt:

• 10 kardiológusnak
• 10 fogorvosnak
• 10 dietetikusnak
• 20-30 étteremi dolgozónak (beleértve nyugdíjasokat és megváltozott munkaképességűeket) is!

Akkor mi szolgálja jobban a gazdaság és a foglalkoztatás-politika érdekeit – a kerékpáros vagy a gyorsétel? De van rosszabb is: a gyalogos – mert ők még kerékpárt sem vásárolnak..."

Halmazok és Relációk - H(R)almazelmélet

A fogyasztási és növekedési kényszer(ítés) ördögi szolgálatában

A szervezeti kultúrát sem lehet örökölni

Stresszdecember után depijanuár, az év legszomorúbb napjával és a fogadalmak feladásának időszakával

Igaz, hogy a karácsony előtti 3-4 munkahét megfelelő kezelése - a munkavállalókat nagymértékben nyomasztó, az évvégi hajrából és az ünnepi készülődésből adódó "szinergikus" stressz miatt - az egyik legnagyobb humán fókuszú kihívás az évben, de sajna foglalkoztatási, munkavégzési szempontból az év eleje sem sokkal könnyebb az év végénél! Hiába érezhető az év első hónapjában még a karácsonyi ünnepek szeretetteljes és pihentető hatása valamicskét, a januári munkába való visszatérés - amely zord hidegben, szürke, ködös félhomályban, sőt gyakran, még vagy már, sötétben történik - az áthúzódó évzárás, az évkezdet nehézségei, az ünnepi szabadságolások miatt felgyűlt munkamennyiség vagy éppen a karácsonyi (túl)vásárlási láz miatt kiürült pénztárcák kongó üressége alaposan rányomja a bélyegét az egyébként sem acélos munkakedvre. Olyannyira, hogy például a Redbooth felmérése szerint

... a január az év legkevésbé hatékony hónapja" 

a munkavégzés szempontjából legalábbis. Az éves feladatainknak csupán 7,2 %-át teljesítjük ebben a hónapban (8,3 % helyett - ha 12 hónapra egyenletesen elosztva számolunk), aminél még a fagyos és dermesztő február is valamivel hatékonyabb a maga 7,6 százalékával). Így ha valamikor, hát

január-februárban van a legnagyobb szükség egy kis plusz aktivizáló-motiváló odafigyelésre a munkahelyeken

(háeresektől, vezetőktől, kollegáktól, a munkaközösség tagjaitól), amely képes feldobni a hangulatot, emelni a munkakedvet és közvetve még az egyéni és szervezeti teljesítményeket is növelni. 

Annál is inkább, mert

• az év első hónapjára ("statisztikailag" január 9. és 14. közé) esik a „Quitter’s Day” a „Fogadalomfeladók Napja”, amikor az újévi elhatározásokat feladják az azokban addig szentül hívő elhatározóik; 
• brit tudósok - egészen pontosan egyetlen brit tudós, bizonyos dr. Cliff Arnall pszichológus, aki a 2000-es évek elején, együttműködve a Sky Travel utazási irodával (hm... hm ...), megalkotta a blue-monday „képletet” - szerint, az év legdepressziósabb napja is - amelyet a brit (marketing) sajtó előszeretettel csak "blue monday"-nek ("kék hétfő"-nek) nevez - januárra, annak harmadik hetének kezdőnapjára esik.

Iskolaigazgatói elismerés a köbön

WILL TO PREPARE: coach-változatok ugyanarra a témára

Komoly teret nyer(t) az idénymunka - de most már meg is fizettetik az árát

A Magyarországon kissé pejoratív csengésű alkalmi munka, vagy szezonális-, esetleg idénymunka az egyszerűsített foglalkoztatás „misztériumának” köszönhetően - amely foglakoztatási forma alkalmazása esetén olcsóbban, költséghatékonyabban lehet magasabb nettó bért kifizetni a munkavállalók számára, azaz versenyképesebbé tenni a vállalkozást a munkaerő-piacon – még ha időszakosan is - kifejezetten vonzza 

• az elsődleges munkaerő-piac legkevésbé hozzáadott értékű munkaköreit betöltő munkavállalókat: a betanított munkásokat, a közmunkásokat, a szövetkezeti dolgozókat, 
• valamint a másodlagos munkaerőpiac szereplőit, például az inaktívakat, a korai iskolaelhagyókat, a kallódókat vagy épp a nyugdíjazásuk után még dolgozni akarókat, és – nem utolsó sorban - a „feketén” foglalkoztatottakat 

De ha jobban belegondolunk, a freelancer vagy szabadúszó lét, a megbízásos jogviszony, a digitális nomádság, az önfoglalkoztatás, - mely sok esetben kifejezetten magasabban képzett munkavállalókat és értékes (jól megfizetett) feladatvégzést takar - sem sokban különbözik az "alkalmi" munkavégzéstől....

2025. február 1-jétől az idényjellegű mezőgazdasági, turisztikai, valamint az alkalmi munkavállalás napi közterhének jelentős emelése (+69 százalék és +63 százalék) mellett 2026. január 1-jétől a munkavállaló mezőgazdasági idénymunkát a korábbi 120 napos foglalkoztatási korláton túl további 90 napig, azaz összesen 210 napig végezhet. A munkáltatónak ugyanakkor a 120 napon felüli napokra magasabb közterhet kell fizetnie. Alkalmi munkában az idén már 120 napot lehet dolgozni akár ugyanannál a foglalkoztatónál is.

MI és az AI

Hóhányó

Ha leesik a hó, (pláne ónos eső), vagy ha fagy, kikerül a konyhából a szabadba a konyhasó. Pedig környezeti hatásainak összességét tekintve, beleértve a csúszásmentesítést is, kvázi minden jobb, mint a NaCl.

A konyhasó –7 ºC alatt gyakorlatilag hatástalan a fagy ellen, ezzel szemben viszont minden hőmérsékleten és évszakban súlyos és tartós károkat okoz a környezetben. A télen az utakra/járdákra/lépcsőkre/iskolaudvarokra kiszórt hatalmas mennyiségű só éveken át velünk marad: olvadáskor nehezíti a visszamaradó víz természetes párolgását, ráadásul a felszíni vizekben feloldódva messzire, a felszín alá is eljut. De a maró hatású NaCl nemcsak az élő környezetet, a növényzetet, a fákat (gátolja azok folyadékfelvételét, és így kiszáradnak), a talajt és annak lakóit károsítja, hanem szinte mindent, amit ér: utakat, hidakat, acélszerkezeteket, a járművek alvázát és gumiját, épületeket, közműveket, vezetékeket, sőt a (munka)ruházatunkat is. De az állatok, például a kutyák is nehezen viselik, ha kimarja tappancsukat a só. 

A legjobb megoldás, ha vesszük a fáradságot és - nem mutogatunk másokra, az önkormányzatra 

a közterületek hó- és jégmentesítése 1895-től közfeladat a Fővárosban, amelyet a felelős hivatal jórészt alvállalkozók bevonásával végeztetett el, például Cséry Lajos cégével is, amely a szemétszállításban is érdekelt volt.

a házmesterre / közös képviselőre, vagy a nagypapára - a munka frontjára lépve időben elkezdjük hányni (söpörni, lapátolni, kotórni) a havat, mielőtt még az lefagyhatna. Ilyenkor semmit nem kell kiszórni, és még mozgunk is kicsikét. 

„Mentuler András cipész tegnap a Kender utcában hótakarítás alkalmával Szilágyi Lajos kőmívessel szóváltásba elegyedett s e közben annyira méregbe jött, hogy csákányával Szilágyinak az orrát leütötte” (Budapesti Hírlap 1886. február 14.)

Ám ha a napközben letaposott hó lefagy, vagy ha ónos eső miatt csúszik a cucc, akkor arra a csúszásmentesítés, illetve a balesetmegelőzés miatt célszerű szórni „valamit”. A konyhasó helyett azonban

• számos, nem-vegyi, környezet-barátabb anyag bevethető: fahamu, fűrészpor, kőzúzalék, homok, faforgács, geotextíliák és jégmentesítő fóliák, sőt a zeolitos macskaalom is megfelel erre a célra, de talán a legjobb csúszásgátló anyag a téglaőrlemény (sötét színe gyűjti a hőt, olvaszt, kellően puha, így sem az utat, sem az autókat nem károsítja), valamint a cukorgyártás során melléktermékként keletkező vinasz, amelynek kellemetlen ugyan a szaga (ezért csak külterületi övezetekben szokták alkalmazni), de a földbe szivárogva trágyaként is hasznosul, így a növényvilágnak kifejezetten kedvez. 
• a vegyi anyagok közül pedig a borkősav vagy ecet-alapú oldatok, de a kálisó (útkáli) talán a legmegfelelőbb: a NaCl-nál kevésbé károsítja a fémeket, környezetkímélőbb, hatékonyabban olvaszt (–25 ºC-ig a visszafagyást is megakadályozza), és kevesebb is elég belőle. De a konyhasónál az acetátok, nátrium-, kálium- és magnéziumalapú vegyi anyagok is környezet-kímélőbbek – például a jegesedést megelőző kalcium-magnézium-acetát sem károsítja a betont, és veszélytelen a növényekre, állatokra nézve is.

Fenyőmunka vagy vízkereszt vagy amit akartok

Magyarországon évente mintegy kétmillió karácsonyfa kerül felállításra (a legtöbb az otthonokat díszíti, de szépszámmal kerülnek fák közterekre, cégek, közintézmények, iskolák közösségi tereire is), és ahhoz képest, hogy a karácsonyfák tündöklése mindössze 2-3 hétig tart, igen sok meló van velük.

A Vízkereszt (január 6.), egyrészt a háromkirályok, pontosabban a napkeleti bölcsek ünnepe (plusz a farsangi szezon kezdete), másrészt a karácsonyfák „tűzrevetésének” - és egyben a karácsonyi időszak lezárásának - hagyományos időpontja.

Idehaza mintegy háromezer hektáron, leginkább Zala, Vas és Somogy megyében nevelnek karácsonyi örökzöldeket. A néhány, 20-25 hektáron termelő nagyobb gazdaság mellett, több száz kisebb, 1-2 hektáros magángazdaságban folyik a termesztés. A két legismertebb hazai termelő Nemespátró és Surd községek. Surd például az ország karácsonyfáinak mintegy 60%-t biztosítja, lakosságának nagy része, szó szerint, a karácsonyfákból él. Itt szinte nincs is olyan család, amelyik ne lenne kapcsolatban a fenyőtermesztéssel, generációról generációra öröklődik a fenyőmunka. De a tévhittel ellentétben nem ad hoc erdőjárásról és -irtásról van szó, a karácsonyfának szánt fenyőket külön erre a célra létesített telepeken nevelik, gyakorlatilag haszonnövényként, a kivágottak helyére pedig nyomban újat ültetnek (a gyökeres, cserepes karácsonyfák a forgalom 10-15 %-t adják).

Egy egyhektáros telken nagyjából 9000 fa fér el, amiből 250-300 darabot adnak el egy évben, így az adott területen komoly, élő fenyveserdő található (műfenyők gyártására létesített ipari gyártócsarnokok, raktárak, logisztikai bázisok helyett). A leggyorsabban a lucfenyők nőnek, 5–8 évesen kerülnek kivágásra; az ezüstfenyőket 6–11 évesen, a Nordmannokat pedig csak a 8. évtől lehet eladásra kínálni, körülbelül 15 éves korukig (egy 1,5–2 méteres fa úgy 12 éves lehet). 

A karácsonyi "haszonfenyő"  - amíg eladásra kerül - sok-sok ráfordított munkát és költséget igényel: rendszeresen metszeni, nyírni-fazonírozni, kapálni kell; a műtrágyázás és a vegyszerezés is alapfeltétel, a meleg és száraz nyarakon pedig a rendszeres locsolás is elengedhetetlen (a klímaváltozás itt is érezteti a hatását...), "cserébe" viszont a túl enyhe tél sem tesz jót a fáknak. És persze ott van az őrzés, majd a favágás és a szállítás is. A fenyőmunkából meggazdagodni nemigen lehet, épp csak annyi bevételt termel, hogy megérje vele foglalkozni.

Újév első napjaiban aztán, a díszeiktől megfosztott, megtépázott és megkopaszodott, kihajigált fenyők szomorú látványa fogadja az ünnepek után munkába igyekvőket (a hagyomány szerint Vízkeresztkor még egyszer meggyújtják a karácsonyfa gyertyáit, majd a fát tűzre vetik, csak egy ágacskát tűznek belőle a szentkép mögé a gonosz ellen). A levitézlett karácsonyfák elszállításáról aztán már jórészt az önkormányzatok gondoskodnak (nem a termelők vagy a kereskedők). Van ahol ledarálják, és a komposztálódott anyagot talajtakaróként hasznosítják, máshol erőműben égetik el biomasszaként, de sok helyen a dicső fenyők az otthonokban, tüzelőként vagy állattakarmányként hasznosulnak - a karácsonyi tündöklés után is.

Akiket mélyen elszomorít az egyszerhasználatos, kidobott karácsonyfák elárvult látványa, azok számára némi gyógyírt jelenthet, hogy a többször használatos műfenyőnek is megvan a maga keresztje: az előállításához ugyanis legtöbbször PVC-t használnak, ami az összes műanyag közül a legártalmasabb, mert kidobás után a mikroműanyagai, valamint az előállításához használt klóralapú vegyületei rendkívüli módon szennyezik a vízi és földi élővilágot, beleértve az emberi szervezetet is (ráadásul nem hasznosítják újra, mert a PVC annyi hozzáadott vegyszert és lágyítót tartalmaz, hogy az ehhez szükséges szétválasztás túl bonyolult, időigényes és drága). Mi több a legtöbb műfenyő nem Európában készül, ezért és szállítása és raktározása miatt a szénlábnyoma is jelentősen nagyobb, mint az igazi fenyőé.